Október 14-én indul a Kőgazdag fiatalok új évada

A műsor minden hétköznap, bőven este tíz óra után lesz adásban.img_20230829_201808.jpg

Október 14-én a Séfek Séfe után indul a Kőgazdag fiatalok új évada a TV2-n - derült ki a TVMustra.hu-n közzétett műsorújságból.

A műsor - ellentétben a jelenleg is futó Kísértéssel - minden hétköznap este jelentkezik. Az első epizód 22:15-kor jelentkezik és 23 óráig tart. Keddtől viszont már 22:30-kor indul a reality, és egészen 23:20-ig tart majd.

A műsor indulását hivatalosan a TV2 Csoport eddig még nem jelentette be, így aztán konkrét részleteket nem tudni a Kőgazdag fiatalok második évadáról. Pénteken viszont közzétettek egy kedvcsinálót, amiben PSG Ogli rappel. Ezt alább meg is lehet nézni. 

Frissítés: cikkünk megjelenése után a TV2 a következő közleményt adta ki:

Hamarosan újra láthatóak a Kőgazdag fiatalok a TV2 műsorán, október 14-től minden hétköznap este a Séfek séfe után jelentkezik a reality második évada. A tavalyi, debütáló szezonról nem túlzás azt mondani, hogy az év egyik legnagyobb tévés meglepetése volt, köszönhetően a benne szereplő fiataloknak és az őket körülvevő luxusnak.

A reality rendkívüli népszerűségnek örvendett a fiatalabb nézők körében, azonban nem csak a 18-49 éves korcsoportban, hanem a 18-59 évesek és a teljes lakosság körében is jelentős fölénnyel lett idősávja legnézettebb műsora. Emellett a műsorról szóló cikkek elárasztották a világhálót és mindenkinek volt valamilyen véleménye a szereplőkről, így az évad végén nem volt kérdés a folytatás.

A második évadban a fiatalok emelik a tétet: még több buli, még menőbb helyszínek, még nagyobb pénzszórás, még hangosabb viták, vagyis Szandi szavaival élve: csak a szoki!

A műsor szereplői közül újra betekinthetünk PSG Ogli, Dulin Metta, Miss Tuvic, Bárány Aurél, Ágoston Filip és Takács Kata életébe és hozzájuk csatlakozik Szandi barátnője, Szanyi Vanda. A lány, aki külföldről rendelte brilliánsgyűrűjét, és épp az álomesküvőjére készül. Már eleve jómódban nőtt fel, jelenlegi fényűző életét pedig szüleinek, saját magánegészségügyi vállalkozásának és a vőlegényének köszönheti. Könnyen beilleszkedik a Rich Kids csapatba, új színt hozva az amúgy sem szürke társaságba.
PSG Ogli saját márkás parfümöt szeretne piacra dobni, aminek a mottója: pénz és verejték, valamint bebiztosítaná milliókat érő pacekját.
Aurél húszéves lett, édesapjától egy 85 milliós autót kapott ajándékba és elhagyja a családi fészket, mert Budapestre költözik egy luxuslakásba, emellett eltökélt célja, hogy a zenei életben is befusson.
Metta tihanyi lakásfelújítása idejére ideiglenesen egy 5 csillagos budapesti szálloda lakója lesz, tovább keresi az igaz szerelmet és számtalan szépészeti beavatkozást kipróbál – többek között egy hyaluron savas G-pont feltöltést is.
Szandinál megszületett a kiscsikó, akit saját kislányának tekint, minden földi jóval elhalmoz és a jeles ünnep apropóján egy tejfakasztó bulit is szervez, ahova a többiek nem érkeznek üres kézzel.
Filip jóbarátként idén is kegyetlenül őszintén véleményezi Metta randijait, valamint békítő szerepkörben is tündököl, próbálja elsimítani a lány és a csapat többi tagja közti konfliktusokat. Egy 600 milliós balatoni örökpanorámás villát is szeretne megvásárolni, ám a vételárat sokallja, ezért az alkuba Mettát hívja segítségül.
Kata az évad egy pontján Filip meghívására meglepetésként érkezik Los Angelesből egy botox party-ra. Saját ruhamárkát szeretne létrehozni, a kampányhoz pedig felkéri a Kőgazdag Fiatalok lány szereplőit.

Az idei évadban több külföldi helyszínen is forgatott a stáb: Horvátországban, Mykonoson, Dubaiban, Krétán és Ibizán, így még látványosabb tartalom várja a nézőket, ha a Kőgazdag fiatalokat választják. A TV2 tévés szezonja tehát tovább dübörög, és az biztos, hogy a Kőgazdag fiatalok idén is nagyot fog szólni!

Fotó és videó: TV2 Csoport
Kövess minket Facebookon is, ahol további extra tartalmakat találsz.