2019. jún 21.

Próbálkozik a TV2

írta: FoA
Próbálkozik a TV2

A TV2 nyári műsorrendjéről direkt nem írtam cikket, mert hétfőtől kizárólag ismétléseket sugárzott volna a csatorna. Ma viszont akcióba lendültek, és úgy döntöttek, kicsit módosítanak, és az ismétlésnek szánt sorozat(Hegyi doktor - Újra rendel) helyett inkább a Bezár a Bazár! ismétléseit teszik majd képernyőre, amit egy trükkel sikerült ezidáig premierekkel képernyőn tartani. A műsorváltozásról részletek a TOVÁBB gombra kattintva!

tv2_musorvaltozas_2019_nyar.jpg

Ugye úgy álltunk eddig, hogy a már képernyőn lévő Ninja Warrior a Hegyi doktor után, este 8-tól került volna képernyőre, ami ezen a héten még este 20:45-kor kezdődik/kezdődött. Na most úgy állunk, hogy marad minden a régiben, a TV2 a Megtörve gyenge eredményeit látva úgy döntött, hogy elkezdi ismételni a Bezár a Bazárt, amiről természetesen a sajtót nem tájékoztatták. De azt mindenképpen kihangsúlyozták, hogy 13 adásból 11-szer legyőzték az RTL-t. Természetesen, vagy nem, mint ahogy a TV2 közleményeinek nagyrésze 2004 óta, részben hazugság. Főleg úgy, hogy a kormánypárti ORIGO már a cikkének címében azt kommunikálta, hogy, idézem

Júniusban is a TV2 volt a legnézettebb csatorna

Oké, hogy ők ezt megelőlegezik, de honnan tudják ezt június vége előtt 9 nappal megmondani? 

Aki nem ismerné ezeket a dolgokat, annak is könnyen leeshet, hogy azt, hogy a júniusi nézettségi adatokat csak a hónap vége után tudják megmondani. Hiába áll a TV2 nyerésre, gyakorlatilag ők előre megjósolták az eredményt, ami már nem először fordul elő náluk. Gondoljunk csak arra, hogy amikor az RTL be akarta vásárolni magát a Central Médiacsportba, akkor a GVH hivatalos döntése előtt egyórával a kormánypártok zászlóshajójának számító híroldal már megírta a döntést.

Na de térjünk vissza a műsorváltozáshoz, amit ugye már fentebb említettem, hogy az RTL új sorozata, a Megtörve nagyon gyenge eredményeket produkál, és valószínűleg ezért tartják képernyőn a Bezár a Bazár c. gameshowt. Most akkor tehát hétfőtől:

18:00 Tények

19:10 Bezár a Bazár! (ISMÉTLÉS)

20:45 Ninja Warrior (ISMÉTLÉS)

Aki pedig reménykedik, hogy premier tartalmat nézhet a nyáron a TV2-n, annak jó hírem van, ugyanis a SorozatWiki információi szerint lesz saját gyártású premier műsora a csatornán. Végezetül pedig a TV2 mai sajtóközleménye:

A Bezár a Bazár! sikere töretlen, így a nézői igényekhez igazodva június 24-től továbbra is a Majka és Tilla vezetésével készült game show-t láthatják a nézők a TV2 képernyőjén hétköznap esténként. A műsor fantasztikus májusi eredményei (16,9% SHR) júniusban tovább javultak (17,2% SHR – 18-59-ben live adatok alapján a június 3. és 19. közötti időszak átlaga), így a TV2 lett a legnézettebb televíziócsatorna a Bezár a Bazár! műsorsávjában (18-59-es korosztály, 19:10 – 20:50). A Bezár a Bazár! sikere töretlen, így a nézői igényekhez igazodva június 24-től továbbra is a Majka és Tilla vezetésével készült game show-t láthatják a nézők a TV2 képernyőjén hétköznap esténként. A műsor fantasztikus májusi eredményei (16,9% SHR) júniusban tovább javultak (17,2% SHR – 18-59-ben live adatok alapján a június 3. és 19. közötti időszak átlaga), így a TV2 lett a legnézettebb televíziócsatorna a Bezár a Bazár! műsorsávjában (18-59-es korosztály, 19:10 – 20:50).

Fotó:TV2

Szólj hozzá

TV2 Bezár a bazár!