Január 20-án indul a Ki vele! új évada a VIASAT3-on

Az új évad részei ezúttal hétfő este 19 órától kezdődnek.kiveles02viasat3-768x432.jpeg

Január 20-án indul a Ki vele! című talkshow új évada a VIASAT3-on - derült ki a TVMustra.hu-n elérhető műsorújságból.

Aki esetleg nem tudná, ez a WMN és a VIASAT3 által közösen fejlesztett formátum egy bátor, sokszor tabudöntögető műsor, ahol együtt élvezhetjük a korlátok nélküli gondolatcsere, a konstruktív vita és a közösséghez való tartozás élményét. A közösségi talkshow a D. Tóth Krisztával, a WMN szerkesztőségi tagjaival – Csepelyi Adriennel, D. Tóth Andrással és Krajnyik Cintiával –, szakértőkkel és hazai hírességekkel közösen, tabuk nélkül dolgoz fel olyan témákat,  mint például a hosszú távú monogámia, a meztelenség, a gyerekvállalás, a nemet mondás vagy az öregedés.

Az új évad részei egyébként ezúttal nem 21 órakor, hanem már 19 órától láthatók lesznek. 

A műsorhoz már promó is készült, amit ide kattintva meg lehet nézni.

A VIASAT3 egyébként több műsorral is készül tavaszra, a tervekről november elején beszélt Kis-Bocz Éva, az Antenna Entertainment régiós csatornaigazgatója. Hogy milyen műsorok várhatók a csatornára idén, az ebből a cikkből kiderül.

Fotó: Antenna Group
További tartalmak Facebook és YouTube csatornánkon. Kövess minket ott is!