Mit nézhetünk idén ősszel az RTL-en?

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is elindítjuk "Őszi szezon 2024" rovatunkat, amiben összeszedjük, milyen műsorokat láthat a nagyközönség a két nagy kereskedelmi tévén, valamint a Viasat3-on és a Duna TV-n. Elsőként az RTL kínálatát próbáljuk meg ismertetni a TOVÁBB gomb után.2024osz_rtl.jpg

Az RTL esetében idén sokkal nehezebb dolgunk van, mint a korábbi években. Kolosi Péter, az RTL tartalomért felelős vezérigazgató-helyettese tavaly év végén egy interjúban arról beszélt, idén legalább tizenegy új műsort tűznek majd képernyőre. Idén viszont számításaink szerint csak négy olyan műsora volt (...a szomszéd tehene, A Renitens, Ugrás!, The Floor) az RTL-nek, amit korábban még nem láthatott a nagyérdemű. Így aztán arra következtethetünk, hogy még akadhat olyan program, amiről még cikkünk írásakor is hallgat a csatorna.

De nézzük azokat a műsorokat, melyek biztosan láthatók lesznek idén ősszel a piacvezető pozíció visszaszerzéséért küzdő csatornán.

1. Kalandra Fal!

Rögtön egy "újdonsággal" indítjuk felsorolásunkat. A Kalandra fal! ugyanis nem ismeretlen a nézők számára, 15 évvel ezelőtt, 2009-ben már látható volt a néhai RTL klubon a celebvetélkedő.

A műsorban két háromfős celebcsapat verseng egymással. A játékosok feladata, hogy a feléjük egyre közeledő fal formáját felvegyék, és ne essenek bele a mögöttük álló medencébe. 

rtl_abdurchdiewand.jpg

A Kalandra fal! visszatérését sokan várják. Hogy ebben mekkora szerepet játszik az, hogy idő előtt kiderült a műsor visszatérése, majd később a műsorvezetők és a szereplők személye is, nem tudni. Mindenesetre Istenes Bence június közepén megosztott fotója arra utal, hogy akár néhány héten belül is indulhat a "vicces műsor".

2. Fort Boyard - Az erőd

És ha már az "újdonságoknál" tartunk: 24 év után az RTL készíti el a Fort Boyard - Az erőd című játék folytatását is, ami a korábbi ígéretek szerint még idén ősszel látható lesz.

A műsor - amit a francia partoktól néhány százméterre, egy Napóleon által épített erődben forgattak - szabályai pofonegyszerűek: minden epizódban érkezik egy csapat, az ő feladatuk, hogy megszerezzék az erőd kincsét, amit tigrisek őriznek. A csapat tagjainak különböző ügyességi és logikai feladatokat kell megoldaniuk ahhoz, hogy hozzáférjenek a kincstárhoz, és így a jutalomhoz. 

fort_boyard_en2013.jpg

A Fort Boyard egyébként nem lehet ismeretlen a nézők számára: már utaltunk rá, hogy 24 évvel ezelőtt, 2000 őszén a TV2-n már látható volt a kalandjáték, de folytatás azóta sem készült. A műsort akkor Demcsák Zsuzsa és Vízy András vezette, az új verzióban Istenes Bence és Janklovics Péter segíti a celebekből álló csapatokat.

3. A Konyhafőnök

Persze nemcsak nagy visszatérők jönnek idén az RTL-re: újra lesz Konyhafőnök is, ami egyébként idén ünnepli 10. születésnapját. 

A jelentkezés tavasszal indult, és még cikkünk megjelenésekor is tart. A casting elindításával egyébként kisebb meglepetést okozott az RTL, a gasztro-reality ugyanis tavaly ősszel rendre alulmaradt a TV2-es Séfek Séfével szemben, ezért többen arra számítottak, a Konyhafőnök 2024-ben nem tér vissza a képernyőre. Kérdés, hogy most mikor hozza vissza a műsort a csatorna, amiben információink szerint újítások várhatók.

4. X-faktor

Egy év pihenő után újra lesz X-faktor is. Az már korábban kiderült, hogy a mentorgárda teljesen megújul: a korábbi csapatból csak Gáspár Laci marad, mellé érkezik Valkusz Milán, Tóth Andi és Majka.

szg_1313.jpg

Július elején pedig az is kiderült, hogy Miller Dávid marad a show műsorvezetője. Néhány nappal a bejelentés után pedig az is kiderült, idén nem egyedül vezeti majd a műsort, segítőtársa Pápai Joci lesz. És úgy tudjuk, ez még mindig csak a kezdet, idén ugyanis az egész műsor megújul.

5. Álarcos Énekes

A 2020-as évek egyik legsikeresebb RTL-es műsor, az Álarcos Énekes is visszatér idén ősszel a képernyőre. A show, amiben hírességek jelmezbe bújva énekelnek, a nézők és a nyomozók pedig találgatják, ki lehet a maszk mögött, négy és fél évvel ezelőtt indult. Az első két etap - részben a járványhelyzet miatt - nagy sikernek örvendett, rendre milliós nézettséget hozott az RTL-nek.

A csatorna 2021 őszén elkészítette a harmadik etapot is a beöltözős műsorból, de ez már - többek között a nyomozócsapat teljes cseréje és az erősebb ellenfél miatt - korántsem bizonyult olyan sikeresnek, mint a korábbi szériák. 

alarcos_enekes_rtlklub_show_x.jpg

A negyedik évad bejelentése óta az RTL nem közölt konkrétumokat a műsorral kapcsolatban, így azt sem tudjuk, hogy hány helyen lesz változás a nyomozócsapatban (Szabó Zsófi távozása miatt erre mindenképp számítani kell), és az sem világos, hogy Istenes Bence marad-e a show házigazdája. 

6. Házasodna a Gazda

Visszatér Nádai Anikó párkeresője, a Házasodna a gazda is. A reality sikerességét jól mutatja, hogy sorozatban a hatodik évad érkezik idén. A gazdák - ahogy korábban is - már idén tavasszal bemutatkoztak, a jelentkezés azóta is zajlik.

Azt, hogy pontosan mikor kezdődik ez az évad, nem tudni. Korábban volt már arra is példa, hogy már az ősz első heteiben véget ért a műsor, de sokszor előfordult az is, hogy csak a szezon második felében volt látható a műsor. 

7. Nyerő páros

Bár a Konyhafőnök és a Házasodna a gazda is a sikeres RTL-es műsorok közé tartozik, ezek eltörpülnek a Nyerő páros mellett, ami idén már hetedik alkalommal tér vissza képernyőre.

A csatorna egyébként - szokatlan módon - már június elején bejelentette, kik lesznek az idei évad szereplői. A hivatalos közlés szerint 2024-ben

  • Berki Mazsi és Kajári Zoltán
  • DJ Jauri és Berényi Dorina
  • Balogh Edina és Szabó Simon
  • Miskovits Marci és Nicuta Nicoleta
  • Herceg és Herceg-Pál Bianka
  • Visváder Tamás és Palácsik Lilla
  • Simon Attila és Simon Erika
  • valamint Hujber Feri és Szőke Krisztina költözik be a luxusvillába.

Ugyanakkor az RTL még nem jelentette be, hogy ki lesz a műsor idei házigazdája, de úgy tudjuk, ezen a poszton nem várható változás, vagyis idén is Sebestyén Balázs szívatja majd a párokat.

8. Sztárbox

A tavalyi, brutális nézettségi után - nem nagy meglepetésre - visszatér a Sztárbox is. A bokszgála, ahol hírességek szállnak ringbe, a húsz évvel ezelőtti verzióhoz képest tavaly teljesen átalakult. Az RTL ugyanis a korábbi, egy adásos gálát bajnoksággá alakította, ahol 24 már celeb üthette egymást.

_34a6109.jpg

A műsorvezetői szerepet 2023-ban Héder Barna, Szujó Zoltán és Csobot Adél töltötte be - az viszont még kérdéses, változik-e idén az összetétel. Korábban hallottunk olyan információt, miszerint igen, de az igazság valószínűleg csak hetek múlva derül ki.

A műsorral kapcsolatban az RTL július elején törte meg a csendet, akkor jelentették be, hogy az új évadban lesz egy új, "férfi könnyűsúly" nevű kategória is, amiben

  • Dóra Béla színész,
  • Horváth Tomi énekes,
  • Miller Dávid színész, műsorvezető,
  • Pachert Balázs üzletember,
  • Sánta Laci színész,
  • Sárközi Ákos séf,
  • Varga Ádám színész,
  • és Varga Viktor énekes küzd meg.

A további kategóriák szereplőit később jelentik be.

9. Hell Boxing Kings

Lesz egy másik bokszműsor is idén: a Hell Boxing Kings. Bizonyára többen emlékeznek, ez az a bajnokság, ahová a Sztárbox kategóriáinak bajnokai meghívást kaptak. Ez egy nemzetközi megmérettetés, amit itthon az RTL tűz majd képernyőre. 

Korábban írtunk már a bajnokság lebonyolításáról. A selejtezők nyáron zajlanak, novembertől pedig a tévés közvetítés is elkezdődik, aminek a magyar házigazdája Árpa Attila és a TV2-től átigazoló Gelencsér Tímea lesz. 

A Hell Boxing Kings fináléja december 22-én Miskolcon lesz.

10. Árulók - Gyilkosság a kastélyban

Árpa Attilának nem az élő gála lesz az egyetlen műsorvezetői feladata az RTL-en. Idén ugyanis - információink szerint dupla évaddal - visszatér 2023 egyik legsikeresebb realityje, az Árulók. 

Ez az a műsor, amiben 21 híresség beköltözik egy kastélyba, ahol "gyilkosost" játszanak. Aki esetleg nem tudná, mit értünk "gyilkosos" alatt: a műsorvezető kiválaszt három gyilkost, akiknek az a feladata, hogy minden este "megöljenek" egy ártatlant, aki kiesik a versenyből. A gyilkolászást viszont úgy kell csinálniuk, hogy ne bukjanak le, ugyanis ha gyanúsan viselkednek, könnyen kiszavazhatják őket az ártatlanok. 

0205_traitors_casting_felhivas_bts_nagy_meret-06.jpg

Ha az ártatlanok menesztik az összes gyilkost, ők vihetik haza a verseny alatt összegyűjtött pénzt, de ha csak egyetlen "áruló" is ott lesz a győztesek között, ő viszi a teljes nyereményt. 

A reality 2023-ban két hétig volt képernyőn, óriási sikerrel. Az RTL idén márciusban azt is bejelentette, hogy civilek jelentkezését is várják. Információink szerint ez nem jelenti azt, hogy nem lesz celebes évad, sőt. Úgy tudjuk, már utóbbit le is forgatták, egy zárt Facebook-csoportban pedig megjelent egy lista is a lehetséges szereplőkkel:

  • Megyeri Csilla
  • Zdroba Patrik
  • Molnár Áron
  • Szorcsik Viki
  • Url Izabella
  • Vályi István
  • Lakatos László
  • Herceg Erika
  • Hevér Gábor
  • Dér Heni
  • Erős Antónia
  • Hadas Kriszta
  • Gáspár Kata
  • Bíró Bea
  • Muri Enikő
  • Vadon Jani
  • és Bárdosi Sanyi.

Az viszont csak később derül ki, mennyire egyezik a feltételezett és a valódi névsor.

11. A Mi kis Falunk

Bár konkrétumot még nem tudunk, de igencsak meglepődnénk, ha az RTL idén ősszel kihagyná a felhozatalból a Mi kis falunkat. A sorozat hét és fél éve van képernyőn, népszerűsége azóta is töretlen. 

Erre a népszerűségre erősít rá az is, hogy a SorozatWiki értesülései szerint a csatorna egyszerre két évadot is berendelt a szériából. A portál számításai szerint így 2026-ig biztosan képernyőn lesz a sorozat.

12. The Floor - Csak egy maradhat

Elindult a jelentkezés az RTL nemrég indult vetélkedőjének, a The Floornak az új évadába - írtunk meg néhány nappal ezelőtt.

És bizony, a jelentkezés viszonylag gyors elindítása érthető is a csatorna részéről. A Szujó Zoltán által vezetett játék ugyanis hatalmas népszerűségre tett szert, a fiatalok körében rendre 20% feletti nézettséget produkált, ami egy vetélkedőtől zseniális eredmény.

rtl_tfr_digitkieg_pr_kozlemeny_kepek_02_1920x1080.jpg

A jelentkezés korai elindításából pedig könnyen arra lehet következtetni, hogy még az idén ősszel újra látható lesz a Floor. Persze az is előfordulhat, hogy a sok műsor mellett idén már nem jut hely a játéknak. Meglátjuk, melyik forgatókönyv jön be. 

Ezzel az RTL 2024-es őszi kínálatát bemutató cikkünk véget ért. Sorozatunkat egy hét múlva a TV2 őszi műsorainak bemutatásával folytatjuk.

Fotók: RTL Sajtóklub, Wikipedia
Grafika: Aknow

Kövess minket Facebookon is, ahol további extra tartalmakat találsz.