Hivatalos: október 14-én indul a Séfek Séfe hatodik évada

Lesznek újítások is az idei évadban.7c11b9fe79a75d722be500d5e4f86fec_600.jpg

Október 14-én indul a Séfek Séfe új évad a TV2-n - írja közleményében a csatorna.

Mint írják, drámai, küzdelmes és szórakoztató: talán így lehetne összefoglalni néhány szóban a Séfek Séfe következő szériáját. A játékosok már sokkal tudatosabban készültek a műsorra, az előző évadokból ismerik a Séfek ízlését, sokan nem bízták a véletlenre az étel választást. Az amatőrökben minden eddiginél nagyobb a bizonyítási vágy, a profik pedig nem csak a Séfeknek, hanem a szakmának is szeretnének bizonyítani. A műsorban idén is több százan indulnak, érkezik olyan versenyző, aki a gyerekeinek szeretné bebizonyítani, hogy semmi sem lehetetlen. De jön például egy ex rendőrnő, aki 21 évig dolgozott nyomozóként, de nem sokkal azután leszerelt, hogy a társát elveszítette egy akció közben, azóta keresi önmagát.

A válogatók alatt most is futószalagon érkeznek Wolf Andráshoz, Vomberg Frigyeshez és Krausz Gáborhoz az ételek, amelyekről nem tudják ki készítette. Kizárólag a kapott tányér alapján döntik el, kit juttatnak tovább. Ezt követöen a 3 napos tréningen, számos kihívást jelentő feladattal újabb megmérettetés elé állítva a versenyzőket kiválasztják 6 fős csapataikat, hogy aztán a legjobb 18-ból a végén csak egy maradhasson.

Az eddigiektől eltérően, a Séfek idén a tréning szakaszban nehezítéseket osztanak ki, „ajándékokat” választanak egymásnak. Ami azt jelenti, hogy egy versenyzőt választhatnak a másik csapatába, aki teljes értékű csapattagként vesz részt majd a show-ban. Az izgalmas „ajándékok” okoznak némi fejtörést a Séfeknek.

A verseny utolsó megmérettetésén, a döntőben most is kétórás feszített munka vár a legjobbakra, hogy bizonyítsanak. A versenyzők 3 fogásos menüjüket korábbi csapattársaik segítségével készítik majd el, Séfjeik pedig ekkor már csak szurkolhatnak tanítványaiknak. A Séfek Séfe fődíjáról a hazai gasztronómiai elit meghatározó alakjai döntenek, olyan szakemberek, akiknek a véleménye irányadó a minőségi vendéglátásban. Az este végén pedig kiderül, hogy ki lesz a Séfek Séfe, ki nyeri meg a tízmillió forintot és a szakmai továbbképzést Franciaország egyik legnívósabb séfiskolájában.

Vendég kóstolók is ellátogatnak újra a stúdióba, mint például:

  • a Next Top Model Hungary versenyzői,
  • focisták és a Spíler TV sport szakértői,
  • rockabilly-sek,
  • tengerészek,
  • szerelmes sztárpárok,
  • de jönnek a Kincsvadászok licitálói és szakértői közül is.

A tét óriási, a séfjelöltek mindent megtesznek azért, hogy kivívják a 3 profi elismerését, és idén érkeznek olyan, minden eddiginél nagyobb viták is, amelyek még a harcedzett Séfeket is megdöbbentették. Krausz Gábornak eddig még nem sikerült nyernie, de ezúttal sem adja fel és bízik abban, hogy az ő csapatából kerül ki a végső győztes.

Fotó: TV2 Sajtószoba
Kövess minket Facebookon is, ahol további extra tartalmakat találsz.