Zámbó Jimmy után most Kovács István Koviról készíthet sorozatot az RTL

Állítólag az új széria munkálatai már zajlanak - a legnagyobb titokban.kovi-e1463126223105.jpg

A 2022-ben bemutatott Jimmy-sorozat után ezúttal Kovács István Kovi négyszeres pornó-Oscar-díjas felnőttfilmes producer életét filmesítheti meg az RTL - értesült a story.hu.

A bulvárlap úgy tudja, hogy az új széria munkálatai a legnagyobb titokban zajlanak, ráadásul a valós eseményeken és fikciós elemeken alapuló alkotáson ugyanaz a stáb dolgozik, mint akik A Királyt is jegyzik. A portál egyébként azt is tudni véli, hogy a két sorozat között a leglényegesebb különbség, hogy míg a 2022-ben bemutatott széria főleg Jimmyre fókuszált, addig a készülő alkotás inkább a pornóipar feltörekvő és legfelkapottabb csillagaira fókuszál, akik az egykori pornópápának köszönhetően váltak nemzetközi sztárokká.

A story szerint amúgy a casting már le is zajlott.

Hivatalos megerősítés az RTL részéről egyelőre nincs.

Az RTL Magyarország amúgy A Király óta további két, életrajzi ihletésű sorozatot is bemutatott: 2024 őszén debütált a KOKO, ami Kovács Kokó István életét mutatta be, idén ősszel pedig érkezik a Bróker Marcsi, ami D. Sándorné életéről szól majd. Mindhárom sorozat először az RTL+-on volt látható.

További tartalmak Facebook és YouTube csatornánkon. Kövess minket ott is!