Kolosi Péter: az RTL+-ra érkezik a Bróker Marcsiról készült sorozat

Az RTL tartalomért felelős vezérigazgató-helyettese beszélt az Árulók civiles évadáról és arról is, hogy mennyire elégedettek a Pokoli rokonok és új délutáni struktúra nézettségével.12.png

Geszti Péter és Dietz Edit lesz a Bróker Marcsiról szóló sorozat producere - árulta el az Indexnek adott interjújában Kolosi Péter. Az RTL tartalomért felelős vezérigazgató-helyettese a lapnak azt is elmondta, azért döntöttek Dobrai Sándorné történetének feldolgozása mellett, mert ezt a sztorit "valamilyen szinten mindenki ismer, aki ebben az országban élt az elmúlt 10 évben."

Hozzátette, a sorozat egyik rendezője Herendi Gábor lesz, aki a Futni mentem című filmjével rég nem látott sikert ért el a mozikban. A Bróker Marcsit egyébként ősszel mutatják be az RTL+ streaming felületén.

"Ezt még mi is elemezzük"

Kolosi arról is beszélt, hogy még mindig elemzik, miért nézték kevesebben a november közepén elindított civil Árulókat, mint az egy hónappal korábban véget ért celebes verziót.

"A helyzet azért is érdekes, mert meggyőződésem, hogy a civiles évad tartalmilag semmivel sem volt rosszabb. Persze nehézséget jelent, hogy idegenek a szereplők, akiket meg kell ismerni, viszont ha valaki hajlandó invesztálni ebbe, egy csomó olyan érdekességet kaphat, ami egy celebes évadnál fel sem tudna merülni. A tévéműsorok nézettségének elemzésénél emellett az is fontos szempont, hogy mit ad velük szemben a konkurencia, a két évad esetén pedig ez is különbözött. Önmagában tehát ezt nagyon nehéz értékelni, mindenesetre én még korainak tartanám azt a következtetést levonni, hogy ez a formátum csak ismert emberekkel működik" - mondta a vezérigazgató-helyettes.

kln_3806.jpg

Jól indult 2025

Az interjúban szóba került a Pokoli rokonok is, ami egyelőre helytáll a konkurens Kincsvadászokkal szemben. Kolosi Péter szerint a sorozat nézettségére nem lehet panasz, majd elmagyarázta, hogy nehéz megítélni másnap az RTL nézettségét. "Sokan ugyanis nem élőben fogyasztják a tévéműsorokat, hanem egy adott epizódot később fejeznek be, ami ugyanúgy hozzáadódik a nézettséghez. A célcsoportunknak számító A-B-C jövedelmi kategóriájú nézők ráadásul sokkal affinisabbak erre, épp ezért gyakran szemmel látható a különbség a másnap reggeli, és az egy héttel későbbi rendelkezésre álló eredmények között." Majd ezután azt is elmondta, ha így nézzük az adatokat, akkor a Pokoli rokonokkal már azokat a napokat is megnyerték, amiket a múlt héten még nem.

A vezérigazgató-helyettest az új délutáni struktúráról és annak eredményeiről is kérdezték. Kolosi leszögezte, a napközbeni kínálat eredményeit csak heti, illetve havi szinten érdemes figyelni, így majd csak hónapok múlva tudja értékelni az eredményeket. "Bár a délután 1 órakor kezdődő Híradó indulásának már vannak látható jelei a napközbeni nézettségünkön, még ezt is korainak tartanám értékelni" - tette hozzá.

Ha már Híradó, Kolosi Péter azt is elmondta, azért döntöttek a 13 órás adás visszahozása mellett, mert "a kisebb tévécsatornák nézettségi adatainak elemzéséből is azt láttuk, hogy az RTL közönségének egy része is követi ilyenkor a hírműsoraikat, tehát valószínűleg nálunk is lenne rá kereslet ebben az idősávban."

Az interjú végén a tartalomért felelős vezérigazgató-helyettest az idei tervekről is kérdezték, de csak annyit árult el, hogy újra lesz X-faktor, Árulók és Sztárbox,

"de továbbra sem állunk le, várhatók még meglepetések."

Hogy ezalatt mit értett, egyelőre nem tudni. Mi viszont már korábban összeszedtük, milyen műsorok várhatók idén az RTL-re és a TV2-re. Erről szóló cikkünk ide kattintva visszaolvasható.

Fotó: RTL
További tartalmak Facebook és YouTube csatornánkon. Kövess minket ott is!