2023. júl 09.

Őszi tévés szezon - 2023

írta: ReklámInvázió
Őszi tévés szezon - 2023

Most már hagyománynak számít itt a ReklámInvázió blogon, hogy évről évre csatornákra bontva részletezzük, mit lehet majd nézni az adott év őszén a kisebb és nagyobb kereskedelmi tévéken, illetve a közszolgálati főadón, a Duna TV-n. 

A 2023-as ősz előreláthatólag óriási változásokat és nagy meglepetéseket hozhat. Ennek egyik oka, hogy 2023-ban fölényesen nyerte az estéket a fiatalok körében a TV2, a konkurens RTL pedig látszólag szenved. Míg az év első felében a Drága Örökösök, később az új vetélkedő, a Tippelj és vidd el!, cikkünk írásakor pedig az Activity okozhat némi fejfájást a Nagytétényi út fejeseinek. Épp ezért az idei őszre nagyon készülnek, temérdek új műsort és formátumot már korábban bejelentettek, ezeket később itt részletezzük.

De készül a TV2 is, az ő céljuk az idei év legfontosabb időszakában az, hogy tovább erősítsék piacvezető pozícióikat. Tovább bonyolítja a dolgot, hogy ezúttal a két nagy kereskedelmi adó mellett egy nagyszabású műsorral készül a Viasat3 is, a Dunára pedig nagy valószínűséggel idén ősszel érkezik a zászlóshajó, vagyis a Csináljuk a fesztivált! harmadik évada is.

Most tehát nézzük, feltételezhtően milyen műsorokat láthatunk idén az RTL-en, a TV2-n, a kisebb csatornákon illetve a közszolgálati adón.

RTL

A Konyhafőnök

2023 őszén ismét lesz Konyhafőnök is, ezúttal csak civil évaddal. A 2022-es VIP évad bukása után jogosan merült fel a készítőkben és a nézőkben is, van-e értelme még új évadot készíteni. Kolosi Péter programigazgató már egy tavaly decemberi Index-interjúban is arra célzott, sok volt a gasztro tematikájú tartalom az RTL-en, ezt pedig idén szeretnék lényegesen visszafogni. 

200320_mat_ul_3788.jpg

A gasztroreality egyébként az utóbbi években rendre májusban jelentkezett új etappal, idén viszont legkorábban csak az ősz elején kerülhet képernyőre a műsor, aminek ez lesz a tizedik civil évada, így aztán jogosan feltételezzük, hogy különleges lesz az idei főzőshow.

Sztárbox

Az idei ősz egyik óriási visszatérője a Sztárbox. A több órás boxgálát eddig összesen kétszer, 2004 és 2005 tavaszán rendezte meg az RTL klub. Idén azonban valamikor az ősz folyamán láthatjuk majd, ahogyan két-két sztár "agyonveri" egymást. 

Ugyanakkor ez a műsor az idei ősz egyik legtitokzatosabb műsora. Bár a januári bejelentéskor a csatorna azt ígérte, hamarosan elárulják, ki, vagy kik vezetik a műsort, erről a mai napig nem hullt le a lepel. Így aztán azt sem tudjuk, hogy kik lesznek a kommentátorok, és azt is homály fedi, kik azok a hírességek, akik boxolnak majd a ringben.

aa_3.jpg

Korábban egyébként a Blikk arról írt, a boxoló hírességek között lehet Istenes Bence és Vajtó Lajos is, akik korábban a Nyerő párosban kerültek konfilktusba egymással, a ring pedig tökéletes hely lenne ennek a vitának a tisztázására, vagy lezárására.

The Voice

Szintén januári hír, hogy az idén nem lesz X-faktor, helyette jön az egyébként tíz évvel ezelőtt a TV2-n már bemutatott The Vocie című show. Ez akkor kevésbé számított sikeresnek, mondjuk azt hozzá kell tenni, hogy a csatorna - kerülve a szombat esti X-faktort - péntek este adta a gigashowt.

thevoicelogo2.png

Korábban egyébként már írtunk arról, hogy a műsorra most egyszerre pályázott az RTL és a TV2 is, végül azonban előbbi lett a befutó. A showt már javában forgatják, Istenes Bence vezeti, a mesterek, vagy más néven coachok szerepében Miklósa Erikát, Manuelt, Trokán Nórát és Curtist láthatjuk majd ősszel. Azt azonban, hogy melyik napon lesz és hány adást láthatunk majd a felújított (2012-höz képest biztosan) Voiceból, még kérdés.

Survivor

Idén újra lesz Survivor is, ezúttal újra a hagyományos (vagyis a 2017 óta látott) formában, civil versenyzőkkel. Bár a legutóbbi, 2021 őszén bemutatott évadban sok változást vezettek be a készítők, többségük nem bizonyult hosszú távon is sikeresnek. Ezúttal kimaradnak a celebek a műsorból, ÉNB Joe, vagyis Varga Miklós viszont visszatér, az idei, egyébként már leforgatott évadnak is ő lesz a házigazdája. 

Azt, hogy mikor kerülhet képernyőre a reality, nem tudni. Viszont a műsort az utóbbi évekkel ellentétben lényegesen később, csak a tavasz első felében hirdette meg a csatorna, így aztán előfordulhat, hogy csak a Konyhafőnök után (vagy talán még annál is később) láthatjuk a trópusi túlélősdit.

Nyerő páros

Az újdonságok hatására idén lényegesen kevesebb műsor lesz az RTL-en, ami tavaly és idén ősszel is új évaddal jelentkezik. Kivételt képez a Nyerő páros, ami 2021-ben gigantikus sikereket ért el, ezt viszont tavaly már nem sikerült egyértelműen elérnie.

Ellenfele akkor a TV2 "bombameglepetése" (?), az Ázsia Expressz volt, javarészt ez játszhatott közre a 2022-es évad gyengébb teljesítményének. Ennek ellenére idén újra jön a sztárpárshow, néhány hete pedig a sajtó azt is tudni véli, kik lehetnek az esetleges szereplők.

A ReklámInvázió bloghoz is eljutott két lista, a nevek viszont sok helyen nem stimmelnek. Ha viszont hihetünk a terjedő névsornak, idén biztosan beköltözik a villába

  • Vastag Csaba és Domján Evelin
  • Curtis és Barnai Judit
  • Balogh Eleni (szépségkirálynő) és Soós Dávid

De a különböző posztok szerint esélyes a szereplésre Tihanyi Péter és felesége Tihanyi Bernadett; Voksán Virág és párja, László; Boráros Gábor (MMA-harcos) és párja, Mónika; Varga Miklós 'ÉNB Joe' és párja, Hrovaton Dóra Csenge; Henry Kettner (youtuber) és párja, Rebeka; Bálint Antónia és dr. Bársony Farkas; illetve Varga Ádám (színész) és párja, Mercédesz is.

A műsorvezető egyébként valószínűleg most is Sebestyén Balázs lesz.

A szomszéd tehene

Új napi sorozat is jön az RTL-re A szomszéd tehene címmel. Nem könnyíti azonban dolgunkat, hogy az RTL egyik legtitkosabb készülő projektjéről van szó, gyakorlatilag csak annyit tudunk, hogy

  • Kalamár Tamás lesz a sorozat showrunnere
  • még akár idén megérkezhet az RTL-re
  • a középpontban két baráti kapcsolatot ápoló személy viszálya áll
  • feltűnik több ismerős arc is a sorozatban, köztük Gombos Krisztián és Józan László is, akik korábban a Barátok köztben is láthatók voltak.

A további részletekre később visszatérünk.

HIP - High Intellectual Potential

Érkezik egy heti széria is, ami a HIP, azaz a High Intellectual Potential névre hallgat. Az eredetileg Franciaországból adaptált sorozat azért is különleges, mert a magyar RTL-es kívül összesen két ország kapott engedélyt a helyi változat megvalósítására, ebből az egyik Magyarország.

"A történet főszereplője Reni, egy háromgyerekes egyedülálló anya, aki 160-as IQ-ja ellenére takarítóként dolgozik. Amikor egy véletlen folytán a rendőrség felismeri a benne rejlő lehetőségeket, állást ajánlanak neki, amit csak úgy fogad el, ha cserébe ők is segítenek neki megfejteni élete legnagyobb rejtélyét." - írta korábban az RTL.

A titkolózás viszont itt még nagyobb, mint a Kalamár-sorozat esetében. A sztori rövid leírásán kívül így azt sem tudjuk, elkezdődtek-e már a forgatások, és ha igen, kik játsszák majd a főbb szerepeket. 

Golden Age

A tervek szerint idén bemutatják az egykori Hypewriter-győztes sorozatot, a Golden Age-et is. A magyar fejlesztésű széria két idősíkon játszódik majd, és az RTL be is rendelte belőle a teljes első évadot. A történetet a Liza, a rókatündér alkotói álmodták képernyőre, a sorozat vezető alkotója Ujj Mészáros Károly.

Így valószínűleg ez lesz az első olyan sorozat, amit az RTL a pályázaton győztes alkotások közül bemutat a tévében is. Az első  győztes alkotás A Hentes címet viselte, ebből viszont csak egy pilot epizódot láthatták a nézők, azt is a néhai RTL Most+-on (ma RTL+ Active). 

The Traitors

Érkezik egy izgalmasnak ígérkező taktikai reality is The Traitors címmel. A műsor az RTL Nederland „De Verraders” című műsorán alapszik és már számos országban bizonyított, többek között az Egyesült Királyságban, az Egyesült Államokban, Ausztráliában, Franciaországban, Spanyolországban és Belgiumban.

images_4.jpg

A játékban részt vevő versenyző hírességek egy kastélyba költöznek, ahol csapatokban dolgozva teljesítenek egy sor kihívást jelentő küldetést. 

De a versenyzők közül három titokban áruló, akik megpróbálják megtéveszteni a nyereményhez vezető utat a „hűséges versenyzők” manipulálásával és kizárásával. 

A hűségesek ugyanakkor csak együtt, az összes áruló száműzésével nyerhetnek, de ha akár csak egy cselszövő is eljut a játék végéig, az övé lesz a teljes nyeremény. A műsor formátumát tekintve egy taktikai-pszichológiai-bűnügyi reality, amely során a látványos kihívások és a taktikai cselszövések biztosítják a folytonos szórakozást és izgalmat.

Arról viszont ebben az esetben sem rendelkezünk új információval, hogy mikor láthatjuk majd a műsort, melynek magyar címe sem ismert.

LEGO Masters

Jön egy itthon még teljesen ismeretlen formátum is, melyben olyan profi legózók jelentkezését várják, akik biztosak abban, kreativitásukkal képesek mindenkit felülmúlni.

"A LEGO Masters amely a Banijay Rights formátuma, várja Magyarország legnagyobb LEGO rajongóit, hogy elképesztő alkotásokat építsenek a világhírű színes kockákból. A párban versenyző játékosok próbára teszik ötleteiket, kreativitásukat és precizitásukat annak érdekében, hogy elnyerjék a fődíjért járó pénznyereményt és ők legyenek az ország legtehetségesebb amatőr LEGO építők.

_lm_hero_logo_a3_00001.jpg

A versenyzők hétről hétre új kihívásokat kapnak, ahol lehetőségük nyílik megmutatni fantáziadús terveiket és technikai képességeiket, amelyeket a LEGO szakértő zsűri bírál el. A párosok hosszú órákon át dolgoznak, hogy minél különlegesebb alkotásokat építsenek kizárólag LEGO kockák segítségével. A játékosok minden adásban azért küzdenek, hogy lenyűgözzék bíráikat, és eljussanak a fináléig, ahol egy páros elnyeri a LEGO Masters címet és a győztesnek járó 10 millió forintos fődíjat." - írta a műsorról nemrég kiadott közleményében az RTL.

Itt sem tudjuk, ki lesz a show műsorvezető. Ugyanakkor esélyesnek tartjuk a szerepre Tokár Tamást, aki rajong a különböző legókért, ráadásul néhány hónapja távozott az RTL magazinműsorból, a Fókuszból is, így kvízi "munkanélküliként" tovább hasznosíthatná a csatorna egy szuperprodukcióban. A műsor egyébként ősszel lesz látható az RTL-en.

(Csak zárójelben, az eredetileg 2020-ra tervezett, de később 2021-re halasztott Domino day egyfajta pótlására létrehozták ennek a műsornak a "kistestvérét", ami Domino Masters címen futott néhány hónappal ezelőtt. Többet ide kattintva olvashatsz róla.)  

Best Bid

Szintén az RTL-re érkezik a Best Bid című formátum, ahol profi régiségkereskedők licitálnak majd egy-egy antik műtárgyra. A műsorba azok jelentkezését várják, akiknek olyan régiségei vannak, amelyeket pénzzé szeretnének tenni.

Korábban a SorozatWiki egyébként a műsor kapcsán azt írta, a formátumról túl sok mindent nem tudni, mindössze annyit, hogy a műsor 2020-ban Dániában mutatkozott be és később Belgiumban is készítettek belőle egy évadot. A műsor leírásából viszont arra következtetünk, hogy a Best bid kísértetiesen hasonlít a TV2 Cash or trash című, szintén idén ősszel képernyőre kerülő műsorára. A szóban forgó formátumról egyébként a bejelentés óta nem hallottunk semmit, így aztán kíváncsiak leszünk, egyáltalán képernyőre kerül-e az RTL-es műsor.

RTL+

Idén azonban nemcsak az RTL-t kell figyelembe venni a saját gyártású műsorok esetében. Tavaly november óta komoly tényező lett az RTL+ nevű streaming platform is. Itt mutatták be például a Mellékhatás második évadát, de itt láthatta a nagyközönség A Király című, Zámbó Jimmy életét bemutató sorozatot is.

Idén ősszel pedig a tervek szerint új műsorok és sorozatok is bemutatkoznak a platformon. Folytassuk a sort ezekkel.

Valami Amerika

A filmes trilógia után idén sorozatként, az RTL+-on tér vissza a Valami Amerika. Bár a forgatások titokban zajlanak, úgy tudjuk, a stáb már forgat, a jól ismert szereplők mellett pedig új karakterek is feltűnnek. Például Udvaros Dorottya, aki néhány napja a sorozat forgatása közben nyilatkozott a Fókusznak.

Bár pontos premierdátumot még nem tudunk, elképzelhető, hogy idén ősszel, valamikor november környékén - csakúgy, mint tavaly A Király - debütálna a sorozat.

Éden Hotel

Leforgott az Éden Hotel is, ami a Viasat3 és a TV2 után most az online térbe költözik. A műsort Mexikóban forgatták, műsorvezetője Miller Dávid, a premier pedig valamikor az ősz folyamán várható.  

eden_hotel.jpg

De persze a fentebb felsorolt műsorokon felül jöhetnek saját gyártású premierek, bejelentésük esetében erről itt beszámolunk.

TV2

Szerencsekerék

Kasza Tibi vetélkedője két éve a nyári holtszezonban indult, és sokak meglepetésére óriási siker lett. A Szerencsekerék azóta már négy évadon van túl, hol jobb, hol rosszabb eredményekkel. Bár a játék a nyári holtszezonban ismétlésként volt csak képernyőn, többször is megverte RTL-es ellenfelét. 

20210706szerencsekerek.jpg

Így aztán hamarosan jön a következő évad, ami minden bizonnyal ősszel, vagy legkésőbb az év elején új részekkel térhet vissza a TV2-re. 

Dancing with the Stars - Mindenki táncol

Idén is látható lesz a táncos showműsor, immár a negyedik évaddal. A Dancing with the Stars 2020 óta van képernyőn, azóta folyamatosan javított eredményein, a teljes lakosság tekintetében az előző évad fokozatosan egyre több nézőt csábított át a konkurens X-faktorról.

Az eddig napvilágra került sajtóhírek szerint azonban több változás is jöhet a műsorban. A Blikk írta meg, hogy a TV2 nemrég műsorvezetői castingot tartott. Ez önmagában nem újdonság, a tévécsatornák ugyanis folyamatosan tartanak ilyen válogatásokat. A lap azonban úgy tudja, ennek a célja az új, fiatalos arcok felkutatása volt. Így esélyes lehet a leváltásra Stohl András is, aki az indulás óta vezeti táncos műsort.

tv2_3.png

A Dancing egyébként eddig sem tűnt egy nyugdíjas állásnak, az utóbbi három évad mindegyikében történt változás a zsűripult mögött is. 2021-ben Schiffer Miklós helyére Bereczki Zoltán, 2022-ben pedig Kováts Gergely Csanád és Molnár Andrea helyére ült be Szente Vajk és Juronics Tamás. Ráadásul ha ez még nem lenne elég, idén új producere is lesz a műsornak, ami további változásokat eredményezhet.

Sztárban sztár leszek!

A TV2 tehetségkutató műsora 2023-ban is látható lesz a képernyőn, melynek forgatásai már elkezdődtek. Korábban egyébként már írtunk arról, hogy a TV2 is versenyben lehetett a The Voice c. showért, így aztán feltételezhetjük, hogy a jó nézettség ellenére elképzelhető volt egy olyan megoldás, hogy idén mégsem tűzi képernyőre a Sztárban Sztár a csatorna.

100010532_eva_6378_w.jpg

De végül másképp alakultak a dolgok, az RTL vitte a Voice-t, a TV2 pedig újra Sztárban Sztározik idén. Sok változás nem lesz, továbbra is Köllő Babett, Tóth Gabi, Pápai Joci, és Majka látja el ezt a zsűrizés nemes feladatát, a műsorvezető pedig idén is Till Attila lesz.

The Bachelor - A nagy Ő

A nagy Ő 2021-es feltámasztása jó ötletnek bizonyult. Tavaly Tóth Dávid után Árpa Attila társkeresését követhette végig a kedves néző, az idei évadban viszont több változás is lesz.

A műsorvezető továbbra is Lékai-Kiss Ramóna lesz, az "Ő" pedig idén Jákob Zoltán, az ország 37. leggazdagabb embere lesz. Új helyszínre is költöznek a szereplők, idén a turai kastélyban forgatták, illetve forgatják a párkeresőt. A hotelként üzemelő létesítmény tulajdonosa egyébként Tiborcz István, Orbán Viktor veje.

Séfek séfe

Sokadik alkalommal került képernyőre a Séfek Séfe is. A gasztrorealityről korábban mi is többször cikkeztünk, nem egyszer fordult ugyanis elő, hogy a TV2 a forgatások után egy évvel tűzte csak képernyőre a műsort. Korábban egyébként csinált ilyet az RTL is, ők 2016-ben forgatták le a Konyhafőnök Junior második évadát, a premierre viszont 2017 szeptemberéig várni kellett. 

20210902sefek-sefe.jpg

A különbség a kettő között csak annyi, hogy míg az RTL II-n megbukott a gyerekfőzőcske, addig a TV2-n egészen jó számokat hozott a Séfek Séfe. Így aztán érkezik a folytatás, változatlan felállásban, vagyis Ördög Nóra műsorvezetésével, valamint Vomberg Frigyes, Krausz Gábor és Wolf András séfek közreműködésével, talán még ősszel.

Házasság első látásra

A TV2-n tér vissza egy régi ismerős, a Married at First Sign című párkereső műsor is. Az RTL klubon már 2017-ben Házasság első látásra címmel bemutatott műsor azért különleges, mert a jelentkezők csak az esküvőn találkoznak egymással. A nagy nap előtt őket egy szakmai csapat megvizsgálja és teszteket töltenek ki velük a szerelmi életükkel kapcsolatban, melyből aztán kiszámítják a lehető legjobb házastársat.

A tudományos elveken alapuló párválasztás és házas élet egy hónapig tart. Ezután a párok eldönthetik, hogy megtartják-e a partnerüket a későbbiekben is, avagy sem. A nézők egyébként ezt az egy hónapot követhetik végig úgy, ahogy azt egy realityiben megszokhatták. 

Farm VIP

A vidéki reality is visszatér a TV2-re, három sikeres évad után a negyediket is elkészítik még a nyár folyamán. Hogy kik lesznek a résztvevők, még nem tudni, a műsorvezetői szerepet viszont továbbra is Gáspár Zsolt és Demcsák Zsuzsa tölti be.

Ázsia Expressz - Felfedezzük Amerikát

Az Ázsia Expressz folytatódik, ám az új évad egy merőben szokatlan helyen - Mexikóban és Guatemalában - játszódik majd. Szokatlan módon a műsor megtartotta a címét, és csak a végére toldotta hozzá azt, hogy "Felfedezzük Amerikát". A műsorvezető Ördög Nóra lesz, a versenyzők pedig:

  • Kucsera Gábor és Tóth Dávid;
  • Kempf Zozo és Pető Brúnó;
  • Hegyes Berci és szerelme, Vágner Fanni;
  • Nagy Alekosz és barátnője, Varsányi Réka;
  • Völgyi Zsuzsi és Kunovics Katinka;
  • Sipos F. Tamás és fia, Dani;
  • valamint Kecskés Enikő és Kafiya Rea Milla modellek.

azsia-expressz-mexiko_felfedezzuk_amerikat.jpg

Az évad már leforgott, így nem lenne meglepő, ha ez lenne az őszi szezon első műsora.

Mutasd a hangod!

Hamarosan képernyőre kerül egy vadonatúj zenés műsor Mutasd a Hangod! címmel. 

Az újfajta vetélkedőben egyaránt lesznek kiváló hangú emberek és teljesen hamis kamuénekesek is, a játékosoknak pedig ki kell deríteniük, ki az igazi énekes és ki a "kamu". A műsor Dél Koreában indult 2015-ben, Amerikában 2020-ban mutatták be. A TV2 a korábbi hírek szerint már 2020-ban megvásárolhatta a formátumot, a megvalósításra viszont mostanáig várni kellett.

Password - Ahol a szavaknak súlya van!

Májusban jelentette be a TV2, hogy megvásárolnak egy olyan műsort, mely Amerikában már évtizedek óta képernyőn van, és azóta is óriási sikerrel fut. Ez a Password, ami tulajdonképpen egy lebutított Activity, azzal a különbséggel, hogy itt csak körülírással lehet kitalálni a szavakat. A műsorvezető és a szereplők kilétéről még nincsenek információk. Amint ez változik, beszámolunk róla.

(Csak zárójelben jegyeznénk meg, hogy az RTL-es Tippelj és vidd el! is már közel ötven éve van képernyőn Amerikában, óriási sikerrel, külföldön viszont sehol sem aratott egyértelmű sikert, itthon például néhány adás után meg is bukott.)

Kincsvadászok (Cash or trash)

A TV2-n mutatkozik be a Cash or trash című műsor. Ide olyan emberek jelentkezését várják, akiknek a tulajdonában különféle régiségek vannak, azokat bemutatják a műsorban, majd a szakemberek eldöntik, megveszik-e a felkínált tárgyat

Fentebb egyébként már írtunk a "konkurens" műsorról, az RTL-es Best Bid-ről is, aminek egyébként - ha megvalósul - Magyarországon lehet a világpremierje is. Ha mindkét műsor képernyőre kerül akár már ősszel, könnyen lehet, hogy újra hasonlóan nagy botrány alakulhat ki a két kertévé között, mint pár éve a Piramis-Fal, vagy a Nicsak, ki vagyok!-Álarcos Énekes esetében.

Next Topmodel Hungary

A TV2-n támad fel a Topmodell is. A műsort ugyanis 2006-ban már a VIVA TV-n láthatták a kábeltévével rendelkező nézők. A műsorban egyébként - ahogy arra a címből is következtetni lehet - modelleket, topmodelleket keresnek. A jelentkezés már korábban elindult, ide kattintva ezt meg is lehet tenni. 

Párharc

Márciusban a SorozatWikinek adott évértékelő interjúban Fischer Gábor arról beszélt, hogy a Párharc második évadja után rögtön indul a harmadik is, ám ez végül nem így lett. Hogy mi volt az oka ennek, azt nem tudni. Az évad egyébként már leforgott, információink szerint egyébként a szereplők között ott lesz Király Péter és párja is, aki korábban az RTL KETTŐ Éjjel-Nappal Budapest c. sorozatának főszereplője volt.

Pontos premierdátumot egyébként még nem tudunk, amint ez kiderül, természetesen beszámolunk róla. A műsorvezető most is Stohl András lesz. 

Super TV2

Power of love - A szerelem ereje

A Money or Love sikerén felbuzdulva idén ismét egy tematikus párkereső show lesz látható a SuperTV2-n, melynek címe Power of love - A szerelem ereje. A reality eddig négy országban volt műsoron (Törökország, Görögország, Románia, Dél-Amerika). A műsor ősszel érkezik a SuperTV2-re, a műsorvezetők és a szereplők kilétét még homály fedi.

Duna TV

Csináljuk a fesztivált!

Tavaly tavasszal felírta magát a „figyelemre méltó” csatornák sorába a közszolgálati „nemzeti főadó”, a Duna TV szombat esti Csináljuk a fesztivált! című, korábban már sikeres showműsorával. A siker pedig nem maradt el, a decemberben visszatérő show még nagyobb sikerrel tért vissza, mint korábban. Íy aztán nem kérdés, a műsor folytatódik.

d.png

Nagy kérdés azonban, hogy mikor láthatjuk újra a Csináljuk a fesztivált!-ot. Mivel hivatalos bejelentés eddig még nem történt, csak sejthetjük, hogy idén is hasonló időpontban, vagyis az ősz második felében (vagy az év végén) kezdődik csak a show. A műsor körüli híreket figyelemmel követjük, ha pedig valami új hírt tudunk meg, beszámolunk róla.

VIASAT3 

Az utóbbi egy évben újra aktivizálta magát a Viasat3 is. Idén tavasszal és tavaly ősszel is három különböző saját gyártású műsoruk is volt, bár ezek nézettsége nem volt meggyőző. A Brigi és Brúnó c. sorozat két évad (és akkor most ne vegyük számításba a 2002 és 2004 között a TV2-n futó Szeret, nem szeret c. szériát) után megbukott, a Troll a konyhában pedig stabil, de többségében gyenge számokat produkált. Ezen igyekszik egy új műsorral változtatni idén a csatorna. 

Szingli vagy svindli

Szingli vagy svindli néven indul el 2023 őszén a Viasat3-on az ITV Studios Make Love, Fake Love című társkereső realityjének hazai verziója, amit Liptai Claudia vezet. A műsor magyar változatát Dubrovnikban forgatják, egy tengerparti villában.

A taktikai párkereső játékot a WisBro gyártja, és a lap azt írja róla, hogy a produkció a hagyományos párkeresőktől nagyban eltér. A villába egy egyedülálló nő és tíz férfi költözik be, de közülük többeknek nagyon is foglalt a szíve. A kiválasztott nőnek azt kell majd kiderítenie, hogy ki az, aki a férfiak közül valóban foglalt, és ki az, aki a nyereményért szinte bármit megjátszik.

Adom a napom!

Indul Geszti Péter vadiúj talkshowja, amit Adom a napom! címmel láthatnak majd a nézők. A Media1 azt írja, "egy nagyon őszinte műsorról lesz szó, mely két részből tevődik össze: egyrészt napközben élőben, streaming segítségével online, emellett televízióban lesz látható az első évadban 20 ismert ember (sportoló, színész, influenszerek és más hírességek) egy-egy napja, majd esténként bruttó 1 órás élő talkshow keretében beszélget majd Geszti a vendégeivel. Az élő adásból fakadóan a vendégek napi aktualitásokra is reagálhatnak majd. Politikailag érzékenyebb dolgok is szóba kerülhetnek, de a műsor nem egy politikai talkshow lesz, sokkal inkább a vendégek egy új arcának megismeréséről szól majd az adás".

Geszti Péter az augusztus elejei sajtótájékoztatón elmondta, az első évadban összesen 20 emberrel beszélget majd, köztük Alföldi Róberttel, Curtisszel, Kajdi Csabával, Gálvölgyi Jánossal és Majoros HajnalkávalA lapnak a rapper-reklámszakember-műsorvezető azt mondta, a most meghívottak névsorában nincs ott Friderikusz Sándor, de a szerkesztőségben felmerült a neve, a szereplés egyéb okok miatt végül mégsem jött össze.

A műsor augusztus 28-án, hétfőn este 20 órakor indul, az adások pedig hétfőtől csütörtökig lesznek láthatók. Az első évad öt hetes lesz.

Dumaszínház

Szintén augusztus elején derült ki az is, hogy péntekenként a Dumaszínház szórakoztatja majd a Viasat3 nézőit. A kifejezetten a ezekre a csatornákra gyártott egész estés előadások este nyolctól kezdődnek majd, ennek keretében pedig önálló esttel készül többek között Kovács András Péter, Felméri Péter és Lakatos László is. De olyan kedvelt műsorokkal is találkozhatnak majd a nézők ősszel a VIASAT6-csatornán mint az „Igaz történetek” vagy a „Humorterápia”

ATV

A Géniusz - A Géniuszok Géniusza

2023-ban változnak a Géniusz szabályai. Ezúttal ugyanis A Géniusz és az 500 - Az ország géniusza c. vetélkedők legjobb eredményt elért tizenhat játékosa csap majd össze egymással. Annak érdekében, hogy a játék izgalmasabb legyen, ezúttal nem három, hanem négy győzelem kell majd ahhoz, hogy a játékos továbbjusson. A párbajok egyenes kiesés szerint zajlanak, vagyis ha valaki veszít, távozik a versenyből. A játék végén így egy játékos marad, aki a Géniuszok Géniusza cím britokosa lesz.

A műsorvezető Gundel-Takács Gábor lesz, aki egy korábbi interjúban elmondta, az új évad tizenöt adásból áll majd, egy adás pedig olyan hosszú lesz, ameddig az adott párbaj tart.

Az is kiderült, hogy visszatér a kvízműsorba többek között

  • a Géniusz első, tízmilliós nyertese Dr. Kovács Attila
  • Cserey Gábor, a Legyen Ön is Milliomos egyetlen magyar győztese
  • Boros Márton, aki a Géniuszban és az 500-ban több mint ötmillió forintot nyert
  • és Tiba Imre is, aki a mai napig az 500 egyik legeredményesebb játékosa.

Ha a játék tizenöt adásból áll majd, valószínűleg szeptember elején indul majd a játék, és akár december végéig is tarthat. 

A Géniusz egyébként az ATV legsikeresebb kvízjátéka, ami legutóbb tavaly szilveszterkor különkiadással is jelentkezett, és amit akkor is sokan választottak. A műsorról kritikánk ide kattintva olvasható.

Bár még a nyár közepénél sem tartunk, az már a fenti kínálatból is látszik, nem fogunk unatkozni, és a nagyobb bejelentések csak ezek után érkeznek. Amint valahol konkrétabb információk látnak napvilágot, vagy történik egy bejelentés, az őszi műsorokat részletező cikkünk frissül majd.

A sorozat korábbi darabjai visszaolvashatók, a 2018-as itt, a 2019-es itt, a 2020-as itt, a  2021-es itt, a tavalyi kínálat pedig itt érhető el..

Fotók: RTL Magyarország, TV2 Csoport, MTVA, 

Szólj hozzá

TV2 RTL VIASAT3 RTL+ Őszi tévés szezon 2023