2023. jan 23.

Elfeledett tévéműsorok - Végre agyonverhetik egymást a celebek

írta: Szerencsekerék
Elfeledett tévéműsorok - Végre agyonverhetik egymást a celebek

Nemrég új sorozatot indítottunk a ReklámInvázión, amiben mára feledésbe merült tévéműsorokat idézünk fel. Rovatunk első részében a TV2 egyik ezredfordulós műsoráról, a Milliót vagy semmit!-ről írtunk, most viszont egy kicsit előbbre megyünk az időben. Ezúttal egy olyan RTL Klubos műsort szemlézünk, melyben az akkorra már hagyományossá vált boxmérkőzeseket ötvözték a bulvárvilággal, egészen egyedi módon. A Sztárbox történetéről részletesen alább lehet olvasni.vlcsnap-2023-01-22-19h16m03s044.png

Kevesen emlékeznek már, de az RTL Klub már az indulása után pár hónappal is közvetített profi boxmérkőzéseket. Az első ilyet 1997 decemberében közvetítették, amiben Kovács István Kokó egyik mérkőzését láthattuk, s az évek folyamán a nagy siker miatt egyre több és több mérkőzést sugárzott a csatorna.

Ezt a szokást később a TV2 is átvette, s a TV2 Ring felvette a harcot az RTL Box Klubjával, ami nem egyszer ugyanazon a napon ment. A box iránti őrület viszont nem ezekben a harcokban lett kerek. Az új szintet a Sztárbox jelentette, amiben nem profi bokszolókkal, hanem a magyar bulvárvilág legfelkapottabb személyeivel találkozhatott a kedves boxrajongó néző.

Na de ne szaladjunk ennyire előre.

2004 február elején robbant a hír: Erdei Zsolt a Való Világ harmadik évadának vendége lesz egy napra. Ezzel ő is beleállt - a korabeli sajtó szerint - abba az ördögi körbe, amit Kokó is kipróbált már. Az addigra már visszavonult sportoló ugyanis 2002-ben egy rövid időre a Kell egy csapat című műsor házigazdája lett. Madár a VV-s szerepléssel kapcsolatban egyébként nem titkolta, azért ment be a villába, hogy promózza a Sztárboxot. Ennek  első ajánlói már javában képernyőn voltak: 

A nagy összecsapásnak az RTL aztán rendesen megadta a módját. A celebes bunyót 2004. március 27-én rendezték, amit a Fővárosi Nagycirkuszból élőben közvetítettek, Sebestyén Balázs műsorvezetésével. (Azt csak zárójelben, hogy az RTL mai legnagyobb sztárjának ez volt az első komoly szereplése a csatornán a Balázs show után.) 

Ezen az estén a ringben három férfi és két női duó szállt szembe egymással:

  • Kozsó és Bebe
  • Majka és Dopeman
  • VV Szabi és Segal
  • Tünde és VV Szilvi
  • Anettka és Pandora

Az első adás olyan kiemelkedően teljesített, hogy nem egyszer elérte a 30%-os közönségarányt is, és a TV2-n látható Megasztárt fölényesen legyőzte. 2,2 millióan nézték az RTL Klubot és 700 ezerrel többen nézték aznap az RTL-t mint a TV2-t, így nem volt kérdés hogy lesz folytatása a műsornak.

A folytatásra viszont ezek ellenére egy évet kellett várni. Így csak 2005. április 23-án jött a következő mérkőzéssorozat. Itt is a hazai celebvilág krémje vette fel a kesztyűt, és szállt a ringbe. Ezúttal négy férfi duó és egy női duó játszott a ringben:

  • Fekete Pákó és Indián
  • Gangsta Zolee és Rékasi Károly
  • Leo és Frenki
  • Növényi Norbert és Fazekas Róbert
  • Niki Belucci és Fresh Andi

A műsor egybeesett a Megasztár második évadának döntőjével, és a tehetségkutató ismét alul maradt a bokszmérkőzés ellen; 2,3 milliós nézettségével ismét félmillió nézővel többet vonzott az RTL-re a Sztárbox, a TV2-re csak 1,7 millióan voltak kíváncsiak.

A nagy érdeklődés mindkét alkalommal győzelmet tudott kivívni a Megasztár ellen, új rangadót viszont nem rendeztek azóta sem. Ennek egyik oka az RTL 2006-os "megújulása", amikor a csatorna inkább első nagyszabású, egész estés showműsorába, a Szombat Esti Lázba fektetett. 

A Sztárbox kihalására mindemellett az is rátett egy lapáttal, hogy szép lassan a hétvégi, nagy showk kiszorították az egykor fényes győzelmeket és hatalmas nézettségeket hozó mérkőzéseket.

Ezzel véget ért sorozatunk második része. Hamarosan újabb résszel jelentkezünk, amiben egy újabb elfeledett tévéműsort idézünk fel újra.

Fotók és videók: RTL 

Szólj hozzá

RTL RTL klub Sztárbox Elfeledett tévéműsorok