2022. feb 26.

Hírességek, akik Barátok közt voltak – többször is, mint kellene?

írta: FoA
Hírességek, akik Barátok közt voltak – többször is, mint kellene?

Bár a Barátok közt több mint fél éve véget ért, a sorozat körüli kultusz továbbra is pont annyira él, mint akkor, amikor még látható volt a széria. Korábba ígéretünket betartva pedig folytatódik a Barátok köztös rovatunk is – igaz, kicsit már másképp, mint eddig. Ezúttal már nem az itt elérhető írást frissítjük majd, hanem új cikkek formájában jelennek majd meg érdekességek a sorozatról. Most épp olyan hírességekkel, akik a sorozat 23 éves történetében megfordultak legalább egyszer a Mátyás Király téren. Igen, legalább, hiszen – ahogy az alább ki fog derülni – egy színész több karaktert is eljátszott a több mint két évtizedig futó szériában.

baratok_kozt_logo_1.jpg

De előbb nézzük azokat, akik nagy meglepetést okozva bukkantak fel a sorozatban. Talán az első híresség, aki 1999 elején borzolta a kedélyeket, az Zoltán Erika volt. Az Ivettet alakító énekesnő a Rózsa bisztró személyzetét irányította – elég szigorúan – üzletvezetőként a Berényi KFT. megbízásából. Zoltán Erika egyébként szülése után a Barátok köztben tért vissza a nagy nyilvánosság elé.

6.jpg

Szintén 1999-ben tűnt fel a sorozatban az akkori rendőrszóvivő, Garamvölgyi László is, aki szerepe szerint (mily véletlen) pont egy nyomozót alakított, akinek elsődleges feladata az volt, hogy kiderítse, ki gyújtotta fel a Berényiek akkori cégmegmentőnek titulált szuperberuházását, az alvilági szálakat is mozgatni próbáló night clubot. (spoiler: Claudia fia, Ákos volt)
00001.png

2001-ben RTL-es sztárok is feltűntek a sorozatban, az RTL jelenlegi programigazgató-vezérigazgató-helyettese, Kolosi Péter egy riportert formált meg, Vágó István pedig a Legyen Ön is Milliomos keretein belül faggatta a játékosszékben Kertész Vilmost (spoiler: Vili bácsi a tizedik kérdésről bukott vissza százezer forintra).

De persze sokáig lehetne sorolni azokat a hírességeket, akik vagy saját magukat alakítva, vagy egy más karaktert megformálva feltűntek a Mátyás Király téren. A teljesség igénye nélkül például Gyurta Dani, Lola, Labanc Lilla, Jáksó László, Istenes Bence, Iszak Eszti, a Love Islandos Lőrincz Erik és Oszvald Marika is megfordult az ország legismertebb társasházában, de voltak olyanok is, akik nem egyszer, hanem többször, több karaktert megformálva voltak láthatóak a Barátok köztben.

Ilyen volt például a Claudia testvérét, Sissyt megformáló Hullan Zsuzsa is, aki az első részek egyikében még, mint Claudia egyik barátnőjét formálta meg, 2002-ben azonban már Szentmihályi Szilviaként tűnt fel két gyermekével együtt, Zsófival és Gyurival a Mátyás Király téren.

Bátyai Éva is nagy visszatérő. 2006-ban tűnt fel először a Mátyás Király téren, mint Imre korábbi, vajdasági barátnője, Mira, aki akkor is hozott bajt a Novák családra és Imire. 2018-ban tért vissza a sorozatba Harmath Szonjaként, akik ugyebár először csak a bosszú miatt kerültek közelebbi kapcsolatba a Berényiekkel. A visszatérésével kapcsolatban a Blikknek négy éve azt nyilatkozta, hogy Miraként még egy „hatalmas buliként” élte meg a szereplést. A sorozat megszűnése után sem köszönt el végleg az RTL-től a színésznő egyébként, aki néhány napja már látható volt a Hotel Margaret c. napi sorozatban is.

letoltes_6.jpg

Szeredney Béla is nagy visszatérő volt, amikor tavaly, a sorozat vége előtt néhány hónappal Egon karakterét megformálva visszatért a sorozatba. Ő is látható volt korábban, akkor egy színészt formált meg, akit Kinga bérelt fel azért, hogy legyen kiket bemutatnia Gézának és Magdi anyusnak a szüleiként.
Későbbi felbukkanásakor Claudia életét forgatta fel a színész, mint az üzletasszony kamaszkori szerelme, akivel végül a sorozat végére ismét egy párt alkottak.

Persze a sort még lehetne folytatni, hiszen nagyon sok olyan híresség szerepelt a sorozatban, akik most ebből az összeállításból kimaradtak, de talán egy következő hasonló cikkben róluk is szó lesz. Hamarosan ismét jelentkezünk majd a Barátok közt Extrák rovattal, addig is, aki korábbi írásainkról lemaradt, az ide kattintva bepótolhatja lemaradását.

Fotók és videók: RTL Magyarország

Szólj hozzá

Barátok közt RTL klub Barátok közt extrák