Hétfőn és kedden megverték az RTL új műsorai a TV2-t

Az Árulók és a Tizenkét okos ember is sikerrel indított.12okos_0407_forg-710.jpg

Legyőzte hétfőn és kedden este is konkurenseit az RTL két új műsora, Az Árulók - Gyilkosság a kastélyban és a Tizenkét okos ember, ez abból a közleményből derül ki, amit még szerdán juttatott el a ReklámInvázióhoz az RTL Magyarország.

A tévétársaság havi eredményeit összegző írásában azt írta, szeptember végén két premier indult a csatornán. Számtásaik szerint Árpa Attila műsorának első két adását az éppen tévézők 19,5%-a, míg Majka vetélkedőjét 16,9%-a figyelte. A két szám önmagában magas, érdemi következtetést azonban a "piacvezető" szóból lehet levonni, ilyet ugyanis csak akkor ír egy tévétársaság, ha úgy látják, legyőzték a fő konkurenst.

Ha ez igaz, akkor részben bejött a papírforma, hiszen Az Árulók verik az Ázsia Expresszt, az viszont meglepetés, hogy a Tizenkét okos embert többen nézik mint A Kísértést.

Ezen kívül még egy érdekesség található a közleményben: az RTL szerint ugyanis a Reggeli számai a megújításnak köszönhetően tovább erősödtek, így most már 8,1 százalékos havi átlagot tudhat a magáénak. Ez azt jelenti, hogy az ébresztőműsor számai tényleg megindultak felfelé, hiszen, ahogy azt Kolosi Pétertől megtudtuk, májusban még csak 7,6%-os eredményt produkált a produkció.

Egyébként szokás szerint nemcsak az RTL, de a TV2 is magyarázza a bizonyítványát. Ebben az írásban amúgy van olyan rész, ahol konkrét számok nélkül dobtak be fontos információkat. Például, hogy ne szakadjunk el a korábbi témától, kiemelték hogy piacvezető a Mokka és a Mokkachino a fő konkurens Reggelivel szemben, ami fontos, ám adatokat nem írtak (ez azért fontos mert az ATV folyton szorongatja a TV2-es műsort, főleg a teljes lakosság körében).

Számokról most ennyit. Hétfőn szokásos nézettségi cikkünkben folytatjuk, akkor remélhetőleg már azt is látjuk, hogyan teljesített a héten a TV2 két napi műsora, és milyen eredményeket hoz a hét további résézben Majka új vetélkedője és Árpa Attila gyilkosos játéka. Érdemes lesz velünk tartani.

Fotó: RTL Sajtóklub
További tartalmak Facebook és YouTube csatornánkon. Kövess minket ott is!