2022. nov 26.

Az utóbbi évek egyik leggyengébb ősze lett az RTL-nek az idei

írta: FoA
Az utóbbi évek egyik leggyengébb ősze lett az RTL-nek az idei

Nem feltétlenül alakul úgy a 2022-es, jubileumi őszi szezon az időközben nevet is váltó RTL-nek, ahogy azt tervezték. Hosszú idő után ugyanis a TV2 nemcsak a délutánokat és a reggeleket uralja le totális fölénnyel, hanem az esti főműsoridőt is. Az RTL pedig az uralom ellen látszólag semmit nem akar tenni, ami ha éves szinten nem is, havi és heti szinten nagy gondokat okozhat számukra. A következőkben kicsit közelebbről megnézzük, mi lehet az oka annak, hogy a TV2 hosszú, kínkeserves évek után idén verte a fő konkurensét.

rtl_color_10_large.png

2022. szeptember 3. A TV2 és az RTL klub egyszerre vág bele "jubileumi" őszi szezonjába, amitől - mint ahogy eddig is - az egyikük a várva várt fordítást, a másikuk pedig a konkurencia minél erősebb földbe döngölését remélte. A kissé kisarkított példák persze nem feltétlenül fedik a valóságot, az eredmények viszont magukért beszéltek.

Az első, hétvégiek legalábbis biztosan. A TV2-25! nevű visszatekintő műsor ugyanis jócskán alaulmaradt az RTL gigashowja, az X-faktorral szemben. A siker a talent show esetében várható volt, pontosan úgy, mint a TV2-es Sztárban Sztár Leszek! esetében.

A papírforma pedig - utóbbi esetében legalábbis biztosan - bejött. Az RTL-é a szombat, a TV2-é a vasárnap. Ezzel viszont senki sem elégedett, így aztán mindkét csatorna komolynak szánt ellenfeleket rakott be a bombashowk ellen.

Senkit nem érdekeltek a tehetségek

A TV2 előbb a fent már említett visszatekintőnek szánt műsort küldte csatába az X-faktor "bénái" ellen, ami aztán igen komoly végeredménnyel zárult: míg az X-faktor saját rekordjait döntögette a maga 40% fölötti eredményével, addig a TV2-25! akkora bukás lett, hogy a végén már a főműsoridő végén kellett neki helyet szánni.

A vasárnapok sem hoztak nagyon nagy meglepetést ebben a tekintetben, ugyanis - ha nem is ekkora mértékben - de a TV2 showja továbbra is tartotta magát ahhoz, amit már egy éve is láthattunk: legyen ellene bármi is, azt kegyetlenül kicsinálja. Így történt ez a Tehetség első látásával is.

rtl_ka_pr_kozlemeny_kep_1920x1080_1.jpgNem jött be a Tehetség Első Látásra

A műsorral, ami maga a totális katasztrófa. És igen, ez az a show, amit a Media1 akkori beszámolója szerint Kolosi Péter RTL-programigazgató, vezérigazgató-helyettes úgy mutatott be, mint a jövő egyik olyan formátuma, amit sikerre lehet vinni, itthon is. A valóság ezzel szemben az, hogy az ilyen műsorok Magyarországon senkit sem érdekeltek. 

És ezt már jóval előbb tudni is lehetett, elég volt csak a műsor koncepciójára nézni (amit mi is megnéztünk még a műsor indulása előtt). A lényeg, hogy a műsorban semmi, vagyis SEMMI olyan izgató momentum nem volt, amire a reklám alatt a TV2-ről átkapcsoló drága néző azt mondja, hogy "he, hát ez jó". Az unalomba fulladt műsor egyébként végig ritka gyenge nézettséget hozott, gyakorlatilag minden részével együtt.

Számokban ez - évadátlagot tekintve - 11,5% volt, amihez merőben hozzájárult az az elsőre érthetetlen műsorpolitika, ami miatt három hétre parkolópályára tették a "játékos showműsort", ami után 8-9%-os lineáris (!!!) eredményt szállított. 

Napi szinten sem ez volt az RTL ősze. A hétvégi bukdácsolások - amiben a Tehetség Első Látásra mellett néhol az X-faktor egyre gyengébb számai is erősen hozzájárultak - közben a napi műsorok sem feltétlen hoztak kiugró sikereket. Sem a Nyerő páros, ami a tavalyi évad gigamega számait nemigen múlta felül, sem pedig a Keresztanyu. Sőt, a napi sorozat utolsó évada inkább bedöntötte az RTL hétköznapi esti nézettségét, minthogy valamit is segített volna.

rtl_ka_pr_kozlemeny_kep_1920x1080.jpgA Keresztanyu sem most élte virágkorát.

A csatorna viszont - ragaszkodva a korábban már bevált mintákhoz - egyáltalán nem változtatott a programstruktúrán, még úgy sem, hogy az ősz legdrágább produkciója, a Celeb vagyok, ments ki innen! nézettsége többek között ennek a rovására ment. (Azt csak zárójelben, hogy nemcsak ez járult hozzá ahhoz, hogy a dzsungeles túlélőshow egészben kudarcot vallott.)

Nem jött be a dzsungelharc sem

"Átlagosan 21,3%-os lineáris közönségaránnyal zárt az idei szezon, amely napi átlagban 543 ezer nézőt jelentett a 4+-os célcsoportban" - írta néhány hete szokásossá váló, heti nézettségről szóló sajtóközleményében az RTL a Celeb vagyok, ments ki innenről. A valóság viszont itt sem ennyiből áll.

0b2a7449.JPGA legdrágább műsornak szánt Celeb vagyok, ments ki innen! is gyengébben szerepelt, mint öt éve.

A 18-49-es korosztályban ugyanis ez csak 20,5% volt, amire bár nem gyenge, de ahogy az a SorozatWiki heti nézettségi elemzéséből is készült, az öt évvel ezelőtti évadhoz képest most csak annyi a különbség, hogy nagyjából 15%-kal kevesebben figyelték a műsort a fiatalok körében. Emellett az oldal azt is írja, hogy míg 2017-ben nagyjából végig stabilan hozott a műsor, addig most elképesztően magasan kezdett (30%) és folyamatosan csökkent (15% volt a végén már ez a szám). Örömködésre tehát ezután sincs oka a csatornának. 

Most akkor mi van Járai és Rácz között?

Na ez az, amiről kijelenthetjük: mostanra már senkit sem érdekel. A Konyhafőnök, nemrég indult - és egy héttel ki is nyújtott - új évadában ugyanis a készítők talán nem titkolt céllal pont erre a konfliktusra hegyezték ki az egész műsort. Erre viszont a nézők látszólag nem nagyon kíváncsiak, sőt.

Ott tartunk kérem, hogy ezen sorok írásakor - amikor még nem ismerjük az első olyan hét eredményeit, amikor a TV2-n a Farm VIP, az RTL KETTŐN a ValóVilág, az M4-en pedig a Foci VB egyszerre fut - ki is lehet jelenteni: ha nem történik valami isteni csoda, akkor a gasztroreality új évada bukás lesz.

rtl_kfv7_digitkieg_pr_kozlemeny_kepek_01_1920x1080.jpgA Konyhafőnök pedig minden eddigi eredményét alulmúlja, illetve alulmúlta.

Mi sem mutatja ezt jobban, mint az, hogy a műsor számai folyamatosan csökkennek. Olyannyira, hogy az előbb már említett, heti RTL-es sikerközleményekből is is marad a Konyhafőnök VIP. A műsor nézettsége egyébként heti átlagban az első héten még 16,5% volt, ami nem túl acélos, de a második hétre ez már tovább csökkent 14,6%-ra

A november 14. és 18. közötti héten egyébként a műsor a TOP10 legnézettebb heti műsor közt nem szerepelt, csak a TOP25-be fért bele, oda is csap éppen.A műsor nézettségének csökkenése egyébként nem egy újkeletű dolog, 2020 óta folyamatosan gyengülnek a VIP verzió nézőszámai, ami részben betudható az erős Farm VIP-nek, most pedig a VB-nek is, eddig viszont egyik műsor sem volt még képernyőn, így erősen megkérdőjeleződik, van-e értelme folytatni a főzős versenyt.

Hogy ezek után hogyan alakul a műsor sorsa, kérdéses, de az biztos, hogy ha ez így marad, erősen el kellene gondolnia az RTL-nek azon, hogy milyen másik "B" opciót lehet majd - ha nem is idén - jövőre adni a gasztro-reality helyett. Igen, merthogy a csatorna már bejelentette, hogy tessék megnyugodni, lesz 2023 őszén is Konyhafőnök VIP.

Mi lesz ezután?

A hétköznapok gyengébb darabjai után vissza a hétvégékhez. Ott ettől a hétvégétől lesz változás az RTL-en, szombatonként jön A Mi kis falunk új évada, vasárnaponként pedig a Séf meg a többiek, amit a csatorna megfűszerez az első alkalommal három, RTL+-os sorozattal is (erről itt írtunk többet). Sőt, jön egy soha nem látott, este tíz és hajnali négy között (!) tartott Séf, meg a többiek maraton is, aminek keretében az összes, eddig leadott rész képernyőre kerül a sorozatból.

Ami biztos: ezen a héten még a TV2-n fut a Dancing with the Stars, ami akár még komoly ellenfele is lehet a sorozatdömpingnek, de nem marad vetélytárs nélkül ezután sem a falusi széria, jövő héttől ugyanis indul a Duna TV üstököse, a Csináljuk a fesztivált!, ami tavasszal erősen lehúzta a sorozat számait. Hogy most hogyan alakulnak majd a dolgok, még képlékeny.

csinaljuk_a_fesztivalt_1.jpgHamarosan a Duna TV is beszáll a szombati versenybe

És így a végére, most jöhetne valami tanulság, hogy mi jöhet az RTL-en ezután a gyengére sikeredett ősz után, de azt hiszem, kimondhatom, hogy nem túl sok minden. Ugyanis most már történhet bármi is, az RTL vitte 2022-t is, ráadásul nagy fölénnyel, 225 nyertes estével, amivel szemben a TV2 csak 88-at tudhat idén a magáénak. (2022. november 21-i állás szerint). 

Ami pedig a tanulságot illeti: ha nem szeretné a csatorna, hogy még egy ilyen, a megszokottnál lényegesen gyengébb ősz előforduljon, muszáj lesz változtatni azon a felépítésen, amit 2019 óta majdnem ugyanúgy használ. 

Igény lenne rá, és talán szándék is, amit mi sem mutat jobban annál, hogy néhány héttel ezelőtt megjelent egy felhívás az RTL weboldalán, amely szerint a vállalat kíváncsi arra, nézői mit szeretnének látni délelőtt és délután a tévében. Hogy ebből lesz-e valami, kíváncsian várjuk majd.

Az RTL-es nézettségekről szóló írás ezzel véget ért, de hamarosan külön elemezzük majd a TV2 idei, gyengébb és erősebb műsorainak nézettségét, sőt, szokásossá váló sorozatunk is folytatódik, amiben megnézzük, hogy alakult a nagy, hétvégi showk nézettsége.

Szólj hozzá

RTL X-faktor RTL klub Celeb vagyok ments ki innen Konyhafőnök VIP Keresztanyu Tehetség első látásra