2023. jan 13.

Ismétléssel gondolja újra a délutáni struktúráját az RTL

írta: FoA
Ismétléssel gondolja újra a délutáni struktúráját az RTL

Még a Mónika show sokadik ismétlését is többen nézik, mint a török sorozatokat

Péntek délelőtt az RTL sajtóközleményben tudatta: megadták magukat a délutánokat nézve, és szinte mindent, de mindent átvariálnak január 23-tól, vagyis néhány nap múlva. A pakolgatás persze nem úgy néz ki, mint ahogy azt a nézők elvárnák: a csatorna döntése szerint ugyanis nem egy premier sorozat, vagy egy vadiúj saját gyártás, hanem egy három évvel ezelőtti telenovella - a Bátrak földje - ismétlése érkezik, újra.

image_14cb47ad3e024960f1b3107a1449.png

Itt tartunk most. De hogy jutottunk el idáig?

Kevesen emlékeznek, de a helyzet nem mindig volt ilyen. A TV2 délutáni uralma részben az RTL klub hanyagságának volt köszönhető még 2011-ben, amikor egyik napról a másikra döntöttek úgy, a "versenyt nem napközben, hanem este kell megnyerni". Ennek a hozzáállásnak pedig olyan műsorok látták kárát, mint a bombabiztosan piacvezető Reggeli, a mára hiánypótlónak kinevezhető déli Híradó, vagy a Fél Kettő című, mára már szinte elképzelhetetlennek tűnő délutáni, élő (!) magazinműsor.

A változás márcsak azért is volt érthetetlen, mert az október végi beszántás előtt néhány hónappal, a 16:9-es képarányra való átállás előtt kapott több műsor is új díszletet és arculatot is.

Ennek pedig komoly következményei lettek: az RTL bukta a reggeli műsorsávot (amiben 1997 óta szinte végig piacvezető volt), és bár egy ideig tartották magukat délután, később azt is.

Ezen időnként akadt több sorozat és saját gyártás, ami segített, viszont az utóbbi években már ezek sem segítettek a csatornán. Még a Barátok közt sem, ami milliárdos költségvetésű produkcióként nem bírt el egy, annál lényegesen olcsóbb török sorozattal.

A sorozat megszűnése után az RTL is ráállt a TV2-nél már bevált taktikára, vagyis arra, hogy egész délután török és brazil sorozatokat adjanak. Viszont ez sem jött be. Olyannyira, hogy a SorozatWiki által közölt délutáni nézettségi adatokból is jól látszik: a múlt héten, vagyis 2023 1. hetében is akadt olyan nap, amikor a TV2-t hússzor annyian nézték délután, mint a fő konkurenst (RTL, Az örökség ára, 18-49: 4 ezer néző (0,7%); TV2, Összetört szívek, 18-49: 85 ezer néző (11,8%)).

Ennél minden jobban megy 

Az RTL helyzetét az sem segíti, hogy még saját kábelcsatornái (!) is jobban muzsikálnak. Például, szintén az új év első hetében az RTL GOLD a Mónika show ismétlésével (!!!) 6,8%-os nézettséget ért el 17 órakor, ami nagyjából 50 ezer nézőt jelent. 

Más csatornákon sem rosszabb ennél a helyzet: a Coolon szintén ebben az idősávban a Cobra 11 4,5-os SHR-t produkált, ami 32 ezer nézőt jelent. Ezek - bár nem tűnnek soknak - lényegesen nagyobb számok, mint amit összességében a főcsatorna délután tudott produkálni a múlt héten.

Röviden, tömören így jutottunk el péntek délelőttig, amikor is az RTL bejelentette, hogy január 23-tól mindent átvariál, és új világ jön (csak zárójelben, a hivatalos tévéműsor szerda óta elérhető volt, tehát úgy tűnik, nem egy előre eltervezett, tudatos műsorváltozásról van szó).

Ezek alapján így néz majd ki az új struktúra: 

  • 12:00 A sors játéka
  • 12:55 Az örökség ára
  • 14:10 Everwood
  • 15:25 Az újonc
  • 16:35 Bátrak földje

A változás a délelőtti műsorstruktúrát annyiban érinti, hogy a (majdnem 3 órás Teleshopot követően) 11:50-től kikerül a Nevess Csak! című kandi kamera sorozat, valamint a Fókusz ismétlése is. 

Az új struktúrától talán az RTL sem remél olyan sokat, az viszont kérdés, hogy hosszú távon is ezzel számolnak-e, még kérdés. Viszont egyre inkább úgy tűnik - és az RTL GOLD tündöklése is erre utal - hogy a csatornát a totális bukástól csak egy vadiúj, saját gyártásokkal tűzdelt délutáni műsorstruktúra mentheti meg. 

Sőt, talán az sem lenne egy rossz ötlet, ha mondjuk pont a negyedik éve pihentetett Anikó showt hozná vissza az RTL, ezúttal az anyacsatornára, ami még akár komoly nézettséget is elérhet délután.

Akik egyébként rendszeresen olvassák írásainkat, emlékezhetnek rá, hogy korábban már írtunk arról az RTL által nem nagyon reklámozott kérdőívről, amiben arra kérték a nézőiket, hogy mondják el, mit néznek szívesen délutánonként. 

Mivel erről nehéz arra gondolni, hogy nem az volt a cél, hogy a nézők igényei alapján alakítsák majd ki az új délutáni műsorstruktúrát, ezért csak remélni tudjuk, hogy a fent ismertetett műsorrend csak valami átmeneti pótlás, mielőtt igazán beindulna a délután az RTL-en.

Fotók: RTL

Szólj hozzá

RTL Műsorváltozás Bátrak földje