2021. feb 16.

Márciustól nincs Doktor Balaton egy ideig a TV2-n

írta: FoA
Márciustól nincs Doktor Balaton egy ideig a TV2-n

Február 26-án, vagyis nem kevesebb, mint 2 hét múlva búcsúzik a TV2 képernyőjéről a Doktor Balaton. Talán ennyi, ami biztosan megkérdőjelezhetetlen a csatorna mai, teljesen váratlan sajtóközleményében, ami egy kicsit másképp állítja be a történéseket a Róna utca háza táján, mint ahogy az valójában lehetséges.

doktor_balaton_sorozat_tv2_logo.jpg

A két, időpontváltozásban elég gyakran érintett műsor (értsd: Exatlon Hungary, Doktor Balaton) egyébként még tavaly, december 27-én (valamint 28-án) indult, hatalmas sikerrel, januártól pedig egy ideig egészen jól ment a TV2 szekere, aztán elkezdték pakolgatni "közkívánatra" először a Palik László által vezetett sportrealityt, majd a Doktor Balatont, ami egyébként szinte folyamatosan elkezdte veszíteni nézőtáborát.

Ez leginkább onnan derül ki, hogy ha bizony csak a TV2 által a sajtó képviselőinek korábban ajánlott számokat nézzük, akkor az derül ki, hogy az egyébként egészen jól sikerült sorozat első két része "közel 1 milliós nézettséget ért el (1. rész 942 ezer, 2. rész 949 ezer) a 4 éves vagy annál idősebbek körében", ma viszont már a csatorna azt közölte, hogy "az epizódok átlagos nézőszáma 670 ezer fő a 4 évesek vagy annál idősebbek körében", ami szép szám, meg minden, csak éppen egyrészt a hirdetőknek nem igazán számít, másrészt pedig a múlt heti legnézettebb adás a teljes lakosság tekintetében mindössze 621 ezer embert vonzott, ami kicsit sem számít jónak, és csak a toplista 21. helyére volt elég, de a drámaibb visszaesés nem ebben a korosztályban volt, hanem a fő kereskedelmi célcsoportban, ami ugye a mérvadó.

18-49-ben az utóbbi hetekben folyamatosan esett a nézettség. Csak szemléltetésképp, az első két adás vasárnap este, a két ünnep között 15,7%-ot hozott (270 ezer néző átlagban), az utóbbi héten pedig a legnézettebb rész mindössze 188 ezer nézőt vonzott, ami 12,3%-os SHR-t jelent, amelyből azt a következtetést lehet levonni, hogy bizony az első részek óta közel 100 ezer nézőt vesztett népszerűségéből a sorozat, ami bizony egészen jelentős szám. Na most, így a nézettségi adatok kivesézése után nézzük, hogy mi a helyzet ezzel a mai sajtóközleménnyel.

Ugyanis ha a TV2 szerint jó a nézettség a jelentős romlás ellenére is, akkor mindenkiben felmerülhet a kérdés, hogy vajon miért kerül le a képernyőről? Nos, az a rossz hír, hogy bizony nem azért, mert vége az első évadnak.

A SorozatWiki ugyanis kiderítette, hogy bizony még egészen sok rész hátra van a hivatalos első évadból (az oldal információ szerint eredetileg 80 részes lett volna, ehelyett mindössze 45 epizód megy majd adásba február 26-ig), amelynek NINCS tehát vége, sztori szempontjából biztosan.

Mivel tehát az első etapnak nincs vége, így felmerül egy második kérdés is. Ha még hátra van 35 epizód az első évadból, akkor mégis miért kell dolgoznia a TV2-nek (pontosabban nekik és a gyártó ContentLAB&Factory-nek) egy olyan "második évadon", ami dobozban áll? Érdekes, mindenesetre az biztos, hogy egyhamar nem lesznek új részek a sorozatból, hacsak nem nyáron (ez csak egy esetleges feltételezés!).

A TV2-es napi sorozatok lelkes nézőinek egyébként igazi déja vu- érzésük lehet, hiszen tavaly pontosan ennyire váratlanul derült ki, hogy a Mintaapák is lekerülnek (mert nem tudtak új részeket forgatni) a képernyőről. A változás ott drámai volt, ebben az esetben azonban színészcserékre legalább nem számíthatunk. A tavalyi esetben nem jöttek be a változások, a nézők hamar elpártoltak a sorozattól, most viszont "csak az nehezíti a helyzetet", hogy milyen körülmények között kerül le, majd vissza a képernyőre az egyébként hangsúlyozom, egészen jóra sikerült sorozat, és egy esetleges későbbi visszatérés esetén mennyien fognak visszakapcsolódni a Balatonmeggyes életét bemutató sorozat váratlanul abbamaradt sztorijaiba.

Zárásképp egy kis szösszenet: A TV2 egyébként most is változtatott műsorrendjén, a Doktor Balaton ennek értelmében 19:40-től kezdődik, viszont az Exatlon Hungary továbbra is megszokott 20:25 perces időpontjában kerül képernyőre. Éééés hogy mostanra mindenki végképpen összezavarodjon, március 1-től a Palik László által vezetett sportreality a Balaton jelenlegi időpontjában, 19:40-kor kezdődik majd.

Fotó: TV2

Szólj hozzá

TV2 Műsorváltozás Exatlon Hungary Doktor Balaton