Volt karácsony Kevin nélkül? - Ezeket néztük karácsonykor az elmúlt 30 évben

Napokon belül itt a karácsony, ez pedig nem jelent mást, mint hogy megannyi jobbnál jobb (?) alkotást láthatunk a tévéképernyőn. Ezek többnyire ismétlések, de azért mindig akad egy-két olyan film vagy műsor, amin igencsak meglepődik az ember (mint például az idei Mi kis falunk különkiadás). A következőkben az elmúlt harminc év karácsonyi műsorait idézzük fel, azok közül is kiemelve a meglepőket, vagy azokat, ahol valamiféle mérföldkő történt.

reszkessetek-betorok-320x180.jpg

Tovább olvasom

Szerencsekerékkel és gyerekekkel támadja a TV2 az Örökösöket - Ezt nézzük januártól

Közeledik az év vége, ami egyben azt is jelenti, hogy az őszi hajtás után takaréklángra rakják magukat a kereskedelmi tévék is, ami azzal jár, hogy lényegesen kevesebb új műsort láthatunk majd a képernyőn, mint eddig. Persze azért indulnak majd új programok is mindkét nagyobb csatornán, az RTL-en és a TV2-n is. Alább kiderül, januártól mikor, mit és hogyan láthatunk majd.

rtl_dov_digitkieg_hirlevel_fejleckep_1920x1080.jpg

Tovább olvasom

Reptéren dolgoztatja a sztárokat a TV2

Sztárok a reptéren címmel forgatja vadonatúj műsorát a TV2, ami vélhetően januárban lesz látható, valószínűleg az Exatlon egyfajta "pótlásaként", tudtuk meg. Értesüléseink szerint a műsort a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren forgatják, melyben több híresség is szerepet vállalt. Hogy pontosan kik, az kiderül a TOVÁBB gomb után.

tv2_6.png

Tovább olvasom
süti beállítások módosítása
Mobil