2022. feb 22.

Visszatér a Csináljuk a Fesztivált a Duna TV-re

írta: ReklámInvázió
Visszatér a Csináljuk a Fesztivált a Duna TV-re

Visszatér a kétezres évek egyik legnépszerűbb köztévés műsora, a Csináljuk a fesztivált, bár ezúttal már a Duna TV-n, információink szerint március 19-től.

duna.png

A Duna TV facebook-oldalára is kikerült videóban már látható a teljesen megújuló szuperprodukció, amelyről azonban még az induláson kívül nem sokat tudni.

A Csináljuk a fesztivált 15 éve, az M1 50 éves jubileuma kapcsán indult el 2007-ben, melynek lényege, hogy ma ismert előadók régi dalokat „újítanak” fel, egy pedig a nézők szavazatai alapján megnyeri a nagyszabású versenyt. A műsor állandó házigazdája eddig Harsányi Levente volt, munkáját műsorvezetőtársként segítette például Dévényi Tibor, Korda György vagy Gundel-Takács Gábor. Harsányi azonban valószínűleg nem tér vissza majd a műsorba, mivel nemrég megszűnt a reggeli műsora a Petőfi rádióban, illetve lecserélték a Magyarország, szeretlek! c. showban is, mint csapatkapitányt, ezek miatt pedig köztévés karrierje gyakorlatilag véget ért.

A műsor sokáig az M1 húzóműsora volt, fénykorában kétmillióan figyelték a showt, amely végül az MTV költségcsökkentései miatt már a Story4-en fejeződött be, 2010-ben.

A műsor feltámasztásában nagy szerepe lehet a Duna TV január végi megújulásának, melynek értelmében megújult többek közt a Család-barát, a Magyarország, szeretlek!, a Dal, valamint a Családi kör c. műsor is. A Csináljuk a fesztivált-ról egyenlőre nem lehet többet tudni, de amint valamilyen új információ derül ki a műsorról, arról természetesen beszámolunk majd.

Fotó: MTVA 

Szólj hozzá

Duna TV Csináljuk a fesztivált