Mindent vittek az RTL Árulói

Bár Árpa Attila nyomozós műsora legyőzte a konkurens Ázsia Expresszt, és a hétvégéket is visszavette az RTL, a TV2-nek sincs oka a szomorkodásra. Nézettségi elemzés alább.kln_9592.jpg

Megtört a jég, az RTL először nyert a hetet a szezonban - köszönhetően annak, hogy a múlt héten (szeptember 23-29.) visszatérő Árulók még az Ázsia Expresszt is képes volt lenyomni. Sőt, a múlt heti botlás után a Sztárbox is magára talált, és bár kikapott, de a Megasztár annyi nézőt vesztett egyetlen hét alatt, hogy már nem tűnik bevehetetlen ellenfélnek.

Na de kezdjük az elején.

Már korábbi nézettségi elemzésünkben is utaltunk arra, hogy a TV2 jelentős előnyre tett szert az elmúlt hetekben. Miközben az Ázsia Expressz-Kísértés duó brutálisan tarolt, addig az RTL szenvedett, előbb a Kalandra fal, később pedig a Fort Boyard miatt.

Na, múlt hétfőtől ez a helyzet már nem áll fent.

A csatorna ugyanis elindította az Árulók - Gyilkosság a kastélyban új évadát, ami most is ugyanolyan erős számokat produkált, mint egy évvel ezelőtt (heti átlag: 223 ezer - 22,2%). Így aztán nem nagy meglepetés, hogy Árpa Attila gyilkosos műsora - a szerdát leszámítva - minden nap lenyomta az Ázsia Expresszt (heti átlag: 210 ezer - 21,6%). Ördög Nóra reality-je egyébként úgy kapott ki, hogy a számai nem csökkentek drasztikusan, sőt, 200 ezer alá csak egy napon, péntek este mentek a műsor eredményei (192 ezer - 22,9%), de ekkor már nem a gyilkosok voltak az utazók ellenfelei.

kln_9243.jpg

Az este második felében hétfőtől csütörtökig a Házasodna a gazda ment A Kísértés ellen. A csatából győztesen ezúttal is a TV2 jött ki, olyannyira, hogy a Kasza Tibi által vezetett műsor még növelni is tudta előnyét (heti átlag: 170 ezer - 21,4%), ami lényegesen hozzájárult ahhoz, hogy a TV2 be tudja húzni az estét. Eközben a Házasodna a gazda közepes, illetve gyenge számokkal tért vissza. Hétfőn és kedden szinte azonos eredményeket hozott a műsor (hétfő: 117 ezer, kedd 116 ezer), szerdán és csütörtökön viszont beestek a számok, és már a 100 ezres számot sem tudta átlépni Nádai Anikó párkeresős műsora. 

Pénteken a mostantól hetente jelentkező Fort Boyard a múlt heti átlagot tekintve (130 ezer) rontott eredményein, így most is csak közepesen hozott (120 ezer - 14,1%). Az utána következő, teljesen váratlanul visszatért Gyertek Át! gyenge adatokat produkált (82 ezer - 11,8%), de még így is képes volt legyőzni az Ázsia Expressz kibeszélőjét (74 ezer - 11,1%), ami már-már Kabát FC-s mélységekbe jutott.

fort_boyard_1_1-img_9796.jpg

Nincs legyőzője az X-faktornak, a Megasztárnak igen

Szombat este minden a papírorma szerint alakult. A Sztárban Sztár All Stars - csakúgy, mint egy hete - a Fókusz Plusz (143 ezer - 17,4%) elleni csatát megnyerte, de amint elkezdődött az X-faktor, a tehetségkutató tarolni kezdett. Sőt, Majkáék a 373 ezres nézettséggel nemcsak a hét legnézettebb műsora címet hódították el, de megszerezték a nézettségi toplista hatodik helyét is.

szg_0709.jpg

Tilláék ezzel szemben most sem hoztak túlságosan szép eredményeket. Bár úgy néz ki, a műsor nézettsége stabilizálódott, de a 188 ezres szám (19,1%) a konkurenciával szemben nem sokat ér. Sovány vigasz a műsor számára megint csak az lehet, hogy amint vége lett az X-nek, a show visszavette a vezetést az RTL-től.

A Sztárban Sztárból elvileg már csak három adás van vissza. És mivel idén az X-faktor több válogatóval jelentkezik, ezért igencsak megnehezíti az átalakulós műsor dolgát az RTL. Hogy ki tud-e mászni a gödörből a műsor a következő három hétben, egyelőre kérdéses. Mindenesetre a hetek óta látható stabilan gyenge adatokból arra lehet következtetni, hogy nem. De persze addig még bármi történhet.

dsc_0701.jpg

Vasárnap ismét a Megasztár és a Sztárbox állt egymással szemben. Az este egyértelműen a TV2 számára kezdődött jól, a Megasztár simán nyert a bokszgála első része ellen (19:30-21:05). De este kilenctől (amikor még javában tartott a tehetségkutató) az RTL folyamatosan elkezdte növelni az előnyét. Ez pedig oda vezetett, hogy a Megasztár a múlt heti tarolása után csak épphogy meg tudta verni (287 ezer - 25,1%) a Sztárboxot (268 ezer - 24,6%).

jankovics_klaudia_1.JPG

A tehetségkutató mégsem örülhet annyira ennek az eredménynek. A múlt heti adáshoz képest ugyanis a show elvesztett 63 ezer nézőt, ami elsőre nem tűnik soknak. Arra viszont pont elég, hogy hasonló számokat produkáljon, mint a konkurens műsor. Ennek ellenére a műsor a hét második legnézettebb programja lett a Megasztár, így aztán - ha marad ezen a szinten a műsor - egyelőre nem kell aggódnia a TV2-nek.

Közben a Sztárbox is magához tért. A show a múlt heti negatív rekord után ismét hozta a formáját, és hasonló eredményeket szállított, mint szeptember első heteiben. A bokszgálának egyébként még van ideje javítani a számokon, hiszen a szuperdöntő november 3-án, vagyis több mint egy hónap múlva várható. 

sallakdori-97.jpg

A vasárnapot, javarészt a Megasztár gyengébb eredményei és a Házon kívül (176 ezer - 18,4%) remek szereplése miatt ismét az RTL nyerte 23,6%-kal. 

De nemcsak a napot vitték: ahogy arra cikkünk elején is utaltunk, köszönhetően a hétvégi nagyszabású műsoroknak és az Árulóknak, az RTL megnyerte a hetet (19,6%). A TV2 ezúttal a második helyre csúszott vissza a 19,5%-os eredményével. A TOP10-es listán ezúttal tizedik az RTL Három (1,6%), ahol a múlt héten a csatorna történetének utolsó EL (valamint BL és EKL) meccsét is közvetítették. További meglepetés, hogy bekerült a legjobbak közé a Comedy Central is a maga 1,7%-os heti eredményével.

A héten egyébként komoly strukturális változás nem várható egyetlen kertévén sem, legalábbis hétfőn este úgy tűnik. De mivel a verseny most már kiélezett az RTL és a TV2 között, ezért egy hét múlva is lesz miről beszélni.

A nézettségi adatoknál a líneáris 18-49-es adatokat vettük figyelembe, kivéve ott, ahol azt külön nem jeleztük.

Nézettség forrása: RTL Sajtóklub

Fotók: RTL Sajtóklub, TV2 Sajtószoba
Kövess minket Facebookon is, ahol további extra tartalmakat találsz.