Már az ősz elején kinyírná egymás bombaműsorait az RTL és a TV2
A Konyhafőnök és a Szerencsekerék indításával beindult a 2023-as őszi televíziós szezon. És ahogy az ilyenkor lenni szokott, az RTL és a TV2 rögtön el is kezdett licitálgatni egymás műsoraira, aminek most elsősorban a hétvégék látják kárát. De már nem kell sokat várni az első hétköznapi csőrtére sem.
Nagyjából két hete, hogy az RTL bejelentette, indul az új Konyhafőnök-évad, ezúttal csak civil versenyzőkkel. A döntés sokakat meglepően érinthetett, hiszen egy jó ideje semmit nem lehetett hallani a Konyhafőnök forgatásáról, így a várható premierről sem (mondjuk azt sejtettük, hogy ősszel kerül majd képernyőre).
De a döntés nemcsak a nézőket lephette meg. Információink szerint a konkurens TV2 sem volt felkészülve a gasztro-reality indítására, amit tökéletesen alátámaszt az egyik társszerzőnk által észrevett tény is, hogy az RTL bejelentése után a port.hu-n előre elérhető műsorújságban az esti fősávba semmilyen műsor nem volt írva. Egy napig legalábbis biztosan.
Ez viszont már a múlté. A múlt héten ugyanis beindult az őszi pörgés, pontosabban pörgetés, a Konyhafőnök mellett már új részekkel jelentkezik a Szerencsekerék is. Úgy tűnik viszont, hogy nem sokáig marad ez a felállás. Szeptember 4-én, vagyis laza másfél hét múlva ugyanis indul a Séfek Séfe új évada, amivel nem is lenne semmi gond, hiszen voltaképp ezzel indítaná a TV2 az őszt. Itt viszont érdemes újból megemlíteni azt a fricskát, amiről már korábban szó volt. Azt, hogy a Róna utca nem sejtette, hogy a Konyhafőnök már augusztus közepén elindul, sőt, az ő gasztroműsoruk indításakor már Rácz Jenőék a harmadik hetüket tapossák a Konyhafőnökkel.
Érdekes eredményt szülhet
Fontos hozzátenni a fent leírtakhoz, hogy mindkét műsor 2022-ben óriási sikerrel futott. A különbség most csak annyi, hogy idén egy szezonban, egy időben fut majd a két főzőcske. (2022-ben a Konyhafőnök civil évada tavasszal, a Séfek Séfe ősszel futott.)
Így aztán igencsak kockázatos lépés még egy gasztroműsort elindítani, rögtön szeptember elején. Viszont, ha látjuk a TV2 idei, igencsak erőszakos hozzáállását, ez nem tűnik nagy meglepetésnek. Kérdés, hogy vajon ezzel tudnak-e majd nyerni.
Össze-vissza lesz a Sztárban Sztár leszek!
És ha már az erőszakosságnál tartunk: szeptember 2-án, szombat esti indul az RTL nagyszabású tehetségkutatója, a The Voice. A műsorról már sokszor írtunk, így ezt most mellőznénk. Azt viszont gondolni lehetett, hogy komoly ellenfelet kaphat majd a show.
Nos, nem így lett. Legalábbis elsőre nem úgy tűnt.
A TV2 ugyanis szeptember 2-tól szombatra költözteti a Szerencsekereket, pontosabban annak VIP változatát (értsd, csak celebek játszanak).
De itt még nincs vége a változásoknak. Szeptember 3-án indul a Sztárban Sztár leszek! új évada, melynek leírását most szintén mellőznénk. A történet itt azonban még nem ért véget.
A premier után hat nappal, szeptember 9-én, szombat este a Szerencsekerék VIP után újra Sztárban Sztár leszek! lesz. Hogy minek, azt nem tudni. Az viszont könnyen kivehető a lépésből, hogy a TV2-nek egyetlen célja van:
kinyírni az eddig nagyon gyengélkedő RTL összes őszi műsorát.
De ugyanez elmondható a másik esetben is. Igaz, az RTL viszonylag tartaléklángon ég majd szeptember első heteiben, szombaton például a Voice után jön a tavalyi Gyertek Át! évad ismétlése, vasárnap pedig a Sztárban Sztár ellen jön az új Cápák között évad, két új, női cápával. Ezt követően a hét utolsó napján filmek lesznek terítéken.
És ha már a vasárnap késő esténél tartunk, megemlítjük még, hogy indul a Mutasd a hangod! című vetélkedő is, Stohl András vezetésével. A TV2 a műsorról kiadott közleményében azt írja, a játékban Hargitai Bea, Rákóczi Feri és Papp Szabi lesznek a segítségei azoknak a játékos kedvű pároknak, akiknek 6 civil énekelni tudó vagy éppen nem tudó karaktert kell lefülelniük. A játék természetesen nem babra megy, ha a páros sikeresen kiválasztja tátogás alapján a hamis hangokat, akkor 500 ezer forintot zsebelhetnek be körönként.
Lesznek hangos viták, őszinte csalódások, szívből jövő jótanácsok, de ami biztos: döbbenetes meglepetésekre lehet számítani.
A fődíj 5 millió forint, amennyiben a játékospárnak sikerül egy jó hangú énekest utoljára hagynia. Ha nem, akkor elveszítik minden pénzüket. A döntős egy hazai sztárral énekel majd duettet, így a műsor fináléjában főszerepük lesz a bevállalós énekeseknek is – többek között Caramelnek, Tóth Andinak, és Radics Giginek -, akiknek szintén fogalmuk sem lesz róla, kivel kell akkor és ott, spontán duettezniük.
És a java még hátra van
Bár elsőre is soknak tűnhet a bemutatott műsorok száma - főleg, ha idevesszük a Viasat3 és az ATV újdonságait is - ez még mindig csak a kezdet. Idén ősszel jön többek között
TV2-es fronton
- A Dancing with the Stars
- A Farm VIP
- a Párharc
- és az Ázsia Expressz - Felfedezzük Amerikát.
RTL-es részen pedig
- a Sztárbox
- a Survivor
- a Nyerő páros
- a LEGO Masters
- és nem lepődnénk meg, ha jutna még idénre új Mi kis falunk epizód is.
Mostantól tehát érdemes lesz követni az eseményeket.
Fotók: RTL, TV2 Csoport