2023. ápr 15.

És az megvan, hogy háromszor hirdette meg az RTL a ValóVilág 4-et?

írta: Szerencsekerék
És az megvan, hogy háromszor hirdette meg az RTL a ValóVilág 4-et?

Elfeledett tévéműsorok 10.

Újból jelentkezik az elfeledett tévéműsorokkal foglalkozó cikksorozatunk. Ezúttal azonban nem egy olyan műsor történetét idézzük fel, amit már csak a legkeményebb tévézők ismernek. Kevesen emlékeznek rá, de a 2010-es, óriási népszerűséggel futó Való Világ negyedik etapját az RTL klub már a kétezres évek közepén szerette volna megcsinálni. De miért nem jött össze? Kiderül a TOVÁBB gomb után.

vv.png

Kevesen tudják, de a valóságshow-őrület eredetileg nem a TV2-nek jutott először az eszébe. Az RTL klub ugyanis már 2001-ben reklámoztaValó Világ címen futó (később jelentősen átalakított) realityműsorát. 

Árpa Attila, az RTL egykori kreatív igazgatója könyvében leírta, az eredeti VV 2001 október végén indult volna, a szeptember 11-i terrortámadás előtt mégis úgy döntött a csatorna, a megváltozott televíziós szokások miatt nem készíti el a showt. A történet pedig innentől ismerős lehet: a TV2 lépett, közel egymilliárd forintért megvette a Big Brothert (erről itt írtunk korábban), és 2002 őszén letarolta az egész tévés piacot. 

Eközben az RTL szenvedett. A szeptember 9-én startoló Való Világ hetekig bukdácsolt, ennek ellenére két hét szünet után, 2003 első napján jött a második - finoman szólva is mocskosra sikerült - szezon. A rekordhosszú, több mint öt hónapig tartó etap pedig nagy siker lett, amit néhány hónap pihenő után, 2003 végén már a harmadik követett.

Az első

Negyedik azonban nem készült. Pedig úgy volt, hogy lesz, legalábbis erről tanúskodik az alább megnézhető promó, amit még a harmadik szezon alatt láthattak a nézők.

Korabeli cikkek szerint egyébként el is indult a szereplőválogatás 2004 nyarán, mégsem lett semmi az egészből. Később kiderült, az RTL klub szándékosan nem indította el 2004 őszén a negyedik VV-t. Ennek két oka is volt. Egyrészt a 2004-es, meglehetősen telített őszi tévés szezon.

Ekkoriban futott például a csatornán:

  • a Kalamár-féle Szeress Most! új évada
  • az egzotikus társkereső-reality, a Kísértés Sebestyén Balázzsal
  • a Survivor - a Sziget második évada Stohl Andrással
  • a Dominó nap Liluval és Szujó Zoltánnal
  • és a Legyen Ön is Milliomos sokadik évada Vágó Istvánnal.

Mindemellett komoly gondok akadtak a villával is. A Világgazdaság korabeli cikkében azt írja,

"A VV-villát mindenesetre le kell bontani, s egyelőre nincs konkrét helyszíne a negyedik szériának. A költözés oka, hogy a III. kerületi önkormányzat - a közigazgatási hivatal felszólítását követve - már eddig is többször megpróbált érvényt szerezni a korábbi, bontásról szóló határozatának, miután állításuk szerint jogszerűtlenül épült fel a villa. Az önkormányzat kétszer is az épület eldózerolása mellett döntött, a csatorna azonban mindkét esetben fellebbezett." 

A második

A lényeg, hogy egy időre elvetette az RTL klub a negyedik évadot. 2005 őszén azonban újból előkerültek a felhívások, miszerint indult az új ValóVilág.

Még ősszel megtartották az első szereplőválogatásokat is, sőt, a jelenlegi, Nagytétényi úti RTL-székházzal együtt az Origo korábbi cikke szerint felépült az új villa is. Az új szezon viszont sem tavasszal, sem pedig ősszel nem indult el.

A miértekre 2006 augusztusában kapott választ a nagyközönség. A Baranya Vármegyei Hírportál korábbi cikkéből kiderült, az RTL inkább "ínségesebb időkre" tartogatta a reality új évadát. Egyes híresztelések szerint egyébként sokáig úgy tűnt, azért vonul pihenőre 2006 őszén a Legyen Ön is Milliomos is, mert jön a VV4, később azonban kiderült, csak vaklárma volt az egész. (Csak zárójelben, 2006 őszén az RTL hétköznap esti főműsora egy argentín telenovella, a Te vagy az életem! volt.)

Az új szezon két műsorvezetője egyébként Lilu és Stohl András lett volna. A megyei portál cikke szerint egyébként utóbbit azért nem rúgták ki a 2006 nyarán teljesen átalakított Reggeliből sem, mert a csatorna számított Buci munkájára az új VV-évadban.

Harmadikra csak sikerült

Aztán évekig nem történt semmi. 2010-ben aztán Kolosi Péter bejelentette:

ősszel tényleg jön a VV4.

A teljesen megújított valóságshow végül november 20-án, szombat este az X-faktor után rajtolt Lilu, Sebestyén Balázs és Stohl András vezetésével. A negyedik szezon pedig minden kétséget eloszlatott, a 2011 májusában Alekosz győzelmével véget ért reality a VV-k történetének legsikeresebb darabja lett, amit azóta sem sikerült megismételni.

Az RTL egyébként 2011 őszén a nagy sikerre való tekintettel elindította a VV5-öt is, a hatodik szezon azonban már az RTL II-n (mai nevén RTL KETTŐ) futott jó nézettséggel. Ott azóta további hat évadot élt meg a klasszikus valóságshow.

Fotók és videók: RTL Magyarország

Szólj hozzá

Stohl András RTL Való Világ Lilu RTL II RTL klub Kolosi Péter RTL Kettő