Már szeptemberben elindulhat a Sztárbox új évada az RTL-en

A hírt egyelőre a csatorna nem erősítette meg, de értesüléseink szerint még a Hell Boxing Kings novemberi indulása előtt véget ér a műsor.115a4951.jpg

A tavalyinál jóval korábban, már idén szeptemberben elindulhat a Sztárbox új évada – tudtuk meg.

A hírrel néhány nappal ezelőtt keresett meg egyik olvasónk, aki azt állította, hogy a Sztárbox idei évada még a november elején induló Hell Boxing Kings előtt kifut. Ez pedig számításaink szerint csak úgy lehetséges, ha már szeptember első napjaiban elindul a több hetes műsorfolyam.

Az információ hitelességében először kételkedtünk, de természetesen megpróbáltuk ellenőrizni, valóban igaz-e a kezdési dátumra vonatkozó hír.

Kutakodásunk során körülnéztünk a műsor helyszínéül szolgáló Riz Levente Sport- és Rendezvényközpont weboldalán is, ahol találunk egy közvetett bizonyítékot arra, hogy a hír igaz. Az oldalon ugyanis bárki - egy egyszerű kereséssel - hónapokra előre megnézheti, az épület melyik terme van lefoglalva. Így derült ki, hogy szeptember 1. és október 20. között minden vasárnapra kibérelték a központ „A” és „B” pályáját, vagyis a kétezer négyzetméteres csarnokot.

Ez ugyan még nem jelent semmit, hiszen tarthatnak más rendezvényt is a központban aznap. Ugyanakkor október vége és december közepe között csak néhány vasárnapi napra van lefoglalva a központ, ami így azt jelenti, hogy csak az ősz első hónapjaiban rendezhetik a bokszmeccseket.

A lefoglalt időpontoknál egyébként nem szerepel, hogy ki a bérlő, ott csak az olvasható, hogy „RSR rendezvény”, ahogy az a mellékelt képeken is látszik.

1_4.png

8.png

10_1.pngSzeptember 1. és október 20. között minden vasárnap tartanak rendezvényt a terembeosztás szerint, október 27-től viszont csak néhány vasárnap van lefoglalva (Fotók: rsr.hu/képernyőfotó)

Már lehetett sejteni?

Ha tehát tényleg igazak értesüléseink, és valóban az RTL bérelte ki a termet szeptember 1-től, akkor az megmagyarázná, miért kezdte el a csatorna már július elején bejelenteni, kik lesznek az idei évad szereplői.

Ez márcsak azért is okozott némi meglepetést, mert tavaly nagyjából kilenc hónapon keresztül hallgatott a műsorról a csatorna. Addig sem a műsorvezetők, sem a szereplők névsorát nem jelentette be az RTL.

Kerestük a tévétársaságot is, igazak-e az értesüléseink. Azt írták,

„műsoraink indulásáról a megfelelő időben adunk majd tájékoztatást. Addig is az érdeklődők figyelmébe ajánljuk a Sztárbox bejelentéseit; július 17-én a női versenyzőket tesszük közzé”.

Azt, hogy kik azok a hírességek, akik idén biztosan bokszkesztyűt húznak majd, ide és ide kattintva kiderül.

FoA, Aknow

Fotók: RTL Sajtóklub, Riz Levente Sport- és Rendezvényközpont (képernyőfotó)
Kövess minket Facebookon is, ahol további extra tartalmakat találsz.