2022. már 31.

Begyújtja a rakétáit a TV2, új kombóvál próbálják lenyomni az RTL sorozatait

írta: FoA
Begyújtja a rakétáit a TV2, új kombóvál próbálják lenyomni az RTL sorozatait

Idén 25 éve, hogy elindultak a kereskedelmi tévék itthon, ezt pedig kisebb-nagyobb ünnepléssel veszi tudomásul az RTL klub és a TV2, utóbbi úgy, hogy pár közönségkedvencet visszahoz, és korábban befejezi az Exatlont, hogy legyen lehetősége másnak is bizonyítania tavasszal. Hogy melyek ezek a műsorok, az alább kiderül.

20210706szerencsekerek.jpg

Idén 25 éve, hogy a két nagy kertévé megkezdte sugárzását, így hát nem véletlen, mindenki nagy felhajtással készül/készült erre az évre, így a TV2 is, a Róna utcában - szemben az öt évvel ezelőtti taktikához képest - már tavaly óta a leltározás közben a "lejárt" feliratú dobozokból pakolgatják ki egyesével a korábban már pihenőre küldött műsoraikat, és igen, ezek a porolgatások hatásosnak tűntek, az eddigi próbálkozások úgy néz ki, bejönni látszanak, de persze még bőven lesz mit elővenni erre az évre.

A Szerencsekerék tavalyi visszahozatala igencsak jól sikeredett, arról nem is beszélve, hogy ez volt az egyetlen olyan TV2 műsor (egészen konkrétan tíz hónapig), amely képes volt olyan számokat produkálni, amelyekre azt lehet mondani, hogy na igen, ez már valami. A Kasza Tibi vezetésével visszatérő gameshowban új szabályok is jöttek, amik képesek voltak arra, hogy sikerüljön a nézőnek elfelejtenie azt, amit röpke 20 éve látott (na nem mintha lenne aki saját kútfőből emlékezne rá...). A nyári etap "koronájaként" a szilveszteri szupershow pedig ismét hozta a tőle várhatót, és az évekig legyőzhetetlennek hitt Bud-Terence duót úgy földbe döngölte, hogy még onnan azóta sem nagyon sikerült kimásznia a két pofonosztónak (ennek kapcsán érdemes elolvasni a Szilveszteri Műsorokra készült nézettségi elemzést, mely szerint volt olyan része a két műsornak, amikor kétszer annyian nézték a vetélkedőt, mint a legendás filmet/filmeket).

Na, hát így érkezünk majd meg 2022. április 11-re, amikor is újraindul a műsor, a második etappal, amelyben olyan hírességek tűnnek majd fel, mint a TV2-re elég gyorsan átnyergelő Tihanyi-Tóth Csaba, aki bár nem mondta ki, hogy melyik műsorban, de valószínűleg a Szerencsekerékben nyert "bizonyos dolgokat", legalábbis ha igaznak bizonyul az, amit a Life TV reggeli műsorában mondott, és amelyet a nlc szemlézett. Mellette egyébként még benne lesz a műsorban Gáspár Evelin, Bódi Margó, Fresh Andi és Jakupcsek Gabriella is.

A házigazda marad továbbra is Kasza Tibi, a szerencselány pedig idén is Sydney van den Bosch lesz.

Azért nem kell hétfőig várni az újdonságokra, már jövő vasárnap este, az Exatlon fináléja után jön a Pepe c. új magyar sorozat Simon Kornél és Mucsi Zoltán főszereplésével, dupla dózisban. Az első rész 20 óra 30 perckor kezdődik, utána 21:15-kor pedig jön a következő, de azért ebbe a két részbe ne nagyon élje bele magát senki, húsvétvasárnaptól már csak egy rész jön a sorozatból, ami akkor egyébként majd 18:55-kor indul majd. A sorozatról többet majd az első két rész után megjelenő kritikánkban lehet megtudni.

61180.jpg

Meglepetés harmadikként pedig visszatér a TV2-re a hánytatott sorsú Doktor Balaton, amit azt hiszem, senkinek nem kell majd bemutatni, ez lenne az a sorozat, ami 2020 decemberében indult egész jó számokkal, aztán hála a TV2-nek, a sok pakolgatásnak az lett az eredménye, hogy nyáron, amikor elvileg már a "második évad" ment le (ami egyébként még az első volt, csak úgy adták be, mintha már nem az lenne), olyan katasztrofális számokat produkált a sorozat, hogy az is csoda, hogy most, a Szerencsekerék után, 21:25-től leadják. Korábban egyébként már futott együtt a két műsor a TV2-n, akkor meg kellett cserélni őket (a Szerencsekerék előbbre került, a Balaton hátrébb), mert az egyik annyira bedöntötte volna a másikat, hogy csak na (de a gyors cselekedés miatt ez nem következett be).

doktor_balaton_sorozat_tv2_logo.jpg

Egyelőre ennyit az új műsorokról. Hamarosan egyébként újabb régi műsorok bejelentésére lehet számítani, példaként itt van a Pénzt vagy éveket!, amelynek Kasza Tibi lesz a műsorvezetője, és a Drágám, add az Életed!, amelynek sztárpárosairól már szép lassan lefelé hull a lepel, és amelyet Tilla és Köllő Babett fog majd vezetni.

Fotók és videó: TV2 Csoport

Szólj hozzá

2022 TV2 Szerencsekerék Pepe Doktor Balaton