2018. aug 14.

Ilyen lesz az RTL klub idei ősze!

írta: ReklámInvázió
Ilyen lesz az RTL klub idei ősze!

A VIASAT 3 őszi műsorairól már a múlt hét óta tudni lehet, most viszont az RTL klub is bejelentette, hogy hogyan kezdi majd el az őszt. A részleteket a TOVÁBB gombra kattintva el lehet olvasni. A műsorok nagyon izgalmasak, érdemes mindegyiket megnézni.

forgatas.jpg

NYERŐ PÁROS

Az RTL klub az őszi szezont augusztus 27-én indítja a Nyerő Páros című műsorral, mely 2016 egyik legsikeresebb műsora volt, nem véletlen, hogy a kritikusok díját, a Televíziós Újságírók díját is megnyerte. A műsorban most kilenc sztárpár, Delhusa Gjon és Molnár Fanni, Dobó Ági és Kis Csaba, Gáspár Laci és Gáspár Niki, Kefir és Mihalyi Mariann, Sánta Laci és Sánta-Széphalmi Júlia, Solti Ádám és Kis Berni, Tokár Tamás és Kovács Dóri, Vasvári Vivien és Szegedi Ferenc, Veiszer Alinda és László Pál teszik próbára magát a műsorban. 

rtl_nyeroparos40223.jpg

Fotó:RTL Klub/Sárosi Zoltán

X-FAKTOR 8.

Hamarosan indul az RTL klub legendás showműsora, a X-faktor. A műsornak ez már a nyolcadik évada,2010-től - egy év kihagyással - minden éven az RTL klub őszi műsorai között szerepel.(2015-ben a Hungary's Got Talent volt képernyőn - szerk.) 2010-ben még a műsort Ördög Nóra és Sebestyén Balázs vezették, a következő évadot viszont már Balázs nem vállalta, így Ördög Nóri vezette a műsort egyedül 2013-ig. Ezt követően Istenes Bence és Lilu lettek a műsorvezetők, ahonnan utóbbi egy évad után kiszállt,

így 2016-ig Istenes egyedül vezette a műsort.2017-ben Kiss Ramóna kiszállt a Barátok köztből, az RTL pedig látott benne fantáziát, így 2017 második felére Rami már a Reggeli, az X-faktor és a Celeb vagyok, ments ki innen! műsorok műsorvezetője lett.

Az X-faktor hetedik évadjában egy mentorcsere is volt, Tóth Gabi helyett Radics Gigi ült a megüresedett mentorszékbe. A műsorban nem lesz nagy változás, a műsorvezető marad Kiss Ramóna, és a mentorok is maradnak, így újra láthatjuk majd kiborulni, sírni, vagy nevetni ByeAlexet, Radics Gigit, Gáspár Lacit, és Puskás Petit.

SZENZÁCIÓS NÉGYES

Az RTL le akarja nyomni a Csak Show és más semmit!

Szeptember 2-től az RTL Klub vadonatúj, saját fejlesztésű műsorral jelentkezik: a vasárnap esténként képernyőre kerülő Szenzációs Négyesben egyedülálló módon négy generáció küzd meg egymással a győzelemért. A sztárokból verbuvált csapatok négytagúak, a hírességek számos műfajban versenyeznek egymással: olyanban is, melyben otthonosan mozognak és persze olyan feladatokban is próbára teszik magukat, melyben még soha sem láttuk őket.

Az 50+ képviselői – Oszvald Marika, Keresztes Ildikó, Csonka András, Magyar Attila – rutinjukra építhetnek majd. A negyvenesek – Koós Réka, Fésűs Nelly, Hajdu Steve, Kökény Attila – elszántságukkal szállnak csatába. A harmincasok – Tóth Gabi, Nagy Alexandra, Szabó Simon, valamint ÉNB Lali – lendületességükkel operálnak, míg a húszas éveiket taposók – Szabó Zsófi, Michl Juli, Oláh Gergő, Szalay Bence – bizonyítási vágyukkal felvértezve igyekeznek majd a legjobbak lenni.

A generációk minden vasárnap újabb és újabb műfajú produkciókban mérik össze erejüket. A csapatok előadásait a csapattagok egyéni produkciói is színesítik. Csak a legjobb csapat lehet a Generációk csatájának győztese, és közülük kerül majd ki a műsor végén a legjobb egyéni előadó. 

A Szenzációs Négyes csapatainak produkcióit háromfős zsűri – Ráskó Eszter, Alföldi Róbert és Ganxsta Zolee – és persze a nézők is véleményezik. A műsorvezető Istenes Bence lesz - áll a csatorna közleményében.

iden-osszel-ezt-nezed-az-rtl-en_image_d22749e141e6a4d9afb664b750a2.jpg

Fotó:RTL Klub/Sárosi Zoltán

Konyhafőnök VIP 3. - a Séfek csatája

A népszerű gasztro reality VIP kiadással és új, még fordulatosabb formában kerül a képernyőre. A két Michelin-csillagos séf – Sárközi Ákos és a Sanghajból a műsor kedvéért hazaérkező Rácz Jenő – hírességekből válogatják ki csapatuk tagjait, és döntenek a versenyben maradásukról is. A séfeket Fördős Zé és az előző évadokból már ismert zsűritagok is segítik. Csak egyvalaki lehet a Konyhafőnök VIP és a 10 millió forint nyertese! A műsor házigazdája Fördős Zé lesz.

A MI KIS FALUNK 3. ÉVADA

Szeptember 1-én, szombaton új évaddal tér vissza a közönségkedvenc A mi kis falunk is. Pajkaszeg lakóinak mulatságos történetei már az első két évadban rengeteg rajongót szereztek a sorozatnak, így 2018 őszén már a harmadik évaddal örvendezteti meg a nézőket az RTL Klub. A már jól ismert szereplők mellett új karakterek is felbukkannak majd: Nagy Sándor rendőrt fog alakítani, az pedig hamarosan kiderül, hogy kik érkeznek még a faluba, hogy felkavarják Pajkaszeg lakóinak életét.

mikisfalunk_day01078.jpg

Fotó:Meister Natália

VV9 powered by Big Brother


A Való Világ története 16 éve kezdődött, most pedig új házigazdákkal jön a 9. évad! Nádai Anikó és Puskás Peti műsorvezetésével Magyarország egyik legsikeresebb valóságshow-ja újra beköltözik az otthonokba! Öröm, botrány, szerelem és a végén a 9. győztes, aki mindent visz! A tét most is hatalmas, hiszen aki a leendő villalakók közül a legjobbnak bizonyul, 36 millió forinttal lesz gazdagabb! 

Survivor 4.

A világ legsikeresebb túlélő show-ját most is a Fülöp-szigeteken forgatta a magyar stáb. A versenyzőkre idén még keményebb és embert próbálóbb feladatok és körülmények vártak. A taktika és a kitartás játékában csak az viheti haza a 20 millió forintot, aki képes dacolni az éhséggel és a kegyetlen időjárási viszonyokkal, valamint úgy tudja manipulálni versenyzőtársait, hogy a végén ő legyen az egyetlen Survivor. A műsorvezető ezúttal is Istenes Bence.

Reality Robbanás

Elindul az RTL most!-on a  Reality Robbanás nevű exkluzív, csak limitált ideig elérhető válogatás is, ahol valóságshow-k újszerűen feldolgozott tartalma várja azokat, akik az idén ősszel induló új évadok előtt szeretnék újra átélni a Nyerő Páros, a Való Világ, az X-Faktor vagy éppen a Survivor korábbi adásainak legjobb pillanatait!

Az új műsorok miatt augusztus 27-től változik a hétköznapi,illetve a hétvégi műsorrend is.A Fókusz ismét elkerül a főműsoridőből,és 17:25-kor lesz látható,emiatt az Elif 16:10-kor,a Story Extra 15:40-kor kezdődik.

A hétköznap esték is máshogy alakulnak majd.A Nyerő párost ugyancsak a Barátok közt és az Éjjel-nappal Budapest követi.

A hétvégék is máshogy alakulnak majd,már augusztus 25-én visszatér a nyári szünetéről a Fókusz Plusz,amely már 21 éve minden vasárnap(először akkor volt) szombaton jelentkezik.Utána tehát szeptember 1-től Mi kis falunk 3,vasárnap a Híradó után Szenzációs négyes.

Az RTL klub hétköznap estéi így néznek ki tehát augusztus 27-től

15:40 Story Extra

16:10 Elif- a szeretet útján

17:25 Fókusz

18:00 Híradó

19:05 Nyerő páros

20:15 Barátok közt

20:55 Éjjel-nappal Budapest

22:05 Heti sorozatok,magazinműsorok

Hétvégén pedig így alakul a műsorrend:

Szombat

18:00 Híradó

18:55 Fókusz Plusz

20:00 A mi kis falunk

21:00 Film

Vasárnap

18:00 Híradó

19:00 Szenzációs négyes - a generációk csatája

21:35 Film

 Survivor forgatás fotó:RTL Klub/Rácz Tamás

Szólj hozzá

Sorozatok Survivor X-faktor RTL klub Nyerő Páros A mi kis falunk Konyhafőnök VIP őszi szezon 2018 Szenzációs négyes ValóVilág9