2020\09\29 FoA komment

Visszatér az Apatigris

Az RTL Most+-on idén tavasszal már bizonyított, most eljött az idő, hogy a tévé képernyőjén is taroljon: október 17-től minden szombat este az RTL Klubon is látható lesz az Apatigris című (gyártó: Paprika Studios), saját fejlesztésű heti vígjáték sorozat.

apatigris.JPG

Péter (Scherer Péter), az egyedülálló apa egész életét annak szentelte, hogy három lányát apatigrisként felnevelje. Most, hogy Vivien (Rujder Vivien), Laura (Schmidt Sára) és Szandra (Michl Juli) kirepülnek és önálló életet kezdenek, Pétert is megcsapja a szabadság szele, és „az ötven az új harminc” jegyében maga is elszánt párkeresésbe kezd. Online és offline, szárazon és vízen, vicces és kínos szituációkban keresi azt a bizonyos tűt a szénakazalban.
Szerelmes lesz, csalódik, de megy tovább, ismerkedik, randizik, remél, miközben lányai ugyancsak szerelmi bánatukban egyesével visszaköltöznek hozzá. Az Apatigris az RTL Klub saját fikciós szériái közül is kiemelkedik azzal, hogy teljes egészében saját fejlesztésű heti vígjáték sorozat. - írja mai közleményében az RTL Magyarország.

Az Apatigris első része egyébként április 12-én már látható volt, a második résztől viszont a sorozat az RTL Most+-ra költözött. A sorozat egyébként nagy bizalmat kapott az RTL-től, ugyanis a csatorna úgy is berendelte a második évadot, hogy annak igazi premierje még csak most lesz. 

Az Apatigris első adása október 17-én, szombaton este az ismét búcsúzó Mi kis falunk után, 21:00 órakor lesz, azután pedig az új részek szombat este 20 órától jönnek az RTL klub képernyőjén!

2020\09\26 FoA komment

Mit néztünk régen? - Extra 4.

A Legyen Ön is Milliomos!-ról...

Egy héttel ezelőtt, cikksorozatunk harmadik extra részében a legnagyobb tévés bukásokat idéztük fel, ami ide kattintva vissza is olvasható. Akkor szó esett a Star Academyről, a leggázabb TV-s bukásról, az XXL-ről, valamint az RTL-es Váncsa-féle Szellemvasútról, amelynek közreműködői az adás után még az utcára sem mertek kimenni. Mai cikkünkben azonban csak egyetlen műsorról, a Legyen Ön is Milliomosról fogunk írni a TOVÁBB gomb után, ahol a műsor ritkán hallott érdekességeiről is lehet olvasni. 

legyen-on-is-milliomos3.jpg

Tovább olvasom
2020\09\25 FoA komment

Leállították az Éjjel-Nappal Budapest forgatását is

Pozitív COVID teszt miatt határozatlan időre Éjjel-Nappal Budapest című sorozat forgatása.

_01.jpg

Egy, a sorozattól független kontaktkutatás keretein belül elvégzett tesztelés során derült ki, hogy egy stábtag COVID tesztje pozitív.
Az Éjjel-Nappal Budapest forgatásai már március óta szigorú egészségügyi biztonsági szabályok betartása mellett zajlanak. Most a gyártó cég vezetői úgy döntöttek, hogy felfüggesztik a sorozat forgatásait és minden stábtagot letesztelnek.
A forgatások felfüggesztése a sorozat képernyőre kerülését nem befolyásolja, az új epizódókat továbbra is láthatják a nézők minden hétköznap este 21.30-tól az RTLII-n látható. - írja mai közleményében az RTL Magyarország.

Fotó: RTL Sajtóklub

2020\09\19 FoA komment

Mit néztünk régen? - Extra 3.

A legnagyobb tévés bukások

Egy héttel ezelőtti extra cikkünkben azt idéztük fel, hogy milyen történések, valamint műsorok kellettek ahhoz, hogy az RTL klub 2000-től átvegye a TV2-től a piacvezetőséget. Ezt ide kattintva el is lehet olvasni. Ma, sorozatunk harmadik extra részében a két nagy kereskedelmi tévé legnagyobb bukásait fogjuk felidézni. A TOVÁBB gomb után jönnek az elmúlt 23 év legnagyobb bukásai, olyanok is, amelyeket nem gyakran szoktak emlegetni.

dsc_8571-e1472318003500.jpg

Tovább olvasom

Ismét leáll a Barátok közt forgatása!

Alig pár nap munka után ismét leállt a Barátok közt forgatása, ugyanis újabb koronavírusos fertőzöttet találtak a produkciónál, de nemcsak a Barátok közt, hanem az RTL új napi sorozata, a Keresztanyu is leállt.

bklogo2020.jpg

A lehetséges fertőzés elkerülése érdekében határozatlan időre leáll a Keresztanyu forgatása. A Barátok köztnél újabb megbetegedés történt. Bizonytalan időre leáll a Keresztanyu forgatása, mert a sorozat egyik közreműködőjének környezetében COVID pozitív személyt találtak. A lehetséges fertőzés elkerülése érdekében a gyártó azonnal megkezdte a sorozat tagjainak PCR tesztelését és a helyiségek fertőtlenítését. Ugyanígy jár el a Barátok közt is, ahol az előző leállás negatív tesztjei után megkezdődött a munka, de sajnálatosan most újabb megbetegedés történt, így ismét le kell állítani a forgatást. Itt is megkezdik a közreműködők tesztelését és a helyiségek fertőtlenítését. Mindkét sorozat forgatása a gyártó által bevezetett szigorú egészségügyi biztonsági szabályok betartása mellett zajlik. Amennyiben minden közreműködő negatív PCR teszttel rendelkezik, a forgatások folytatódnak. A Barátok közt képernyőn való jelenlétét a leállás nem befolyásolja. A nézők a sorozat premier epizódjait minden hétköznap 17:05 és 22:20 órakor láthatják az RTL Klubon. - közölte az RTL klub

Fotó: RTL klub

2020\09\15 FoA komment

Visszatér az Újratervezés

Az Ördög Nóra műsorvezetésével folytatódó szériában profi szakemberek ismét olyan rászoruló családok otthonát alakítják át, akiknek önerejükből nem lenne lehetőségük változtatni körülményeiken. Idén az eddigieknél is több család álma válik valóra.

2020-ban a TV2 ismét segítő kezet nyújt olyan rászoruló családoknak, akik számára az igazi otthon megteremtése csak álom – Ördög Nóra műsorvezetésével útjára indul az Újratervezés második évada. 6 tervező és 2 kivitelező csapat dolgozik éjt nappallá téve azon, hogy élhetőbb és szebb otthonokat alakítsanak ki a családoknak. Míg ők építkeznek, Ördög Nóra arról gondoskodik, hogy az újratervező családoknak felejthetetlen élményekben legyen része.

18348780_nortci_w.jpg

Az előző évadban 6 család élete változott meg a műsor segítségével, és a mostani epizódokban is számos izgalmas, érzelmes pillanatra és nem várt fordulatra számíthatnak a nézők. Az Újratervezés követői minden héten egy új család történetét kísérhetik nyomon, akik pénteken aztán be is költöznek újjávarázsolt otthonukba. A mostani szériában sok híresség is a jó ügy mellé állt, akik szintén láthatóak lesznek majd a műsorban. Emellett az Újratervezők olyan különleges álmokat is valóra váltanak, mint amikor az addig lakókocsiban élő 3 gyermekes pár elfoglalhatta minden igényt kielégítő mobilházát, vagy a csapat megszervezte a korábban csak vágyaik között szereplő álomesküvőt. - írja ma kiadott közleményében a TV2 Csoport.

Az Újratervezés 2019 novemberében indult a Mintaapákkal és a Nyomd a gombot, tesó!-val együtt a TV2-n. Nézettsége nem volt a legfényesebb, ennek ellenére a TV2 úgy döntött, hogy idén folytatja a műsort, amiben annyi lesz a változás, hogy ezúttal Ördög Nóra Stohl András nélkül lesz látható a naponta jelentkező műsorban.

Újratervezés szeptember 28-tól minden hétköznap 22:15-től a TV2-n!

Fotó: TV2

2020\09\14 FoA komment

A Dancing with the Stars-ról...

A TV2 újként beharangzott showműsorának részletei tegnap este, a Sztárban Sztárban derültek ki, többek között az év egyik legnagyobb tévés átigazolása is, miszerint Lékai-Kiss Ramóna 3 évnyi műsorvezetés, és további 15 év színészkedés után elhagyja az RTL klubot, és az októberben induló showműsor háziasszonya lesz. A hír sokakat megdöbbentett, így emellett, valamint az egész műsor mellett sem mehetünk el néhány szól, vagy gondolat nélkül...

99992496_w.jpg

Tovább olvasom
2020\09\13 FoA komment

Ők a Dancing with the Stars TV2-es versenyzői!

Mint ahogy arról tegnap mi is beszámoltunk, az már biztossá vált, hogy Marsi Anikó is táncol majd a TV2 legalizált Szombat Esti Láz c. showjában, melynek ottani neve Dancing with the Stars lesz. A tegnapi, itt elolvasható cikkünkben pedig arról is beszámoltunk, hogy a csatorna egyik promója szerint egy világsztár is szerepel majd a műsorban. A show szereplőit ma fedte fel a Sztárban Sztárban a TV2, a nevek alább meg is tekinthetőek.

99992496_w.jpg

Tovább olvasom
süti beállítások módosítása
Mobil