Május 21-én indul a Drága Örökösök új évada
Előtte pedig a szereplők a The Floorban mérettetik meg magukat.
Előtte pedig a szereplők a The Floorban mérettetik meg magukat.
Ez ám a váratlan meglepetés.
Hat hét után május 12-én véget ér az RTL-en az Álommeló című műsor, ami gyökeres műsorváltozást hoz magával, ami a főműsoridőt illeti - derült ki a tvmusor.hu-n elérhető nyilvános műsorújságból.
Elkezdődött az új esztendő, ezzel együtt a csatornák is elindították az idei évre tervezett műsorstruktúrájukat. Három részes sorozatunkban egyenként végig vesszük, milyen műsorokat és sorozatokat láthatunk majd 2023 első felében a kereskedelmi csatornákon. Elsőként az RTL-lel kezdünk a TOVÁBB gomb után.
Közeledik az év vége, ami egyben azt is jelenti, hogy az őszi hajtás után takaréklángra rakják magukat a kereskedelmi tévék is, ami azzal jár, hogy lényegesen kevesebb új műsort láthatunk majd a képernyőn, mint eddig. Persze azért indulnak majd új programok is mindkét nagyobb csatornán, az RTL-en és a TV2-n is. Alább kiderül, januártól mikor, mit és hogyan láthatunk majd.
Csütörtökön, vagyis október 20-án ismét megrendezésre került a Big Picture nevű tévés konferencia, melynek keretében több, fontos bejelentést is tettek a különböző tévécsatornák képviselői, köztük az RTL is. Kolosi Péter programigazgató például itt árulta el, hogy a cég több új sorozat mellett két év szünet után visszatér a Drága Örökösök is. További részletek a TOVÁBB gomb után!
Mint ahogy arról már korábban is beszámoltunk, a negyedik évadával véget ér az ország egyik legnézettebb napi sorozata, a Drága Örökösök, mostanra pedig az is kiderült, pontosan mikorra várható a finálé, amely előtt a sorozat új időpontba is kerül, részletek alább.
Mint ahogy arról a múlt héten mi is beszámoltunk, szeptember 21-től visszatér az RTL klub képernyőjére a Nyerő páros, melynek ezúttal is Kabát Peti lesz a játékmestere, a műsorvezetői szerepet pedig csakúgy, mint 2016 óta minden évadban, ezúttal is Sebestyén Balázst láthatjuk, de nemcsak a sztárpárok, hanem Ökörapáti rajongó is örülhetnek, hiszen visszatér a kedvenc sorozatuk. A műsorok indulásával néhány új időpontba is kerül, azt, hogy mit mikor lehet majd látni az RTL klub képernyőjén szeptember 21-től, az alább kiderül.
Ma este a Fókuszban megtörtént a bejelentés, hamarosan, a Drága Örökösök utolsó évada után debütál majd a széria helyére érkező vadonatúj sorozat, a Keresztanyu.
A sorozatot Hámori Babara showrunnerként vezeti. A produkcióról eddig annyi derült ki, hogy a főbb szerepekben biztosan láthatjuk majd a Drága Örökösök Szappanos Tibijét, Lengyel Ferencet (aki egy rendőrt alakít majd), Németh Kristófot, valamint Gálvölgyi Jánost is, aki majd egy rendőrfőnököt játszik majd a sorozatban.
Az RTL vadonatúj akcióvígjátéka Makkosszálláson, az ukrán-magyar határ közélében játszódik majd. A Fókusz mai riportjából az is kiderült, hogy az új díszletfalu Ökörapáti helyén épült fel, és több díszlet is teljesen átépült. A Keresztanyu forgatásai szeptember 1-jén kezdődtek el.
„Ha valaki szemfüles, akkor majd észreveheti, hogy ezeket az utcákat valamilyen formában láthatta már. Ökörapáti mindenkinek a szívéhez nőtt. Furcsa hogy most megszűnt, de közben itt állunk egy új és izgalmas munkának a kezdetén, amit szintén nagyon szeretünk és reméljük, a nézők is nagyon szeretni fognak.” - nyilatkozta a sorozat showrunnere, Hámori Barbara. Alább a Fókusz mai riportjából az is kiderül, hogy hogyan is néznek majd ki a tervek szerint a vadonatúj díszletek.
Az új sorozat alkotóinak másik sorozata, a Drága Örökösök a negyedik, utolsó évadának kezdetéhez érkezik majd hamarosan, amit a nézők továbbra is az RTL klubon láthatnak majd.
Fotó: RTL klub
Az RTL klub idén az őszi szezonját ezen a héten hétfőn, vagyis augusztus 3-án, a Konyhafőnök új évada került képernyőre, melyet a stáb még a koronavírus járvány alatt forgatott. Ám nemcsak a hétköznapok alakultak át hétfőtől, hanem a szombat esténként is, ahová ma visszatért a Fókusz Plusz, valamint a Mi kis falunk is. Előbbi magazinból ma kiderült, hogy milyen újdonságokkal is készül a csatorna őszre, ezekről részletesebben a TOVÁBB gomb után írunk.