Közeledik az év vége, ami egyben azt is jelenti, hogy az őszi hajtás után takaréklángra rakják magukat a kereskedelmi tévék is, ami azzal jár, hogy lényegesen kevesebb új műsort láthatunk majd a képernyőn, mint eddig. Persze azért indulnak majd új programok is mindkét nagyobb csatornán, az RTL-en és…
Az őszi műsorok, illetve sorozatok lefutása után a TV2 már december végétől indította idei első újdonságait, a Doktor Balatont és az Exatlon Hungaryt, ezzel szemben azonban az RTL klub az első idei premierét január harmadikán mutatta be, nagy sikerrel. Bár a Keresztanyu nagyon szép számokat hozott,…
Ahogy arról néhány napja mi is beszámoltunk, november 9-től ráfordul az utolsó őszi körre az RTL klub, ez azt jelenti, hogy idén ekkor lesz az utolsó olyan időpontváltozás, amely még idén még kifut, és valószínűleg tartós is lesz. Ennek oka az, hogy indul a nagy sztárparádét ígérő Konyhafőnök VIP új…