Új műsorvezető debütál a Fókusz Pluszban
Szabados Ági május 3-án mutatkozik be.
Most már csak az a kérdés, ki lesz a műsorvezető.
Hat hét után május 12-én véget ér az RTL-en az Álommeló című műsor, ami gyökeres műsorváltozást hoz magával, ami a főműsoridőt illeti - derült ki a tvmusor.hu-n elérhető nyilvános műsorújságból.
Közel öt év után döntött úgy a műsorvezető, hogy távozik az RTL és egyben a kereskedelmi tévék legrégebben futó magazinjából. Utódjáról később adnak tájékoztatást.
Október tévés szempontból mindig egy rendkívül izgalmas időszak, ugyanis ekkor ünnepli születésnapját a két nagy tévé: az RTL (klub) és a TV2. 2022-ben ez a dátum azért is különleges, mert immáron 25 éve szórakoztatnak minket, ezt pedig a vártnál sokkal több extrával ünneplik az érintett csatornák Például, különleges visszatekintő műsorokkal, logóváltással és korábbi nagy kedvencek visszatérésével.
A különleges születésnapról mi is rendhagyóan emlékezünk meg, a ReklámInvázió szerzői ugyanis most két cikken keresztül mutatják be, milyenek voltak az RTL klub és a TV2 indulás utáni napjai, ami mellett eddig még nem hallott, vagy már feledésbe merült információk is előkerülnek. A cikksorozat első részében a TV2-vel foglalkoztunk, melyben például megmutattunk elvetett logókat és neveket is. Múltidézésünket ma az RTL klubbal folytatjuk, ahol szintén sok érdekességet idézünk fel a TOVÁBB gomb után.
Sok éve hagyomány már az RTL-en, hogy év végén a Fókusz karácsonyi adománygyűjtő akciót szervez azoknak akik ezt nem tehetik meg. Ez idén se szakad meg és december 23-án újra élőben gyűjtenek adományokat:
Mint ahogy arról már korábban is beszámoltunk, a negyedik évadával véget ér az ország egyik legnézettebb napi sorozata, a Drága Örökösök, mostanra pedig az is kiderült, pontosan mikorra várható a finálé, amely előtt a sorozat új időpontba is kerül, részletek alább.
Hétfőn, vagyis augusztus 24-én este elindult hivatalosan is a kereskedelmi tévék őszi csatája, ugyanis a TV2 csak most indította el az első őszi műsorait, pontosabban a szinte teljesen megújult Mintaapákat, valamint a Love Bisztrót. Alább kiderül, melyik műsor hogyan kezdett hétfő este, a valódi őszi tévés szezon első napján.
Mint ahogy azt ma mi is megírtuk, augusztus 3-tól, vagyis nem teljesen két hét múlva ismét visszatér a Konyhafőnök, melynek legújabb, civil évadát a koronavírusjárvány alatt forgatták. A műsor miatt azonban teljesen borul az RTL klub április végétől bevezetett, nyári műsorrendje, melyben csak a Híradó, és a Fókusz marad a helyén. Sajnos a Barátok közt nézőinek rossz hír, hogy kedvenc sorozatuk ismét késő este, illetve a délutáni órákban lesz látható. Hogy pontosan mikor, az alább kiderül.
Délután továbbra is új részekkel jön az Elif - A szeretet útján, mely 15:00-kor kezdődik. 16:00-tól egy új sorozat, az Egy csodálatos asszony kerül képernyőre. 17:05 perctől kerül képernyőre először aznap a Barátok közt, melynek délutánra való visszakerülése azért is fájó pont a sorozatnak, mert a sokak által várt 10.000. rész is ekkor kerül majd adásba.
18:00-kor jelentkezik a Híradó, amelyet továbbra is 18:50-től a másfél órásra nyújtott Fókusz követ. 20:10 perctől érkezik a Konyhafőnök új évada, melyet majd szintén a Barátok közt követ 22:00 órától. Ezt követően 22:40 perctől jönnek a hetente jelentkező sorozatok.
Sokak számára kérdés lehet, hogy mikor lesz látható a péntek este visszatérő Mi kis falunk című sorozat. Nos, úgy tudjuk, a sorozat ismétlése a negyedik évad 11. részétől szombat esténként 20 órától lesz látható, a Fókusz plusz után.
Ezzel tehát életbe lép az idén rekordkorán elkezdődő őszi szezon az RTL klubon, mely augusztus 3-án veszi kezdetét.
Fotó: RTL klub
Az Álarcos énekes múlt héten első adásával rögtön az év legnézettebb műsora lett. A közel 1,4 milliós nézettség nem is volt meglepő, hiszen múlt vasárnap a konkurens TV2 még nem adta új műsorát, a Nicsak ki vagyok? - a rejtélyek színpadát. Ők ugyanis csak holnap indítják el élő maszkos showjukat (ez az RTL és a TV2 formátuma között a legnagyobb különbség), ráadásul a TV2 10 perccel korábban, már 18:50-től indítanak.
Ma este viszont az RTL azonnali műsorváltoztatást jelentett be, miszerint a továbbra is 19:00-kor kezdődő Álarcos Énekest már nem a Híradó, hanem a Fókusz különkiadása előzi meg. Ez pedig minden vasárnap este érvényben lesz.
Hogy a Fókusz vasárnapi különkiadása milyen hosszú lesz, egyenlőre nem tudni, viszont kérdés, hogy mennyire fogja elvenni a magazin a TV2 új showjának nézőit. Holnap tehát a két tévé közti csata újabb fejezethez érkezik, kíváncsian várjuk, ki kerül ki győztesen belőle. Alább megnézhető a Fókusz Plusz mai riportja.
Fotó: RTL klub