Vasárnap végre megkezdődik az év legizgalmasabb tévés időszaka

Egy rendkívül hosszúra nyújtott nyár után vasárnap estétől beindítják a rakétáikat a kereskedelmi tévék.
nevtelen_7.png

Idén úgy alakult, hogy szeptember 1-jén, vagyis a naptári ősz első napján veszi kezdetét a televíziós szezon. Ez az az időszak, amikor minden tévécsatorna készül valami újdonsággal, hogy így csábítsa a képernyő elé a nézőket. Az idényt 2024-ben egy meglehetősen hosszú nyár előzte meg: az RTL és a TV2 is június eleje óta ugyanazt a programot adja hétköznap esténként, Vélhetően ezért a nézők már nagyon ki vannak éhezve az új tartalmakra. Vasárnaptól megkapják ezeket.

Mint arról mi is beszámoltunk, az RTL a Sztárbox új évadával indít, a TV2 viszont ezen a héten még egy nagyszabású show-t se ad. Helyettük jön két napi műsor premierje, előbb az Ázsia Expressz, később pedig A Kísértés. 

Jövő héttől, vagyis szeptember 2-tól aztán tényleg indul a nagyüzem. Míg a TV2-n hétköznapokon az előbb említett két realty megy majd, addig az RTL egy játékkal (Kalandra fal) és egy focis műsorral (Kabát FC) próbálja magához csalogatni a nézőket. Ez már önmagában is nagy nézettségi csatát eredményezhet, hiszen a verseny a két nagy csatorna között nagyon kiegyenlített (éves szinten 18-49-ben a TV2 augusztus 25-ig 99 estét nyert meg, az RTL 93-at). De erre még rátesz egy lapáttal a hétvége.

Szombatonként az RTL-en jön az X-faktor, ellene pedig az a Sztárban Sztár All Stars megy majd, amiben több olyan énekes is feltűnik majd, akik az előbb említett tehetségkutatóban vagy énekeltek, vagy mentorkodtak (nagy meglepetésre köztük van Puskás-Dallos Péter és Puskás-Dallos Bogi is). Az átalakulós műsor vasárnap is jelentkezik, és ez így lesz szeptember második hétvégéjén (szeptember 14-15.) is.

De ez még csak a kezdet. Korábbi cikkeinkben már részleteztük, milyen műsorok jönnek még idén a TV2-re és az RTL-re. Az egyik oldalra például érkezik 2024 legnagyobb meglepetését okozó műsora, a Házasság első látásra, a Farm VIP és a 12 év után visszatérő Megasztár is. A másik oldalon pedig ott az Álarcos Énekes, az Árulók - Gyilkosság a kastélyban és a Fort Boyard is.

Szóval, izgalmas hetek jönnek a tévés világban, amit mi is folyamatosan követünk majd. Legkorábban már hétfőn, amikor hozzuk a legfrissebb nézettségi adatokat.

Fotók: RTL, TV2 Csoport
Grafika: Aknow

Kövess minket Facebookon is, ahol további extra tartalmakat találsz.