Sztárbox 3. évad – Érkeznek a gálamérkőzések és a további negyeddöntők párosításai!

Szeptember 7-én indul az új évad.sztarbox.jpg

A Sztárbox 3. évada több mérkőzést, kevesebb „dumát” ígér és persze meglepetéseket: új kommentátor érkezik Kovács Kokó István mellé, az idei évadban a versenyzők összecsapásain túl az előző évadok bajnokai és kihívóik is ringbe lépnek.

A Magyar Ökölvívók Szövetsége fennállásának 100. évfordulóján jelentették be, hogy a Sztárbox idei évadában Kovács Kokó István, a műsor szakmai supervisora és szakkomentátora mellett Vadon Jani ül a kommentátori székbe, aki már nagyon várja a versenyzők összecsapásait.

Szintén a jubileumi rendezvényen derült fény a versenyt színesítő gálamérkőzések résztvevőire is. Az előző évadok bajnokai és kihívóik szállnak szembe egymással október folyamán.

A címvédő mérkőzéseket

  • Schóbert Lara és Dárdai Blanka
  • Mészáros András és Árpa Attila
  • valamint Molnár Áron és Törőcsik Dani vívja.

Illetve az is kiderült, hogy a műsor harmadik és negyedik adásában mely mérkőzéseket lehet látni. Szeptember 21-én:

  • Női könnyűsúly kategóriában Balogh Edina és Molnár Janka Sára 
  • Férfi könnyűsúly kategóriában Fenyő Iván és Ördög Tibor Csipa
  • Férfi középsúly kategóriában G.w.M és. Bódi Bence
  • Férfi nehézsúly kategóriában pedig Noé Viktor és Sidlovics Gábor Sidi csap össze.

Szeptember 28-án pedig:

  • Női könnyűsúly kategóriában Bernáth Odett és Kocsis Alexandra
  • Férfi könnyűsúly kategóriában Ifj. Schobert Norbert és Meszes Balázs
  • Férfi középsúly kategóriában Pápai Joci és Kocsis Dénes
  • Férfi nehézsúly kategóriában pedig Dudás Miki és Kembe Sorel meccsét lehet majd látni.

Fotó: RTL
További tartalmak Facebook és YouTube csatornánkon. Kövess minket ott is!