Visszatér a Géniusz és az Öt, indul a Nagy Dilemma az ATV-n
Indulnak az ATV őszi műsorai.
Szeptember 30-án, hétfő este indítja az őszi szezont az ATV. A kereskedelmi tévé több műsorát is visszahozza, így például újra jelentkezik Gundel Takács Gábor vetélkedője, A Géniusz.
Az idei szezonban régi nyertesek, illetve az új generáció tagjai próbálnak szerencsét. Az új évaddal egy új szabályt is bevezetnek, a nyomógombos játékban a rossz válasz mínusz pontot eredményez, az ötödik játszma pedig minden esetben szuperdöntő, amit a három perc alatt több helyes választ adó játékos nyer meg. A vetélkedő idén heti kétszer, hétfőn és kedden 21:30-tól látható.
Ismét jelentkezik az Öt című közéleti talkshow is. A műsor folytatása kétséges volt, a nyár folyamán ugyanis felröppentek olyan hírek, hogy az ATV megszünteti a vitaműsort. Az október 3-án induló új szezonban lesz egy személyi változás is: Schiffer András ugyanis távozik a műsorból. Utódját egyelőre nem nevezték meg. Az Öt mostantól csütörtök esténként, 21:30-tól, felvételről lesz látható.
Mindemellett folytatódik a csatornán a Csatt című vitaműsor is. A Csatt.2 idén nem jelentkezik, ebben a műsorban kevésbé fajsúlyos témákkal kapcsolatban vitatkoztak "könnyedebb" vendégek. Helyette péntek estére kerül át a Csatt, mely a többi produkcióhoz hasonlóan szintén 21:30-as kezdettel lesz látható a csatornán.
Jön Kadarkai Endre új műsora
A visszatérő produkciók mellett indul egy új talk-show is. Ez lesz a Nagy Dilemma, amit Kadarkai Endre vezet majd. A műsor 2-2 vendéget állít morális, társadalmi, valamint kulturális dilemmák elé, melyekre négyféle módon reagálhatnak: nagyon egyetért, egyetért, nem ért egyet, nagyon nem ért egyet. Arról kell döntést hozniuk, miképp válaszolnának azokra a feltett elméleti és akadémiai kérdésekre, amelyekre nincs jó vagy rossz válasz. A műsor október 2-tól szerdánként 21:30-tól látható.
Fotó: ATV
Kövess minket Facebookon is, ahol további extra tartalmakat találsz.