Szilveszter ide vagy oda, a Password nem érdekelte az embereket
Heti nézettségi összefoglaló
Nem alakult túl jó a szilveszter a TV2 számára: hiába mutattak be több, jónak ígérkező produkciót is az év utolsó óráiban, ezekre nem igazán kaptak rá a nézők. Ez pedig az RTL megerősödését hozta, sőt, köszönhetően a gyenge ellenfeleknek, hosszú idő után Bud Spencer és Terence Hill is képes volt labdába rúgni. Nézettségi elemzés alább.
Mindenekelőtt egy szolgálati közlemény. Miután 2025. január 1-től a TV2 Csoport mellett az RTL Magyarország is már a 18-59-es célcsoportot figyeli elsődlegesen, ezért mostantól mi is ennek a korcsoportnak a számait közöljük majd nézettséggel kapcsolatos cikkeinkben. És még valami: mivel az RTL Sajtóklubon megjelenő, részletes elemzésben 18 órától számítják a főműsoridőt, ezért ezentúl mi is az RTL számításai alapján írunk arról, ki nyerte az adott estét.
Ahogy arról korábban már beszámoltunk, az idei szilveszterre sok meglepetéssel készültek a kertévék: az RTL például leadta a Mi kis falunkat, a Duna TV pedig a Hungária 2024-es szuperkoncertjével és egy remek Csináljuk a fesztivált!-tal örvendeztette meg nézőit. Elsőre úgy tűnt a TV2 is szuper műsorokkal készül, de - mint az szerzőink véleményéből is kiderült - sem a Szerencsekerék, sem a Password nem sikerült jól. És ezt a nézettségi adatok is alátámasztják.
Az év utolsó napját természetesen az RTL kezdte erősebben: az RTL Híradó a 23 százalékos (296 ezer) közönségarányával lazán nyert a konkurens Tények ellen (204 ezer - 15,9%). Ezután viszont megszakadt az évekig tartó hagyomány: a Tények Plusz (193 ezer - 14,8%) ugyanis már nem tudta legyőzni ellenfelét, ami ezúttal nem a Különben dühbe jövünk, hanem a Mi kis falunk szilveszteri epizódja volt. Pajkaszeg lakói az év utolsó napján nagyot mentek, a sorozat különleges része a 255 ezer nézőjével (19,5%) pedig a nap legnézettebb műsora is lett. De bármennyire is bizonyult jó felvezetésnek a sorozat, a két megszokott Bud Spencer-Terence Hill film most sem hozott jó eredményeket.
A Falunk után ugyanis inkább a saját gyártású, szilveszteri műsorra, vagyis a Szerencsekerékre kapcsoltak a nézők, ami a 210 ezres (16,2%) nézettségével nagyon könnyedén legyőzte a konkurens filmet (131 ezer - 10,1%). A helyzet a Különben dühbe jövünk végéig nem változott, 22:30-ig még az a Password is verte a filmet, ami egyébként elsőre nagyon csúnyán leszerepelt.
A Lékai-Kiss Ramóna által vezetett gameshow nem nagyon jött be a nézőknek. Ez nemcsak a kommentekből látszik, hanem abból is, hogy a műsort (129 ezer - 10,3%) fokozatosan hagyták ott a nézők. Ez nem jó előjel a műsor jövőjét illetően, pláne úgy, hogy ez csak a bemutatkozó adás volt, a vetélkedőből ezen kívül egy csomó részt már hónapokkal ezelőtt leforgattak. Hogy mi lesz így a műsor jövője, azt egyelőre nem tudni.
Az viszont biztos, hogy a Password gyenge szereplésének köszönhetően az ...és megint dühbe jövünk már viszonylag simán nyerni tudott (180 ezer - 14,9%). Ebből is látszik, hogy amíg az egyik film nem működik az RTL esti kínálatában, addig a másik - főleg ebben az új időpontban - igen. Így talán érdemes lenne elgondolkodni idén szilveszterre azon, hogy milyen saját gyártású műsort érdemes a Különben dühbe jövünk helyére betennie a csatornának. No a legjobb lenne ha új műsor lenne, de az sem baj, ha régi, hiszen - mint az most kiderült - egy ismétléssel is simán le tudják verni a TV2-t.
(Csak zárójelben jegyzem meg, hogy az RTL mellett az este másik nagy nyertese a Duna TV lett, ahol a Csináljuk a fesztivált a 143 ezres nézettségével (11,3%) remekelt (teljes lakosságban ez a szám félmilliónál is nagyobb), csakúgy, mint a köztársasági elnök köszöntőjének helyére betolt Újévi gondolatok (161 ezer - 11,1%) is.)
Egyelőre jól tarják magukat a Pokoli rokonok
Az óév utolsó napja után nézzük az újév első adatait, hiszen azok is tartogattak meglepetéseket.
Arról már beszámoltunk, hogy az RTL új sorozata, a Pokoli rokonok jól nyitott. Nos, a sorozat lendülete péntekre némlileg csökkent, Árpa Attiláék 25 ezer nézőt vesztett el egyetlen nap alatt (csütörtök: 300 ezer - 20,5%; péntek: 275 ezer - 17,2%). Ez részben annak is köszönhető, hogy ezen a napon már a Házasság első látásra volt a sorozat közvetlen ellenfele, ami szokás szerint tarolt (381 ezer - 23,5%).
A hét másik érdekessége volt a megújított Házon kívül, ami 302 ezres nézettségével (17,8%) nyert nagyon simán (TV2, Bolondok aranya: 184 ezer - 10,8%). Az utána következő Cápák között is jól ment, a 19,6 százalékos (333 ezer) közönségarányával ez a műsor is nagyon verte a TV2-n futó filmeket.
A végére pedig egy érdekesség: az RTL jelen állás szerint az ötből három este is győzni tudott, így egyelőre viszik 2025-öt 3:2 arányban. De a neheze még csak most jön...
A nézettségi adatoknál a líneáris 18-59-es adatokat vettük figyelembe, kivéve ott, ahol azt külön nem jeleztük.
Nézettség forrása: RTL Sajtóklub, TV2 Sajtószoba
Fotók: RTL Sajtóklub, TV2 Sajtószoba, MTI/Szigetváry Zsolt
További tartalmak Facebook és YouTube csatornánkon. Kövess minket ott is!