Az RTL hivatalosan is bejelentette, két évad után véget ér a Pokoli rokonok

De nyugalom, jön helyette másik sorozat.pr_102_f.jpg

Két évad után véget ér a Pokoli rokonok című sorozat az RTL-en - közölte szerdán az RTL Magyarország.

A napokban a Media1 írt először arról, hogy befejeződhet a sorozat. Azóta több pletyka is szárnyra kapott a széria jövőjét illetően, ezeknek a végére tettek most pontot.

Bár a tévétársaság közleményében nem írja, de a döntés valószínűleg összefügghet azzal, hogy a sorozat a tavaly decemberi visszatérése óta képtelen hozni az előző évad erősebbnek mondható számait. Ebben először a konkurens Kincsvadászok, aztán A nagy Ő, majd Séfek Séfe akadályozta.

Új sorozat jön - a 80-as évekből

Na de nem marad napi sorozat nélkül az RTL, a közlemény szerint a pantallósiak történetét bemutató széria helyére egy új produkció érkezik, ami a 80-as években játszódik majd. "A nosztalgikus hangulatú sorozat titkok és ígéretek hálóján keresztül mutatja be a korabeli Magyarországon élők mindennapjait. A régi idők megidézése mindig nosztalgikus érzéseket kelt azokban, akik megélték a '80-as éveket, így ők biztosan rajongói lesznek a sorozatnak. A fiatalabb generáció pedig láthatja, hogyan éltek szüleik és nagyszüleik pár évtizeddel ezelőtt" - írták.

Az új szériát - amelynek címe és szereposztása egyelőre nem ismert - Móré Annamária, A renitens showrunnere és Kovács Dániel Richárd, A király és a Birodalom című sorozatok rendezője jegyzi.

Az egyelőre nem világos, hogy van-e köze az új sorozathoz annak a promónak, ami napok óta látható az RTL-en, és ami egy új sorozathoz keres civil szereplőket.

Fotó: RTL
További tartalmak Facebook és YouTube csatornánkon. Kövess minket ott is!