Új zsűri kell idén a Sztárban Sztárba (update)

Korábban már az a hír járta, hogy Liptai Claudia nem hosszabbítja meg szerződését a TV2-nél, ami azóta már lejárt, így távozott a TV2-től, de most az a hír járta, hogy független tévésként visszatérhet a Sztárban Sztár zsűrijébe, ám a napokban az a hír járja, hogy a Viasat 3 újonnan induló cukrászvetélkedőjének műsorvezetője lehet, így egyszerre ez a kettő egymás mellett nem igazán megy. Mégiscsak marad, mint zsűritag, ezt ma tudta meg a Blikk, ám már csak szabadúszóként láthatjuk őt talán utoljára a TV2-nél

Most kiderült, hogy egy másik zsűritag, Bereczki Zoltán is kiszáll a produkcióból, aminek a kezdetek, 2013 óta volt tagja, akkor még versenyzőként, majd később győztesként, ezután pedig zsűri lett a produkcióban, egész eddig.

A harmadik zsűritag Hajós András, akinek tavasszal már a Comedy Centralon volt műsora, és ő maga is mondta, inkább az RTL felé hajaz, valószínűleg ő sem zsűriként folytatja pályafutását a TV2-nél.

Marad negyediknek Majka, akivel ha nem történik különösebb dolog, akkor ő marad a zsűriben.

sztarban-sztar-logo.jpg