2022. dec 21.

Szerencsekerékkel és gyerekekkel támadja a TV2 az Örökösöket - Ezt nézzük januártól

írta: ReklámInvázió
Szerencsekerékkel és gyerekekkel támadja a TV2 az Örökösöket - Ezt nézzük januártól

Közeledik az év vége, ami egyben azt is jelenti, hogy az őszi hajtás után takaréklángra rakják magukat a kereskedelmi tévék is, ami azzal jár, hogy lényegesen kevesebb új műsort láthatunk majd a képernyőn, mint eddig. Persze azért indulnak majd új programok is mindkét nagyobb csatornán, az RTL-en és a TV2-n is. Alább kiderül, januártól mikor, mit és hogyan láthatunk majd.

rtl_dov_digitkieg_hirlevel_fejleckep_1920x1080.jpg

RTL

Kezdjük rögtön az elején, az RTL-lel, ahol a legfontosabb változás, hogy a csatorna nem várja meg a januárt, és már december 27-én részben begyújtja 2023-as rakétáit, ami miatt borul majd a csatorna műsorrendje.

De természetesen lesznek olyan műsorok, melyek kezdési ideje nem változik. Ilyen például A sors játéka és az Örökség ára, amely az új évben is a megszokott időpontban, 15:25-től és 16:40-től lesz látható.

Ezeket továbbra is a Híradó és a Fókusz követi majd, amik szintén a megszokott időpontban, 18:00-től és 18:50-től lesznek láthatók. Fontos változás viszont az, hogy az RTL magazinja ezek után nem 20:00-kor, hanem 19:50-kor ér majd véget.

Az infotaintment magazin után már karácsony utántól, vagyis december 27-től látható lesz az RTL 2023-as évének egyik legnagyobb visszatérője, a Drága Örökösök - A visszatérés, ami egy váratlan csavarral kerül újra képernyőre.

A Szappanos család tagjai bár már eltávolodtak egymástól, most ismét össze kell fogniuk, mert a kihívás, ami közösen vár rájuk, minden eddiginél nehezebb lesz. A kérdés már csak az, vajon hajlandóak-e újra találkozni Ökörapátiban és megtudni, hogy Kálmán ezúttal milyen rejtvénnyel lepi meg őket.

Az biztos, hogy ha egymásért nem is, a pénzért és a gazdagságért mindenre képesek. Tibi menő autóját és vállalkozását kockáztatja, Mónikának lehet, hogy ismét fel kell adnia nagystílű életvitelét, Kristóf veszélyes terepről érkezik Ökörapátiba, a fiatalok, Kata és Tomika, próbálnak lavírozni a zavaros családi útvesztőben, Kálmán pedig készül valamire. - írja az RTL a sorozattal kapcsolatos közleményében.

Fontos hozzátennünk, hogy a jövő keddi indítás után néhány napig filmek lesznek láthatók a sorozat után, 20:55-től, januártól azonban egy "új" ismétlés kerül képernyőre.

20:55-től visszatér ugyanis a Nyerő páros is a képernyőre. A második, 2018-ban készült évad megjelenése márcsak azért is meglepő, mert a tavalyi, első évados ismétlés nem igazán alakult úgy, ahogy azt az RTL elképzelte. A reality 2016-os évadának ismétlése akkor ugyanis folyamatosan kikapott TV2-es ellenfelétől, az Exatlon All Startstól. 

lanyok.jpg

Hétvégén is lesz változás, a Mi kis falunk karácsonykor ugyanis elköszön a nézőktől, ami helyett január 7-én egy vadiúj sorozat, a Gólkirályság veszi kezdetét (erről itt írtunk), ami szombatonként este 20 órától jelentkezik majd. Az este egyébként ezek után is úgy alakul, mint eddig. 19 órától a Fókusz Pluszt, 21 órától pedig egy filmet láthatnak a nézők.

Vasárnaponként pedig szintén 19 órától jelentkezik majd a Cápák között című üzleti reality. Az idei év egyik legnagyobb meglepetésműsorát továbbra is Lilu vezeti majd, ami után szintén filmeket láthatnak az RTL nézői.

TV2

A TV2 is változtat struktúráján, ők azonban az ismétlések helyett új műsorokkal támadnak.

Már ha támadnak. A SorozatWiki írta meg először azt, hogy a TV2 húzott egy váratlant, és úgy döntött, december 27. és 30. között új részeket küld csatába a Szerencsekerékből az RTL-es Drága Örökösök ellen, ami még teljesen rendben is lenne. De, mivel valószínűleg hosszú idő után úgy érezheti a TV2, veszélyben van a főműsoridei biztos, első helye, ezért - tessék kapaszkodni -  a Róna utca úgy döntött, a Farm VIP-t mégsem fejezi be december 23-án, hanem inkább 27-re és 28-ra halasztja azt. 

oldktkpturbxy80zmnimjblmjyzmtrlztniowjhowy5mtzhmthlyjkxny5qcgeslqmaam0c-s0brjuczqfoamld.jpg

Kérdés azonban, hogy milyen csoda folytán sikerült ezt a plusz két órányi sztorit összegyártani a TV2-nek, hogy a két ünnep között, két napig (!) még tudják adni farmos valamit. 

Na, ha mindenki jól összekavarodott a dologban, akkor térjünk is rá arra, hogy mit is láthatunk ezek után az újévben a csatornán. 

A szokásos Tények és Tények Plusz után 19:50-től továbbra is a Szerencsekerék lesz képernyőn, amit a szintén nagy visszatérőnek számító Vigyázat, gyerekkel vagyok! című show új részei követnek majd 21:15-től.

A TV2 népszerű műsora számos új és visszatérő arcot tartogat. Lesznek vicces és megható pillanatok egyaránt. Köllő Babett és Dombóvári Vanda igencsak elérzékenyülnek csemetéik vallomásain, de Kulcsár Edinára, Gáspár Lacira és Szécsi Zoltánra is várnak meglepetések. Pápai Joci és Majoros Hajnalka ezúttal kisebbik gyermekével méri össze a memóriáját.

Ugyanakkor a nézők számára az is kiderül, mennyit nőttek a gyerekek az öt évvel ezelőtti adáshoz képest. Különösen szórakoztató estének ígérkezik Kollányi Zsuzsival, Sági Szilárddal és Lotfi Begivel az „ikeradás”, egy ország számára kiderül majd: bizony az ikerszülők számára nincs lazsálás. - írja az új évad kapcsán a TV2. A műsor házigazdája egyébként továbbra is Ördög Nóra lesz.

Az este végén visszatér egy régi ismerős is, a 2021-ben igencsak nagyot bukó Oltári Történetek című sorozat (?) ismétlése 22:50-kor kezdődik majd, ami már eléggé kicsúszik majd a főműsoridőből.

A végére pedig egy kis helyreigazítás: bár december elején azt írtuk, hogy az Exatlon helyett egy új vetélkedő, a Sztárok a reptéren lesz látható, ez valószínűleg mégsem így lesz. Így aztán úgy tűnik, a SorozatWiki értesülései bizonyulnak igaznak, miszerint ez a műsor hétvégén, a főműsoridőn kívül lesz majd látható.

Hogy ezekkel a kínálatok mire lesznek majd elegek a nézettségi versenyben, még kérdéses, de ha olyan csatározásokra számíthatunk a jövő évben is, mint idén, akkor szinte biztos, hogy nem fogunk unatkozni.

Fotók: RTL, TV2 Csoport

Szólj hozzá

TV2 RTL Műsorváltozás Vigyázat gyerekkel vagyok! Drága örökösök