2022. okt 04.

25 éves a TV2

írta: FoA
25 éves a TV2

1997. október 4-én , vagyis pontosan ma huszonöt évvel ezelőtt kezdte meg a sugárzását az első magyar analóg kereskedelmi televízió, a TV2.tv2.png

Az új csatorna, majd a később induló konkurencia, az RTL klub pedig rögtön különleges helyzetben találta magát, ugyanis az addig "királyi" tévéként működő MTV 40 és fél éve, nagyobb konkurencia nélkül sugározta adását. Ahhoz pedig, hogy meg tudják szólítani a köztévé nézőtáborát, új műsorstruktúrát kellett bevezetni.

Az új alternatívák pedig hamar bemutatták, merőben tudják átírni az addig ismert tévézést. Így volt ez a hírműsorok esetében is, melyet nemcsak azzal különböztetett meg a TV2 a többitől, hogy azt Tényeknek hívta, hanem attól is, hogy azt modern, nagy díszletben, két műsorvezetővel (Stahl Judittal és Pálffy Istvánnal) vezényelte le.

Az újonnan induló két tévé - az RTL klub és a TV2 - ugyanis alapkoncepciójának tekintette, hogy az esti 20 órás, fősávot (melyben a TV2-n olyan műsorok kaptak helyet, mint a Dáridó) minél erősebb műsorokkal vezessék fel.

Ennek érdekében az addig megszokott fél nyolcas híradó helyett a két újtól már este hétkor megkapta a néző az információkat, majd az MTV Híradójának ellenfeleként már szórakoztató műsorokat sugároztak. Így amíg TV2 a már jól ismert Szerencsekereket vetette be, addig az RTL a frissen diplomázott Marsi-Holló-Batiz-Kolosi négyes műsorát, a Fókuszt sugározta. 

Az új koncepció pedig bevált: a nézők szakítottak a közszolgálati, számukra kevésbé vonzó kínálattal, és inkább az kereskedelmi tévéket választották, ezzel pedig elkezdődött egy máig is tartó folyamat, melynek köszönhetően jobbnál jobb (vagy épp rosszabb) műsorok kerülnek a nézők elé. 

A negyed évszázados jubileumot mi is különlegesen szeretnénk megünnepelni, így a következő két hétben két-két cikk keretében felidézzük mind a TV2, mind az RTL klub első hónapját, megnézzük, melyek voltak az induló műsorok, és korabeli cikkek, blogbejegyzések és videók segítségével igyekszünk visszakalauzolni mindenkit 1997 októberébe. 
Aki pedig addig sem bírja ki, ajánljuk figyelmébe a ReklámInvázió korábbi, nagyon sikeres rovatát, amely Mit néztünk régen? címen továbbra is elérhető, és amelyben régebben már visszaidéztük a kereskedelmi tévék első egy évét, amit ide és ide kattintva lehet újra elolvasni.

Fotó és videók: TV2 Csoport 

Szólj hozzá

TV2 TV2-25! 25 éves az RTL és a TV2