2019. máj 18.

Őszi tévés szezon - 2019

írta: FoA
Őszi tévés szezon - 2019

A tavalyi, sikeres rovat folytatásaként idén azt vesszük nyilvántartásba, hogy mivel is találkozhatunk majd idén, azaz 2019 őszén a képernyőn. Továbbra is a három legnézettebb kereskedelmi TV őszi programjai kapnak helyet a kínálatban(RTL klub, TV2, Viasat3). Akkor tehát kezdjük folyamatosan bővülő rovatunkat.

 

RTL klub

rtl_klub_black_logo.jpg

 

Az RTL klub érthető módon még nem terítette ki az összes lapját az ősszel kapcsolatban, hiszen még ahhoz nagyon korán lenne. De azért jónéhány műsort vagy bejelentettek már, vagy kiszivárgott az indulásuk. Tehát kezdjük a nyilvántartást.

1. Drága örökösök

Az utóbbi hónapokban lényegesen átalakult az RTL klub műsorrendje, ugyanis átkerült az RTL II-re az Éjjel-nappal Budapest, és elindult egy új napi sorozat, a Drága Örökösök. Ökörapáti mulatságos mindennapjai belopták magukat a nézők szívébe, így nem volt kérdés, hogy a sorozatnak lesz II. évada, mely ősszel érkezik az RTL klubra. A forgatások már elkezdődtek, több pletyka is kering arról, hogy a sorozat már augusztus 26-án, az őszi etap indulásakor folytatódik. A sorozat már korábban, augusztus 12-én, este 20 órától folytatódik a RTL klubon.

2. X-Faktor

Az X-Faktor 2018 őszén elképesztően magas nézőszámot produkált az RTL klubnak, csaknem olyan jó volt a nézettség, mint 2010-ben, a műsor első évadakor. Külön öröm, hogy a tizenévesek, és a huszonévesek körében is kiemelkedő számok születtek. A műsorba idén a babázás után visszatér Kiss Ramóna, viszont Radics Gigi helyett idén Dallos Bogi ül majd a női mentorszékben. Verebély Marcell, a műsor kreatív producere elmondta, hogy idén több változás is lesz majd a műsorban, ami nem csak a mentorokat érinti. Hogy mire gondolt, még nem tudni.

 3. Love Island

ÉNB Lali is műsort kap majd idén ősszel az RTL klubon, ami egy társkereső, és leginkább a Viasaton sikeres, viszont a TV2-n nagyot bukó Éden Hotelre hasonlít. A lényeg: szingli lányokat, és fiúkat elküldenek egy szigetre, itt feladatokat kapnak, és amelyik pár összejön, és a legtovább jut, ők nyernek 20 milliót, ketten. A műsor valószínűleg a Survivor helyett lesz látható, melynek már ment a promója, amikor januárban váratlanul Kolosi Péter elmondta, idén mégsem tartják meg a műsort, mert Istenes Bence idénre pihenőt kért, és az RTL megadta neki.

4. Nyerő Páros

Az RTL sztáros realityje tavaly is volt látható, és a TV2 nagyot bukott Piramisánál háromszor akkora volt a közönségaránya. Balázs műsora idén is visszatér, erről hivatalos bejelentés még nem született, a SorozatWiki blog szerint a hatalmas siker miatt idén újra képernyőre kerül a műsor, és ha tippelnem kéne, akkor akár már augusztus 26-án elindulhat a műsor, bár ez a dátum még elég messze van, és addig még sok víz lefolyik a Dunán...

5. Házasodna a Gazda

Az RTL az idei őszt biztosan a reality-párkesőkre is bízza, mivel 2017-ben a Házasság első látásra óta nem volt ilyen jellegű műsor a csatornán, most pedig rögtön kettő is lesz. Na mindegy, most inkább a gazdáról, ami 2012-ben indult, akkor Lilu vezette, most Nádai Anikó fogja, mivel Anikó nemigazán kapott munkát a legutóbbi VV óta, és az Anikó show-t is leépítették januártól, ahogy az RTL Goldot is. A Házasodna a Gazda 2012-ben jó nézettséget hozott az RTL klubnak, de szerintem ők maguk se tudják, hogy miért pont most hozzák vissza a műsort, hiszen 7 éve ment utoljára. A Házasodna a gazda heti rendszerességű műsor volt régen, és mivel még nem tudunk komoly struktúrális változásról, így valószínűleg marad is ilyen. A műsor június 8-án, este 21:00 órakor bemutatkozott, a régi-új műsorba hat gazda, és két gazdasszony várja azok jelentkezését, akik úgy érzik, hogy pont nekik való lenne valamelyik gazda, vagy gazdasszony. Jelentkezni az rtl.hu/gazda oldalon lehet, vagy Viberen.

6.Jófiúk

A SorozatWiki információi szerint Kapitány Iván rendezésében új vígjátéksorozat érkezik ősszel az RTL klubra, Jófiúk címmel. A sorozat három kretén rendőrről szól, akik több bajt okoznak, mint hasznot. A sorozat a blog szerint ősszel érkezik az RTL klubra, heti rendszerességgel. További híreket erről a sorozatról nem tudni.

7. Bátrak Földje

 Kolosi Péter, az RTL Magyarország programigazgatója szintén a SorozatWikinek adott interjújában elmondta, új telenovellát készítenek a Oltári csajok sikere miatt. Az RTL klubra idén rengeteg újdonság érkezik, így az is lehet, hogy az RTL II-n debütál majd, állítólag még idén. A sorozat showrunnere Kalamár Tamás lesz, aki 17 évig jegyezte a Barátok köztöt producerként. A Bátrak Földje a Média1 szerint kosztümös sorozat lesz, tehát nem a mai korban játszódik. A forgatások már állítólag elkezdődtek.

8.The Butcher pilot - A Hentes pilot része

A Hentes a 2018-as Hypewriter sorozatíró pályázat győztese lett, amelyet az RTL Magyarország, és a Paprika Studios szervezett. A győztes jutalma az is, hogy az RTL egyik csatornáján levetíti majd a bevezető, pilot epizódot. A főszereplő Csuja Imre lesz, feleségét Kerekes Éva alakítja majd. A sorozatról itt írtam bővebben.

TV2

 tv2logo.jpg

1. Ázsia Expressz

Ördög Nóra utazós realityje 2017 őszén elképesztő sikereket ért el, így nem volt kérdés, lesz folytatása a műsornak. Az Ázsia Expressz forgatásai pont a napokban fejeződtek be, és az Index értesülései szerint 2019. augusztus 26-án, este 7-től ez a műsor lesz látható a TV2-n.

Az biztosnak tűnik, hogy az augusztus 26-án induló őszi szezont az Ázsia Express új évada kezdi, ami remek hír

2. Sztárban Sztár leszek!

Tóth Gabi, Bereczki Zoltán, Pápai Joci, és Horváth Tamás ülnek majd a teljesen átalakított műsor megújult zsűrijében. A műsorba idén civilek jelentkezését várják, akiket egy válogató keretében válogatnak majd ki a mentorként is funkcionáló zsűritagok. A műsor szeptemberben indul, házigazdája Tilla lesz.

3. Mintaapák

2005 után készít újra napi fikciós sorozatot a TV2, melynek címe Mintaapák lesz. A sorozat négy szingli apukáról szól majd, akik délutánonként az óvoda előtt találkoznak egymással. Olyan témákat boncolgatnak, melyekkel könnyen azonosulnak majd a nézők, ilyen például az apa-fia kapcsolat, vagy a barátság. A sorozat eredetije 2014 óta fut.

4. Catch Point - Kapd el, ha tudsz!

Sthol András a bukott Bank után újabb vetélkedőt kapott volna a TV2-n, ami idén mutatkozott be a BBC-n. A műsort mégsem Buci, hanem Kasza Tibi vezeti majd. A Catch Point, vagyis a Kapd el, ha tudsz! szabályai egyszerűek. A TV2 Csoport közleményben tudatta, hogy hogyan is néz majd ki a műsor a játékszabályok tekintetében.

"A műsorban három páros csapat verseng egymással az ötmilliós fődíjért. Egy kérdésre tíz fotó tűnik fel egy hatalmas kivetítőn, a játékosnak nincs más dolga, mint az általa helyesnek tartott kép elé állni. Ha jól döntött és a megfelelő fotó előtt áll, egy labda esik a kezébe 5 méter magasról és ezzel ölébe hullik a nyeremény is. Ha téved, de elég gyors és ügyes, akkor bárhonnan esik is a labda, ha elkapja, ugyanúgy jár a nyeremény.

A második fordulóban nehezedik a feladat: a megfejtés ismertetésekor minden ledfal fölül leesik egy-egy labda, a rossz válaszokhoz tartozó kilenc ledfal fölül kék, az egyetlen helyes válaszhoz tartozó ledfal fölül rózsaszín - utóbbit kell elkapni.
Amelyik páros a legkevesebb pénzt gyűjtötte az első két fordulóban, az elbúcsúzik, a másik kettő jut tovább a harmadik fordulóba.

A harmadik fordulóban a két továbbjutó egy sajátos párbajban méri össze a tudását és az ügyességét, egy-egy perc alatt tíz-tíz villámkérdés dönt arról, hogy közülük ki esik ki és melyikük jut a fináléba. Elkapott labdánként 150.000 forintot, vagyis összesen akár 1.500.000 forintot lehet szerezni.

Amelyik párosnak több pénze lesz a kör végére, az kerül a fináléba, ahol egyetlen kérdésre kell válaszolni. A kvízfalon megjelenő tíz lehetőség közül a páros egyenként kizár kilencet. Marad egy, amit jó megoldásnak gondolnak. Ezután eldönthetik, hogy kockáztatják-e az eddig összegyűjtött pénzüket az 5 milliós fődíjért. Ha igen, akkor el kell kapniuk az Aranylabdát ahhoz, hogy elvihessék a fődíjat, ha nem, azt is elveszítik, amit addig gyűjtöttek. Ha nem kockáztatnak, akkor biztosan elviszik, amit eddig összegyűjtöttek.

Ebben a játékban tehát nemcsak a tudás számít, a jó reflex és a taktikázás is hozzásegítheti a párokat a mesés nyereményhez."  - áll a csatorna kiadott közleményében, melyből az nem derül ki, hogy miért nem Sthol András lesz a vetélkedő házigazdája.

5. Fuss család, fuss!

Palik Lászlót a semmiből hozta elő a TV2, mindenki legnagyobb meglepetésére. A TV2-t továbbra sem értem, hogy miért jó nekik az, ha kiöregedett, 10 éve nem képernyőn lévő, egykori RTL-es arcokat visszahoznak. Na mindegy, Palik újabb sportrealityt kap majd a csatornán, ami jó, csak aztán nehogy az legyen a vége, mint a Piramisnak, ami hasonlóképpen tavasszal sikeres volt, míg ősszel akkorát koppant, hogy azonnal nyugdíjazta is a TV2. A sportvetélkedőben egyébként sportos civil, és celeb családok csapnak majd össze.

6. Nyomd a gombot, tesó!

Majka is újabb kvízzel tér majd idén vissza a TV2-re, amely az ő saját fejlesztése. A játékosok párban játszanak majd, nyolc kérdésre kell helyesen válaszolni, és a fizikai erejüket is be kell majd vetniük a főnyereményért. A műsorba jelentkezni a TV2 weboldalán lehet.

A TV2 még nem terítette ki a teljes őszi pakliját, de ezekkel a műsorokkal ki lehet húzni egy őszi szezont. Emellett hamarosan érkezik a Séfek Séfe is, ami már egy éve dobozban van, azóta, ígérgeti a TV2, de az is lehet, hogy csak a SuperTV2-n lesz helye a műsornak.

 

VIASAT3 


viasat3_hu-logo_0.png

Tavalyi jóslatom, miszerint a tavalyi őszi műsorstruktúrával akár az RTL klubbal és a TV2-vel is igazán felvehetné a harcot a Viasat3, de sajnos ez nem jött össze, egy műsoruk kivételével az egész ősz megbukott. Sok mindenről tőlük nem tudunk, egy műsort jelentettek be eddig, majd meglátjuk, hogy hogyan alakul ez a következő hetekben.

1. 200 első randi

Igen, ez az egyetlen saját gyártás, ami nem bukott meg a Viasaton tavaly ősszel, így nem véletlen, hogy jön a sorozat folytatása. Részletek a csatorna közleményében:

"A második évadban tovább követhetjük Luca (Gáspár Kata) történetét, hiszen az epizódok pontosan ott folytatódnak, ahol az első széria zárult. Rövidesen megtudjuk, hogy apja (Szerednyey Béla) és nevelőapja (Trokán Péter) túlélték-e a szörnyű motorbalesetet és persze az is eldől, lesz-e lagzi Zita (Kovács Panka) és Erik (Simon Zoltán) eljegyzéséből. Luca próbálja túltenni magát a legutolsó szerelmi csalódásán, és újra beleveti magát a randizásba. Közben pedig azon dolgozik, hogy egyszer s mindenkorra tisztázza Márk (Mészáros András) és Félix (Kékesi Gábor) iránti érzéseit. Sok új kihívással szembesül, még imádott munkája is veszélybe kerül egy régi ismerős felbukkanásával. Az eddig megszeretett karakterek természetesen visszatérnek a képernyőre, azonban számos új szereplővel és nagyszerű színésszel bővül a csapat. Érkezik például Hegyi Barbara, Csonka András, Kolovratnik Krisztián, Gubik Petra és Száraz Dénes is. A 200 első randi a VIASAT3 eddigi legnagyobb költségvetésű produkciója, amelynek folytatását idén ősszel láthatják a nézők a csatornán. A forgatás megkezdődött, így Budapest számos pontján és a sorozat belső helyszíneinek teret adó stúdióban párhuzamosan zajlanak a felvételek a következő hónapokban."

 

Szólj hozzá

TV2 RTL klub VIASAT3 Őszi tévés szezon 2019