Torghelle Sándor Shane Tusupot, a Megasztár a Sztárboxot ütötte ki vasárnap este
A Megasztár hozta a kötelezőt, a visszatérő tehetségkutató simán verte az RTL (eddig) legyőzhetetlennek tűnt produkcióját. Nézettségi elemzés.
Nem alakult fényesen az RTL számára a múlt hét (szeptember 16-22.). A csatorna ugyanis már nemcsak a hétköznap estéket bukta el (nagy arányban), hanem a hétvége egyik napját is, ami egyben azt is jelenti, hogy az őszi szezon eddigi legrosszabb hetét tudja maga mögött a csatorna. De nézzük a részleteket.
A fenti bevezető után talán nem nagy meglepetés, hogy a TV2 továbbra is magasan uralja a hétköznap estéket. Az Ázsia Expressz továbbra is tarol (heti átlag: 222 ezer - 24,1%). Olyannyira, hogy a legkevésbé nézett adást is 206 ezer fiatal tévéző figyelte. Eközben az RTL-re 24 év után visszatérő Fort Boyard - bár jobb számokat produkál, mint elődje - gyengén muzsikált: az első adás még viszonylag szépen helyt állt (157 ezer - 16,5%), de a hét végére a számok itt is jelentősen csökkentek, pénteken például már csak 111 ezren (13%) voltak kíváncsiak a kincskeresős játékra.
A mostani számok azért is fontosak, mert a Fort Boyard - ellentétben a Kalandra fallal - hosszú hetekig képernyőn lesz - péntek estékénkét. Az RTL közlése szerint a következő öt epizódban szerepel Gyenesei Leila, Járai Máté, Diaz és Fluor Tomi (zöld csapat), valamint Fésűs Nelly, Horváth Csenge, Mentha és Eckü (kék csapat). Később pedig csatlakozik a csapatokhoz Singh Viki és LilFrakk.
Totális bukás a Kabát FC
Az este második felében sem történt komolyabb változás: a TV2 a Kísértéssel leigázta a Kabát FC-t. Kasza Tibi reality-je parádés számokat hozott (heti átlag: 151 ezer - 20,2%), és a műsor minden részét legalább kétszer annyian nézték, mint az ellene futó reality-t.
Az albániai focikaland utolsó hete is szörnyű adatokat hozott (heti átlag: 58 ezer - 7,2%). Sőt, az utolsó adást is csak 56 ezren figyelték (7,1%), feleannyian, mint az Ázsia Expressz kibeszélőjét (103 ezer - 14,2%). Az adatokat látva kijelenthetjük, hogy - hacsak a két napi sorozat nézettségét nem nézzük - idén még nem volt olyan rossz nézettséggel futó műsor az RTL-en, mint a Kabát FC. Egyébként nem ez az első, focis tematikájú produkció 2024-ben a csatornán, ami megbukott. A tavalyi jó kezdés után idén már a Gólkirályság című sorozat sem hozott szép számokat, bár úgy tudjuk, ennek ellenére folytatja a tévétársaság a sorozatot.
És ha már foci: kedden este az RTL Három adta az AC Milan - Liverpool BL-meccset, amire 64 ezren (7,6%) voltak kíváncsiak a tévében. A Sport TV-n közvetített meccsek közül egyetlen sem került fel arra a toplistára, ahol minden műsor csak a legjobb eredményével szerepel.
Megbukni látszik a Sztárban Sztár All Stars
Szombaton nem volt változás, ami a két csatorna műsorstruktúráját illeti: a TV2 a Sztárban Sztár All Stars-t, az RTL az X-faktort adta, azzal a különbséggel, hogy amíg az átalakulós műsor már 19:15-kor kezdődik, addig a tehetségkutató csak 8-kor indul.
A korai kezdés miatt a Sztárban Sztár először el is húzott az RTL-es Fókusz Plusszal szemben (TV2: 18,1%, RTL: 10,8%). De amint elindult az X, a helyzet azonnal változott, és a műsor tarolni kezdett (314 ezer - 32,1%). Ennek köszönhetően a Sztárban Sztár All Stars megint gyenge adatokat produkált: ezúttal is csak 168 ezren (18,9%) voltak kíváncsiak arra, melyik énekes kinek a bőrébe bújik. Ez a szám egyébként kisebb, mint egy héttel korábban, akkor 185 ezren voltak kíváncsiak a műsorra.
Már múlt héten is jeleztük, hogy ha továbbra is hasonlóan rossz eredményeket produkál a műsor, könnyen lehet, hogy az évekig verhetetlennek tűnő Sztárban Sztár megbukik. A mostani adatok sem arra utalnak, hogy javulás történt, sőt, bátran ki is lehet mondani, hogy amíg az X-faktor válogatói tartanak, addig erre semmi esély nincs.
Fischer Gábor TV2 programigazgató egyébként múlt hétfőn, a Dancing with the Stars sajtóeseményén úgy kommentálta a műsor eredményét, hogy az már vasárnap este beérte a sokáig verhetetlennek tűnő Sztárboxot is. Csakhogy arról nem beszélt, hogy a Sztárban Sztár főként szombaton látható, és ezen a napon - ahogy a fenti számok is mutatják - egyáltalán nem hoz jó eredményeket a műsor.
Kiütötték a Sztárboxot
De ez még mind semmi: a vasárnaphoz képest a szombat egy kismiska, ami a nézettségi csatát és az eredményeket illeti. Köszönhetően annak, hogy Sztárbox és a Megasztár egy időben voltak láthatóak.
Az este az RTL számára kezdődött jól. Ha nem is sokkal, de a Házon kívül - saját rekordján is javítva - elverte (184 ezer - 19,7%) a TV2-es Tények Pluszt (181 ezer - 20,6%). De ezután fordult a kocka: a 12 év után újrainduló Megasztár elég szépen megverte az RTL (eddig) legyőzhetetlennek hitt show-ját.
A tehetségkutató első adását a 18-49-es korosztály 31 százaléka figyelte (350 ezer). Sőt, a teljesen lakosság tekintetében ez az első olyan műsor idén, ami átlépte az 1 milliós nézettséget, ez a nézettségi toplista ötödik helyére volt elég (köszönhetően annak, hogy a nyári EB meccseket még ennél is többen nézték). Ezzel az eredménnyel egyébként mindkét korcsoportban a hét legnézettebb műsora is lett a Megasztár. A Sztárbox (228 ezer - 21,2%) csak este kilenc után (miután véget ért a Megasztár) tért magához, onnantól viszont már hozta a kötelezőt, és magabiztosan legyőzte a Batman című filmet (95 ezer - 13,7%).
A vasárnap esti bokszolásnak egyébként nagyon nem tett jót a valódi konkurencia: a show így csak a hét ötödik legénzettebb műsora lett. Olyan műsorok előzik meg, mint az X-faktor, az előbb már említett Megasztár és két Ázsia Expressz epizód.
A show egyébként a hétvégén viszonylag magára talált - a meccsek és a lebonyolítás tekintetében is. Bár még mindig iszonyatosan sok az önpromó a műsorban (ami az érdemi részektől is elveszi az időt), ezt vasárnapra sikerült minimálisan csökkenteni. Az unalmas celebgárdával azonban nem lehet mit kezdeni: két, "elmegy" kategóriába tartozó meccs után az évad első, igazán jó meccsét is megrendezték: Shane Tusup és Torghelle Sándor bokszolását már korábban üzengetések előzték meg (mondjuk ebből közel nem lett akkora botrány, mint anno Istenes Bence és Schobert Norbi Jr. esetében), aminek az lett a vége, hogy az ex-focista úgy kiütötte az edzőt, hogy utóbbi sértődötten távozott az arénából. Ez azonban nem segített a műsor nézettségén, ami egyébként rekordalacsony volt, vagyis ilyen kevesen még sosem nézték a Sztárboxot.
Hogy ezért, vagy valami másért, de nagyon készül a műsor stábja a vasárnapra. Egyrészt, a két elődöntős meccs mellett lesz egy gálamérkőzés, ahol Árpa Attila és Bárdosi Sándor küzd majd meg egymással. Illetve visszatér a ringbe Kokó is, de hogy pontosan mit fog csinálni, azt még nem tudni. Mint ahogy azt sem, hogy mire lesz ez elég a Megasztár ellen.
A Megasztár egyelőre semmi újat nem mutat
És ha szóba került a tehetségkutató, ejtsünk erről is néhány szót. Néhányan biztosan emlékeznek, a csatorna korábban azt kommunikálta, hogy "a mai kornak megfelelő" Megasztárt készítenek majd. Viszont egy adás után nem nagyon látszik, hogy mire gondolthatott ezalatt a TV2 vezérkara.
A Megasztár ugyanis nem tudott újat mutatni.
A díszlet rideg és kísértetiesen hasonlít a húsz évvel ezelőttihez, a szabályok sem módosultak gyökeresen, és egyelőre nem az igazán béna versenyzők dominálják a műsort. (Zárójelben hozzáteszem, hogy a műsor első évadaiban sem a rossz hangokat nyomták be igazán, de a 2010-es évekre ezen a szokáson változtattak a készítők. Erre jó példa "Bikicsunáj", vagy "Józsi vagyok" is - mindkét produkció azóta is gyakran használt mémalapanyag.) Márpedig a Voice óta lehet sejteni, hogy a válogatókat pont a "bikicsunájok" miatt szokták nézni.
Hogy mennyire tetszett a nézőknek az újjáélesztett, de lényegében a húsz évvel ezelőtt bevált formákat toló Megasztár, az majd csak most vasárnap este derül ki, amikor újra szembeszáll a Sztárbox és a Megasztár.
Ami tehát a nézettséget illeti: a TV2 a múlt héten a hétből hat napot is behúzott, az RTL csak a szombatot tudta vinni - azt viszont nem kis különbséggel. A hetet egyébként masszívan a TV2 nyerte 20,9%-kal. Második az RTL, jócskán lemaradva, 14,7%-kal. További érdekesség, hogy a TOP10-es listára hosszú idő után újra felkerült az RTL HÁROM (2,3% - 7. hely) és az M1 is, két százalékkal (10. hely).
Folyt. köv. jövő héten.
A nézettségi adatoknál a líneáris 18-49-es adatokat vettük figyelembe, kivéve ott, ahol azt külön nem jeleztük.
Nézettség forrása: RTL Sajtóklub
Fotók: RTL Sajtóklub, TV2 Sajtószoba
Kövess minket Facebookon is, ahol további extra tartalmakat találsz.