Megújul a Duna TV, de inkább a visszatérőkre bízzák magukat

Új arculattal, új műsorvezetőkkel és megújult műsorokkal jön hamarosan a köztévé főadója, a Duna. Az utóbbi időben több műsor is eltűnt a csatornáról, melyekről most kiderült, ezek is a megújulás részeit képezik. Tavaly nyár óta nem lehetett hallani a Magyarország szeretlek! c. showműsorról, és a téli szünetről a Család-barát sem tért vissza, most azonban kiderült, új formában mindkét műsor főszerepben marad a csatornán.

letoltes.png

A nagy megújulás része lesz a most vasárnap látható Petőfi Zenei Díjátadó Gála, melyet idén egy nagyszabású showműsor keretein belül, új kategóriákban adnak majd át. A showban megemlékeznek majd Póka Egonról és Kóbor Jánosról, és többek között fellép majd a Kultúrkör, az Anima Sound System, Tátrai Tibor, idősebb Szakcsi-Lakatos Béla és Dánielffy Gergő is. A show vasárnap 19:45-től kezdődik, de előtte is lesz változás a közszolgálati főadón.

A 18:45-től jelentkező Családi kör is új műsorvezetőket kap. Rókusfalvy Lili és Rókusfalvy Pál távoznak a műsorból, helyükre két új arc, Pindroch Csaba és párja, Verebes Linda színészek kerülnek. „Hálásak vagyunk, hogy az elmúlt években sok családi kört rajzolhattunk együtt. Rajongással szeretjük ezt a műsort, és bár búcsúzunk a házigazda szereptől, állandó nézői leszünk a Családi körnek” – fogalmazott Rókusfalvy Pál, aki lányával egyetértett abban, hogy szeretett műsoruk a legjobb kezekbe kerül. - nyilatkozta a MédiaKlikknek a két korábbi műsorvezető.

mtva_csaladi_kor_2022-500x281.jpg

Hétfőtől aztán rákapcsol a csatorna, 10:25-től indul a megújult Család-barát, melyek új műsorvezetőkkel lesznek láthatóak, de azt, hogy kik vezetik majd a megújuló magazint, arról még csak találgatni lehet ezen videó alapján. Egy biztosnak tűnik, pont úgy, ahogy Harsányi Levente, úgy Freddie is eltűnhet a köztévé képernyőjéről, mivel ezek alapján nem kap helyet a műsorban.

Délutánonként továbbra is jelentkezik a nyugdíjasoknak szóló Almárium című szolgáltató magazin, melyet a főműsoridőből kikerülő Önök kérték! c. műsor követ, minden hétköznap délután. 17:00-tól jön továbbra is a Ridikül c. talkshow.

A változások ezek ellenére a hirdetők szempontjából fontosnak számító főműsoridő továbbra sem lesz vonzó. A műsorújság alapján hétköznapokon a naponta egyszer, egy percben jelentkező Mindennapi c. műsoron kívül csak egy új magyar riportsorozat, a most szombaton induló Álmok álmodói c. sorozat lesz az egyetlen újdonság, így továbbra is jelentkezik majd a Kékfény, a Bagi-Nacsa Orfeuma és a Fábry is.

Január 29-én jön a megújuló A Dal 2022 is, melynek műsorvezetői idén Király Viktor és Rókusfalvy Lili lesznek. A zsűriben ezúttal Wolf Kati, Mező Misi, Ferenczy György és Egri Péter ül majd. Vasárnap esténként pedig jön a megújult Magyarország szeretlek! is, melyről egyenlőre szintén csak találgatni lehet, hogy ki váltja majd műsorvezetőként Szente Vajkot, valamint a két korábbi csapatkapitányt, Harsányi Leventét és Rátonyi Krisztát.

a-dal-2022-zsuri-990x1400.jpg

130 milliárdos évi költségvetésből ennyi?

Az MTVA idén több mint 130 milliárd forintnyi közpénzből működik, de az indokolatlanul magas évi költségvetés nem látszik sem az MTVA csatornáinak nézettségén, sem pedig azon, hogy tele lennének műsorokkal. A két, év elején megújuló közszolgálati csatorna (a másik az M5, ami január elején újult meg) összes saját gyártású műsorainak száma egybevetve sem éri el azt a szintet, amelyet 10 évvel ezelőtt a M1 produkált, arról nem is beszélve, hogy az akkor látható műsorokat (vegyük példának most a Híradót, amelyet pontosan 17-szer annyian figyelhették (2011. december 7. vs. 2021. december 7. 10,5% (174 ezer néző) vs. 0,1% (1031 néző) 18-49-ben, de egy másik napot nézve sem jobb a helyzet 2011. december 9. vs 2021. december 9. 10,2% (157 ezer) vs. 0,4% (4423) szintén 18-49-ben)) sokkal többen nézték rendszeresen, mint amennyien most a nemzeti főadót átlagosan. 

Ezek után tehát jogos a kérdés, hogy ha sokkal több pénzből működik az MTVA, mint 10 éve, akkor miért nem lehetett a Duna TV megújításának jegyében egy napi vetélkedőt, vagy egy új sorozatot finanszírozni, amely esetleg még új nézőket is megcélozhatna, hogy ne csak az M4 Sport legyen az egyetlen olyan közszolgálati csatorna, amely képes arra, hogy a reklámbevételekből egy minimális nyereséget képes legyen visszahozni?

A Duna TV egyébként házon belül sem a legélesebb kés a fiókban ami a nézettség szintjén, az M1 és az M4 többnyire jobb számokat produkál mint a nemzeti főadó, amelynek például 2021. 50. hetében (2021. december 13-19.) az esti Híradóját egy alkalommal (december 15.) nulla, azaz NULLA néző figyelt a 18-49-es korosztályban, egy másik napon pedig összesen 403-an, ami szintén 0%-os SHR-t jelent, és egyébként egy százalék fölé az adott héten csak elvétve ment fel a mutató, de ezen alkalmak egyike sem volt elég arra, hogy a bűvös két százalékot elérje a csatorna nézettsége. A teljes lakosságban sem jobb a helyzet, ott sem éri el azt a szintet a Duna, amivel ha az RTL-t nem is, de a TV2-t néhányszor beérje a főadó (azért legyen egy pozitív dolog is, szilveszterkor például a TV2 délutáni filmjét kevesebben nézték, mint a Dunát), éppen ezért tehát teljesen érthetetlen, hogy miért nem telt egy nagyszabású, teljes körű megújításra, és ha a 2015-ös, 80 milliárdos költségvetésbe belefért a teljes "költöztetés" (az M1 hírcsatornává alakítása miatt akkor lett a Duna a nemzeti főadó), akkor a több pénzből miért nem telt arra, hogy jobb műsorok is helyet kapjanak az új repertoáron. A csatorna rendre legnézettebb produkciója egyébként a szintén szebb napokat is megélt lottósorsolás és a Kékfény szokott lenni, de a csatorna toplistájára az ezeréves Rex felügyelő ismétlés és az Isztambuli menyasszony is fel szokott kerülni.

Fotók és interjú: MTVA, MédiaKlikk.hu
A nézettségek forrása: RTL Sajtóklub

Címkék: Duna TV MTVA