Április 3-tól jön az RTL legújabb műsora, az Álommeló
Rengeteg jelentkező közül választotta ki Balogh Levente azokat a jelölteket, akik versenybe szállhatnak álmaik állásáért.

Rengeteg jelentkező közül választotta ki Balogh Levente azokat a jelölteket, akik versenybe szállhatnak álmaik állásáért.

Az RTL sikersorozatának vadonatúj epizódjaiban Pajkaszeg régi és új lakóinak mulatságos életében ismét izgalmas fordulatok várhatóak.
Úgy látszik, beigazolódni látszik korábbi teóriánk, miszerint márciustól a ValóVilág fináléja után nem lesz premier tartalom az RTL egyik legnagyobb kábelcsatornáján, az RTL KETTŐN. Az előbb említett reality ugyanis két héten belül eltűnik a csatornáról, helyére pedig ismétlések kerülnek majd - vettük észre a tvműsor.hu internetes műsorújságban.
Az utóbbi időben szinte minden hétre jutott egy-egy, a közvéleményt jelentősen sokkoló RTL-es bejelentés a csatornától a következő időszak műsorait tekintve. Új hétvégi show, bokszgála, vetélkedő, reality és még ki tudja hol a vége. A következőkben végig vesszük, mit lehet tudni ezekről a műsorokról, miért lehetett indokolt ez a radikális lépés, és hogy mi köze van ehhez a TV2-nek.

A kereskedelmi televíziózás legrégebben műsoron lévő game show-ja keresi leendő játékosait az RTL vadonatúj műsorába!
Az RTL már keresi a közkedvelt valóságshow legújabb évadának játékosait, akik hamarosan harcba szállhatnak a 20 millió forintos nyereményért a Csendes-óceán partján, egzotikus környezetben fekvő Éden Hotelben.

Nem lesz idén X-faktor, helyette jön a 2012-ben még a TV2-n futó The Voice című tehetségkutató az RTL-re - írta meg csütörtök este a Media1. Az értesülést akkor a csatorna nem erősítette meg, péntek este azonban Kolosi Péter RTL-programigazgató elárulta: 2023-ban tényleg nem lesz X-faktor, ami helyett jön a már említett "új" tehetségkutató.

Közel két év után Járai Máté búcsúzik a Reggeli csapatától. Ez idő alatt munkájával és személyiségével megkerülhetetlenül járult hozzá a műsor sikereihez.

Sztárokkal telik meg a ring az RTL nagy sikerű műsorában. A Sztárbox idén ősszel kerül majd a képernyőre, szakmai supervisora pedig Kovács Kokó István olimpiai, világ- és Európa-bajnok lesz. - adta hírül az RTL.hu

Nemrég új sorozatot indítottunk a ReklámInvázión, amiben mára feledésbe merült tévéműsorokat idézünk fel. Rovatunk első részében a TV2 egyik ezredfordulós műsoráról, a Milliót vagy semmit!-ről írtunk, most viszont egy kicsit előbbre megyünk az időben. Ezúttal egy olyan RTL Klubos műsort szemlézünk, melyben az akkorra már hagyományossá vált boxmérkőzeseket ötvözték a bulvárvilággal, egészen egyedi módon. A Sztárbox történetéről részletesen alább lehet olvasni.