Havas vs. Anettka, Hujber Feri, politikai irányváltás: ilyen volt a Mokka első húsz éve

20 évvel ezelőtt indult a TV2 reggeli műsora, a Mokka. Cikkünkben a legemlékezetesebb pillanatok mellett a műsor történetét is igyekszünk részletezni.mokka.png

Hogyan kezdődött?

A Mokka 2004-es indulása óta az egyik legmeghatározóbb reggeli tévéműsor, ami a 2002-ben indított (és nem túl sikeres) Lazacot váltotta. A két műsor jellegében teljesen más: a Lazac kizárólag bulvártémákkal foglalkozott, a Mokkában ezzel szemben többnyire közéleti-politikai témák jelentek meg (kezdetben a bulvár csak később, a Koffeimentesben került elő).

A Mokka első két évében Havas Henrik és Liptai Claudia volt a két "fő" műsorvezető, de rajtuk kívül megfordult a műsorban M. Kiss Csaba, Gyárfás Dorka és Csisztu Zsuzsa is. A helyettesítő műsorvezetők viszont gyorsan leléptek, Gyárfás például már 2005-ben a Duna TV csapatát erősítette. Sőt, kevesen emlékeznek, de sokáig úgy tűnt, Havas Henrik is otthagyja a műsort (erről 2005 őszén ő maga beszélt). Ez végül nem következett be, de hosszabb szabadságra vonult.

Az időközben távozó Csisztu, Gyárfás és M. Kiss helyét 2006 őszétől "újoncokkal" pótolta a csatorna. Így került a műsorba Csiszár Jenő és Jakupcsek Gabriella, akik később más műsorokban is feltűntek. Ők szűk másfél évig vezették együtt a Mokkát: Csiszár 2007-ben, Jakupcsek 2008-ban hagyta el a műsort. Havas Henrik sem húzta sokáig: egy nap híján 3 évet töltött el a műsorban, bár nem önszántából döntött a távozás mellett. Utolsó adásában ugyanis gúnyos megjegyzést tett a TV2 akkori vezérigazgatójára, amit a csatorna nem nézett jó szemmel. Kirúgását viszont nemcsak ezzel az esettel indokolták. Havas helyére Azurák Csaba került, aki két évig volt a Mokka egyik arca.

Hogyan folytatódott?

Havas és Csiszár távozása után a TV2 úgy döntött, megújítja a Mokkát. 2007. november 5-én debütált az "új" műsor, amiben jelentős változások történtek. A politikai blokk egyórásra rövidült, a Koffeinmentes ezzel szemben hosszabbodott, már 8 órakor elkezdődött és 30 helyett, 60 perces lett. Ebben a blokkban új műsorvezetők is megjelentek, például Tornóczky Anita, Árpa Attila és az a Papp Gergely, aki ma már az RTL Reggeli műsorvezetője. Ez a felállás hamar felborult, alig néhány hónappal később a műsorvezetők jelentős része eltűnt a műsorból.

Az új Mokka viszont nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Olyannyira, hogy a fő konkurens Reggeli két év után ebben az időben vette vissza a vezetést a reggeli műsorok versenyében. Ezért 2008 őszén - amikor a TV2 is arculatot váltott -  megint teljesen megújították a Mokkát. A korábbiakhoz képest drasztikus volt a változás: jött egy teljesen új díszlet, és ekkor szűnt meg a Koffeinmentes is. Rögtön a megújulás napján debütált újoncként Demcsák Zsuzsa, egy héttel később Kárász Róbert, három hónappal később pedig Tatár Csilla

2012 januárjában kapott új díszletet a műsor. De nem ez volt az egyetlen fontos változás a műsor életében: fokozatosan egyre kevesebb lett a közélettel és politikával foglalkozó témák száma, helyettük inkább a bulvártémákat helyezték előtérbe a készítők

A 2010-es évek első felében is volt némi mozgás. Műsorvezetők jöttek-mentek, de a díszlet maradt. Egészen 2017 februárjátig, amikor gyakorlatilag teljesen megújították a Mokkát. Többen - Köztük Kárász Róbert és Demcsák Zsuzsa - mentek a műsorból, többen jöttek: például Serfőző Krisztina, Szabó Dóra és Istenes László. A Mokka egyébként a nagy váltás előtt nem sokkal politikai irányvonalat is változtatott. Köszönhetően annak, hogy 2016-tól Andy Vajna akkori filmügyi kormánybiztos lett a TV2 Csoport tulajdonosa.

A Mokka azóta is ebben a szellemben éli mindennapjait. Az elmúlt években a műsorban drasztikus változások nem voltak. Jelenleg öten vezetik a TV2 reggeli műsorát, ami az elmúlt 20 évben számos emlékezetes, vicces vagy kellemetlen pillanatot okozott. Cikkünk második felében ezekből idézünk fel néhányat.

1. Anettka faképnél hagyja Havas Henriket

Az "ókori" Mokka egyik legemlékezetesebb adása volt, amikor a Budapest TV műsorvezetőjét, Anettkát a tervezett űrutazásáról kérdezték volna (ami azóta sem történt meg), de a beszélgetés végül nem úgy sült el, ahogy azt tervezték. A botrányos interjú gyújtópontja a vendég bemutatása volt: Csisztu Zsuzsa ugyanis műsorvezetőtársa, Havas Henrik kedvéért Fehér Anettkát Fehér Anettként mutatta be. A botrányhős ezután kiakadt és személyigazolványával bizonygatta, hogy márpedig őt Anettkának hívják. Ezután különféle jelzőkkel illette Havast, majd gyorsan távozott a stúdióból. Havas ezután a tőle megszokott stílusban értékelte a "jelenséget". Az esetet másik, Mokkát felidéző cikkünkben felelevenítettük, alább pedig megnézhető Anettka kiviharzása a stúdióból:

2. Paudits Béla kifakad élő adásban

2006. november 9-én volt a színész a műsor vendége, akit azért hívtak meg, mert egy tévéinterjú után a bulvárlapok sorra kezdték azt terjeszteni, hogy letagadta 10 éves lányát. Paudits ennek ellenkezőjét próbálta bizonyítani régi újságokkal, heves indulatok közepette, miközben a bulvárújságírókat, illetve külön Hajdú Pétert szidalmazta. A beszélgetés végül higgadt módon zárult, azonban máig ez az egyik legemblematikusabb pillanata a Mokkának.

3. Tomcat fegyvert szegez Havasra

Polgár "Tomcat" Tamás az első években rendszeresen megfordult a stúdióban, akkoriban a leggyakrabban hívott vendég volt, sokszor heti szinten szólaltatták meg. Számos meghökkentő pillanat részese volt (nemcsak) a Mokkában, egyszer lehülyézte Csiszár Jenőt, de előfordult, hogy fegyvert fogott Havas Henrik fejéhez.

4. Kárász Róbert beszélgetése Moldova Györggyel

Szintén emlékezeteset alakított Kárász Róbert, aki saját magát hozta kellemetlen helyzetbe, miután a 2010-es választásokat követően beszélgetett Moldova Györggyel. A beszélgetés egy pontján az író az egykori miniszterelnök szavait idézi, miszerint "az öregecskedő feleséget le kell cserélni", majd utána hozzáteszi, miközben Kárászra néz, hogy "ő ezt megtette". A műsorvezető erre értetlenkedni kezd, hogy az ő magánéletének mi köze van a témához, amit Moldova nem ért és megkérdezi, "ki beszélt önről". Kárász ettől teljesen megzavarodott, végül nem ő, hanem Moldova kért elnézést, ha esetleg pontatlanul fogalmazott.

5. Kiszel Tünde nagyfejűnek nevezi Tvrtko-t

Szintén 2010-es jelenet, mikor Kiszel Tündét hívták meg egy beszélgetésre, azonban mielőtt ez elkezdődött volna, a "sapkás riporter", Vujity Tvrtko élcelődni kezdett a vendégen, hogy nem érti, miért része a nyilvánosságnak, miért szerepel a médiában, különböző műsorokban, miközben semmilyen érdemleges teljesítményt nem nyújtott, amivel ezt kiérdemelhetné. Kiszel erre elhordja mindennek a műsorvezetőt, akiről bizonygatja, hogy ő is részét képezi az általa megvetett bulvárnak, például amikor a fiával szerepel a címlapon. Tvrtko erre közbeszól, majd gúnyosan bocsánatot kér Kiszeltől.

6. Demcsák Zsuzsa nevetőgörcsöt kap a szarvasbőgéstől

2012 novemberében a szarvasbőgés volt a téma, ami igencsak próbára tette Demcsák Zsuzsa rekeszizmait. A műsorvezető ugyanis a beszélgetés több pontján elnevette magát, a végére azonban az tette fel az i-re a pontot, mikor a vendég arról beszélt, videóanyagokat is szívesen hoz, ha úgy gondolják:

7. Hujber Feri gondolatai

Felsoroklásunkból természetesen nem maradhat ki a Hujber Ferivel készült beszélgetés sem. A színész azzal indította a beszélgetést, hogy nem azért hívták be, mint amit kérdeznek tőle. Ezután Jézusról és általában a vallásról kezdett el meglehetősen érdekes történeteket elmondani, majd másnapra, mivel nem tudta befejezni, ismét meghívták, ekkor azonban királyokról kezdett el értekezni, majd a beszélgetés végén nevetve sétált ki a stúdióból.


Kép: a Mokka főcíme 2004 - 2006 között (TV2 Csoport)
Kövess minket Facebookon is, ahol további extra tartalmakat találsz.