2021. jan 03.

Ilyen volt 2020 szilvesztere - szerintünk

írta: PéSza2
Ilyen volt 2020 szilvesztere - szerintünk

Néhány héten keresztül a Szilveszteriműsor, valamint a Média Klub blogokkal közösen készültünk az idei év utolsó napjára, legalábbis tévés szempontból, előbbi blogon. Így, néhány nappal azután, hogy a különböző tévécsatornák mennyi különlegességgel örvendeztettek meg minket, ideje, hogy értékeljük a kínálatot, csatornánként (itt most az RTL klub, az RTL II, a TV2, a Duna TV, az ATV, valamint a Life Tv szilveszteri kínálatát elemezzük), melyet a társszerzőkkel együtt a Tovább gomb után teszünk meg.

szilveszter2020.png

Mindenek előtt szeretnénk leszögezni, hogy a nagyobb televíziós csatornák idén a kialakult helyzetre való tekintettel nagyon sok meglepetéssel készültek, ami nagyon értékelendő, az viszont kevésbé, hogy ezek minőségileg nem feltétlenül sikerültek jól, de szerencsére (szerintünk) ebből azért kevesebb volt, mely azt jelenti, hogy az idei szilvesztert e szempontból is komolyabban vették az egyes televíziós társaságok. A továbbiakban egyesével közöljük majd a csatornák műsorát, majd annak leírását, és értékelését. Elsőként az RTL klubbal kezdünk.

*A szilveszteri premier műsorokat így jelöljük majd

RTL klub

  • 18:00 RTL Híradó
    Az RTL klub hírműsora
  • 18:25 RTL Híradó szilveszter
    Erős Antóniával és Szellő Istvánnal, akik egymást, és a nézőket is megpróbálták elvarázsolni
  • 18:45 Különben dühbe jövünk
    Olasz film
  • 20:50 ..és megint dühbe jövünk
    Olasz film
  • 23:10 Bikinis bombázók bevetésen
    Amerikai vígjáték
  • 0:00 Himnusz
    Fischer Iván vezényletével, különleges közreműködőkkel. Benne:
  • 0:03 Fischer Iván újévi köszöntője
  • 0:04 Családok, szülők, nagyszülők gondolatai 2021-re

ReklámInvázió

white-medium-star_2b50_1.png white-medium-star_2b50_2.png white-medium-star_2b50_2.png white-medium-star_2b50_2.png white-medium-star_2b50_2.png

Az RTL klubnál már évek óta hagyomány, hogy a szokásos dühbe jövünk (és az éjfél előtt még mindenképpen elkezdődő Zs kategóriás) filmek mellett az esti Híradóban, és éjfélkor is készülnek valami meglepetéssel. Tavaly a Híradóban a pajkaszegiek mondták el a véleményüket 2019-ről, éjfélkor pedig Kulka János köszöntötte a csatorna nézőit.

A meglepetések idén sem maradtak el, idén a Híradóban Erős Antónia és Szellő István egy húszperces bűvészshowval jelentkezett, ami tök szuper ötlet, csak éppen nem ebben a formában, az esti Híradóban kellett volna ezt megvalósítani, inkább egy külön műsorszámban, mert ennél a tavaly vegyes kritikát kapó pajkaszegi szilveszter is jobb volt. Az éjféli Himnusz profin lett megcsinálva, és Fischer Iván újévi köszöntője is nagyon jó volt, és a családok köszöntése is elég színes volt, de azért valljuk be, ez egy fricska volt a politika részére, amit úgy ahogy van, mellőzni kellett volna a szilveszteri kínálatból, vagy csak akkor benne hagyni, ha az vicces, szórakoztató formában jelenik meg.

A két különleges műsorszám ellenére az RTL klub továbbra sem nyújtott értelmes szilveszter esti kínálatot, amelyet így csak a "szokásos"  egyes értékeléssel tudok jutalmazni, mert igaz, voltak értékelhető műsorszámok, ez így, önmagában kevés.

Szilveszteriműsor

white-medium-star_2b50_1.png white-medium-star_2b50_2.png white-medium-star_2b50_2.png white-medium-star_2b50_2.png white-medium-star_2b50_2.png

Nagyon szeretem ezt a két Spencer-Hill filmet, és az a véleményem, hogy igenis van helyük a szilveszteri kínálatban. Csak nem pont az RTL Klubon, akik azért tudnának helyette sok mindent adni, ami új, ami különleges, humoros. A Híradó bűvészshow-része majdnem az adás teljes 2. fele volt, tényleg jobb lett volna külön adásként. Az éjfél utáni riportok furcsa időpontban kerültek sugárzásra, de amúgy nem az RTL-en vártuk az éjfélt, mert pár perccel 24:00 előtt, amikor odakapcsoltam, még egy undormány film undormány jelenete futott, szerintem pedig így nem lett volna jó zárni az évet.

Média Klub

white-medium-star_2b50_1.png white-medium-star_2b50_2.png white-medium-star_2b50_2.png white-medium-star_2b50_2.png white-medium-star_2b50_2.png

Az RTL klub sajnos idén se tanult az előző évek hibájából és már évek óta ugyanazt a 2 Bud Spencer - Terence Hill filmet nyomatják. Értem én hogy sokan szeretik, és a nézettség se indokolja a váltást, de jó lenne ha az ország legnézettebb csatornája nem ilyen műsort állítana össze. Éppen ezért a két bloggal egyetértésben 1 csillagot kap az RTL. Azt is azért, mert az éjféli Himnusz és az utána lévő újévi köszöntő nagyon jó volt, és eredeti. Nekem sokakkal ellentétben a Híradós különkiadás is tetszett, de ahogy Rekláminvázió, illetve Szilveszteriműsor is írta, ennek nem a Híradóban lett volna a helye.

RTL II

  • 14:00-19:00 Showder Klub maraton (ism.)
  • 19:00 NőComment! - Szilveszter 2020 1. rész
    Műsorvezető: Liptai Claudia
  • 22:00 ValóVilág 10 powered by Big Brother - összefoglaló
  • 23:00 BeleValóVilág 10 powered by Big Brother
  • 23:30 NőComment! - Szilveszter 2020 2. rész
  • 0:30 Showder Klub (ism.)

ReklámInvázió

white-medium-star_2b50_1.png white-medium-star_2b50_1.png white-medium-star_2b50_1.png white-medium-star_2b50_1.png white-medium-star_2b50_2.png

Ahogy azt már korábban is lehetett olvasni, az RTL Magyarország (ha az RTL II-n is) hosszú idő után végre ad valami értelmes szilveszteri műsort, talán éppen ezért is volt értelme belenézni. Eljött a hét óra, kezdődött a show, ami egyszerűen zseniális volt! Szuper vendégek, jó zene, drámaibb, illetve viccesebb beszélgetések, játékok, egyszóval minden, ami egy szilveszteri műsorba kell, itt megvolt. Ez nagyon értékelendő, és az egyes kommentek alapján nagyon sok nézőnek nyerte el a tetszését a showműsor, amit viszont a ValóVilág miatt kettészakítottak,  (mert egyrészt három óra nagyon sok volt így egyben)  ami véleményem szerint jó döntés volt, viszont a második részt (ami egyébként egy órás volt) 23:10-től simán adhatták volna az RTL klubon is, főleg úgy, hogy ekkor volt látható az a rész, amiben Hajós András az egész műsor legjobb részét stand up-olta végig, majd elénekelte a Müller Cecíliának készült, fantasztikus dalát. 

Hogy azért ne csak pozitív dolgokat mondjak, egy kis negatív kritikát is meg tudnék jegyezni. Aki ugyanis nézi, vagy nézte valamikor is ezt a showt, az tudhatja, hogy a szilveszteri adásba meghívott vendégek egészen gyakran megfordulnak a műsorban, és ezzel nincs is baj, viszont én - szilveszter révén - több humoristát hívtam volna meg néhányuk helyett, hogy egy kicsit legyen viccesebb, és változatosabb legyen az egyébként így is öt csillagosra sikerülő NőComment! Szilveszter. 

Hogy ne csak a showt, hanem az RTL II műsorát is értékeljem, kezdetnek egyáltalán nem rossz, sőt! A délutáni Showder Klub ismétlés jó választás volt, és igaz, hogy ott szerepel a kínálatban a ValóVilág, a helyzeten szerintem annyira nem ront, viszont igaz, hogy a képbe annyira nem illik bele, ezért nálam ez négyes, de remélem, hogy ez ennél már csak jobb lesz majd.

Szilveszteriműsor

white-medium-star_2b50_1.png white-medium-star_2b50_1.png white-medium-star_2b50_1.png white-medium-star_2b50_1.png white-medium-star_2b50_2.png

Én is 4 csillagot adok, a NőComment! színvonalas szórakoztatást nyújtott, bár szerintem is elfért volna benne több humor is. A Való Világ számomra értékelhetetlen, nem is tekintem a szilveszteri műsor részének. A 4 csillag igazából "bátorításként" jár, mert jó lenne a következő szilvesztereken is a NőComment! különkiadáshoz hasonló programot látni az RTL-en, vagy akár az RTL II-n is. (Mondjuk Való Világ helyett egy új Showder Klubbal...)

Média Klub

white-medium-star_2b50_1.png white-medium-star_2b50_1.png white-medium-star_2b50_1.png white-medium-star_2b50_1.png white-medium-star_2b50_2.png

Számomra az év legnagyobb meglepetése az RTL által eddig "mostohaként" kezelt RTL II programja jelentette. Nagyon örültem annak, hogy az RTL hosszú évtizedek után újra egész estés műsort készíttetett, ráadásul nagyon szórakoztató és profi módon. Nekem hatalmas szórakozást nyújtott az egész műsor és jó volt Liptai Claudiát újra itt látni. A vendégek, a zene, a hangulat mind príma volt, ezért joggal jár a csillagos ötös. Ám a csatorna mégsem kap 5 csillagot, csupán 4-et. Mégpedig azért, mert a Való világ nem igazán illet a képbe szerintem, de a Showder klub maratonnak nagyon örültem. Ez az RTL klubon is megállná a helyét.

TV2

  • 18:00 Tények
    Hírműsor
  • 18:45 Tények Plusz
    Szilveszteri különkiadás
  • 19:15 Exatlon Hungary
    Sportvetélkedő Palik Lászlóval
  • 21:30 Sztárban Sztár a javából - 2020 szilveszter
  • 23:58 Palik László újévi gondolatai Dominikáról
  • 0:02 Himnusz
  • 0:05 Zenebutik Szilveszter

ReklámInvázió

white-medium-star_2b50_1.png white-medium-star_2b50_1.png white-medium-star_2b50_1.png white-medium-star_2b50_2.png white-medium-star_2b50_2.png

Sokat nem láttam a TV2 szilveszteréből, de azért mielőtt kitérnék a részletes "elemzésre", megjegyzem, hogy  dicséretes dolog, hogy nagyon sok év után megtörtént, hogy a TV2 úgy adott szilveszteri műsort, hogy abban csak - a korábbiakhoz képest - nagyon kicsi százalékban volt ismétlés.

A Tények Plusz hozta a szokásosat, volt benne szilveszteri riport, de nem hatalmas mennyiségben, ami nem újdonság, mert tavaly is pontosan ugyanez volt. Az viszont, hogy ezután az Exalton került adásba, kissé megosztó.

Sokak szerint jó dolog, hogy a sportreality szilveszterkor is jelentkezik, mások szerint azonban nem, mert ezzel a tévéadó kvázi semmibe veszi a szilvesztert. A később kínálatból azonban látszik, hogy bizony nem vette idén semmibe a TV2 az év utolsó estéjét, de az Exatlon adása egy szempontból lehet csak jó a csatornának, mégpedig azért, mert így talán sikerülhet lenyomniuk a konkurens RTL (szilveszterkor) verhetetlen Dühbe jövünk filmjeit.

A Sztárban Sztár a javából igazi meglepetés volt, mégpedig azért, mert eddig még nem nagyon fordult elő, hogy Tilla egy szilveszteri díszletben, és szilveszteri hangulatban beszélgessen a zsűritagokkal, és az évad győztesével, Szabó Ádámmal. Bár a nézők tetszését nem nyerte el teljes mértékben a műsor, szerintem ez egy kifejezetten kellemes, és vicces visszaemlékezés volt így szilveszter előtt. Éjfél előtt pár perccel Palik László az Exatlon helyszínéről, Dominikáról mondta el röviden gondolatait 2020-ról, illetve 2021-ről, ami egészen jópofa ötlet volt, de igazán adhatták volna a Himnusz után is, ha már egyszer Áder János beszéde kimaradt... (mondjuk éjfél után a Zenebutik közben elég sokszor lehetett találkozni ezzel a beszéddel)

Éjfél után pedig jött a teljes egészében premier Zenebutik Szilveszter, aminek legnagyobb meglepetése Köllő Babett és Lajcsi fantasztikus produkciója volt, emellett pedig több mulatós zenész is feltűnt a műsorban, ami azoknak biztosan elnyerte a tetszését, akik szeretik a mulatós zenét, éjfél után pedig egy ilyen műsor tökéletesen megállja a helyét.

Azért tudok erre az estére hármast adni, mert szerintem a Sztárban Sztár kissé hosszú, az Exatlont pedig sehogy sem tudom elképzelni egy jó szilveszter esti programban, összességében azonban egész jó szórakozást nyújtott a TV2 az év utolsó estéjére.

Szilveszteriműsor

white-medium-star_2b50_1.png white-medium-star_2b50_1.png white-medium-star_2b50_2.png white-medium-star_2b50_2.png white-medium-star_2b50_2.png

Eredetileg az Isten megbocsájt,  én nem c. film lett volna az Exatlon helyén. Egyik sem jó választás, mert nem ide való, viszont egy sokadszor ismételt Retro BÚÉK-nak sem örültem volna. A Sztárban sztár a javából című műsornál dicséretes, hogy ezúttal volt keret-beszélgetés, és a bevágott jelenetek is rövid bejátszások voltak, de még jobb lenne egy teljes adás. A Szilveszteri Zenebutik jó időpontban került sugárzásra, és nem csak mulatós zene volt, én ugyanis úgy hallottam, hogy Hauber Zsolt is előadta az Induljon a banzáj!-t. Azonban ezúttal sem volt műsorvezető, aki felkonferálja a fellépőket. Nagyon sokat dobna rajta, személyesebb lenne a nézővel szemben. Jól esne legalább egy "Boldog új évet kívánok a kedves nézőknek, következik Lagzi Lajcsi"-szerű mondat. :)

Média Klub

white-medium-star_2b50_1.png white-medium-star_2b50_1.png white-medium-star_2b50_1.png white-medium-star_2b50_1.png white-medium-star_2b50_2.png

A TV2 idén hosszú évek után újra komolyan vette a szilvesztert és újra adott szórakoztató műsorokat, ráadásul ezek mind premierek voltak. A Sztárban sztár különkiadásába bele-bele néztem, de nem igazán nyerte el a tetszésem. De értékelem a szándékot, ezért nem vonok le csillagot. Ezután egy hajnalig tartó ezúttal premier Zenebutik szilveszteri különkiadást láthattak a bulira és zenére vágyó nézők. Akik szeretik a mulatóst biztosan jól érezték magukat, de mivel én nem nagyon szeretem ezért nem lenne méltó a csillaglevonás. Viszont amiért levonok, az az Exatlon Hungary, mert szerintem nagyok sokat ront az összképen, még ha premier is. Persze a nézők ezt biztosan nem vették figyelembe és ha a nézettséget nézzük biztosan jól járt a TV2. A Tények plusz olyan volt, amilyennek kell és örülök, hogy itt volt, míg a konkurens RTL-en egy Fókuszra se telt. Összességében mivel szórakoztató kis este volt ezért én 4 csillagot adok a TV2-nek.

Duna TV

  • 18:00 Híradó
    Hírműsor
  • 18:25 Nemzeti Sporthíradó
  • 18:40 A fekete múmia átka
    Magyar tévéfilm (2015)
  • 19:50 Fábry
    Showműsor Fábry Sándorral
  • 21:10 Bagi-Nacsa orfeuma
    Bagi Iván és Nacsa Olivér paródiaműsora
  • 22:10 Zenés szilveszter Kaposvárról, a Csiky Gergely Színházból
  • 0:00 Himnusz, újévi köszöntő
  • 0:10 Zene hajnalig
    Zenei válogatás

ReklámInvázió

white-medium-star_2b50_1.png white-medium-star_2b50_1.png white-medium-star_2b50_2.png white-medium-star_2b50_2.png white-medium-star_2b50_2.png

Idén sem hozott túlságosan sok újdonságot a Duna TV, sőt, valamilyen értelemben szerintem még rosszabb is volt az idei felhozatal, mint tavaly. Tavaly még a híradó után befért egy Hogy volt?!, idén viszont már egy magyar tévéfilm ment a nemzeti főadón. Fábry showműsora még egészen elviselhető szokott lenni, Bagi és Nacsa viszont idén sem túlságosan erőltette meg magát (már ami a szórakoztatást illeti), a zenés szilveszter pedig tök jó, (főleg azoknak, akik szeretik az operettet) de azért valljuk be, bár nem lényege egy ilyen jellegű műsornak a humor, azért mégsem lehet belőle teljesen kihagyni. 

Éjfél után viszont a szokásos zenei műsor nem maradt el, és talán ez az egyetlen olyan Duna TV-s szilveszteri műsor, amit szórakozási szempontból nem tudok megkérdőjelezni.

A szilveszter több ok miatt lett kettes. Egyrészt azért, mert évek óta ugyanazok a műsorok mennek (néha más-más sorrendben, vagy néha egy-egy filmmel), és emellett már minőség is megy egyre lejebb, ami már unalmas, ráadásul nem szabadna hagyni, hogy a politika teljesen átfonja a szilvesztert, ráadásul nem viccesen, hanem inkább már idegesítően, és azért valljuk be, inkább egy hatszor leadott zenei produkció, vagy egy még többször ismételt film, mint egy unalmas, és erőltetett showműsor, ami ráadásul nagyon függ a szilveszteri műsorból teljesen kihagyható politikától.

Szilveszteriműsor

white-medium-star_2b50_1.png white-medium-star_2b50_1.png white-medium-star_2b50_1.png white-medium-star_2b50_2.png white-medium-star_2b50_2.png

Fábry műsora jó volt háttértévézéshez, de hiányoltam legalább egy humorista vendéget, az elmúlt években megfordult a stúdióban ilyenkor Kőhalmi Zoltán és Tóth Edu is (utóbbi kétszer is). A Bagi-Nacsa műsor nemigen javult tavaly óta, a politikát tényleg ki kellene hagyniuk, mert nem vicces. Azonban nagyon tetszett a retró Három kívánság-paródia, a Vágási Feri-Janka néni koccintás, és a Korda bevágás. A többi közepes volt, viszont legalább most nem voltak régi bejátszások, ez némi pozitívum. A kaposvári gálaműsor a szokásos jó színvonalat hozta, azonban nem ártana humoros prózai jelenetekkel feltölteni a műsort, 50-50% arányban a zenei betétekkel. Akkor egy tuti gála lenne belőle. A Zene hajnalig új válogatás volt, de itt is inkább annak örülnék, ha ugyanezek az előadókat új felvételre hívnák be a stúdióba, egy műsorvezetői átkötő kerettel.

Média Klub

white-medium-star_2b50_1.png white-medium-star_2b50_1.png white-medium-star_2b50_2.png white-medium-star_2b50_2.png white-medium-star_2b50_2.png

Sajnos a Duna tv idén se erőltette meg magát és ugyanazokat a béna, unalmas műsorokat adta le. Pedig ennél lehetne egy sokkal jobb és szórakoztatóbb műsorokból álló szilveszteri műsort készíteni. Sajnos elég szégyen, hogy egy kereskedelmi csatorna is jobb programot adott a mi pénzükből fenntartott köztévé. Szerintem a magyar tv film se volt jó választás, de jobb mint pár éve a török sorozat. Én a színházi előadás helyett inkább kabarét adtam volna, de még ez el-el ment. A Bagi-Nacsa Orfeuma-ban újra megjelent a politika, aminek egyáltalán nem tudok örülni, mert nem ide való. Az egyedüli pozitívum a késő esti zenés összeállítást tartom, mert szerintem nagyon szórakoztató volt. Éppen ezért csak ezen műsor miatt kap 2 csillagot az egykor szebb napokat látott Duna TV.

ATV

  • 18:45 ATV Híradó
  • 19:25 #Bochkor - Szilveszter
    Talkshow Bochkor Gáborral
  • 20:55 Bajor kabaré
    Bajor Imre korábbi kabaréjának ismétlése
  • 22:00 AradiVarga Szilveszteri Show
    Aradi Tibor és Varga Ferenc József paródiaműsora
  • 0:00 Himnusz
  • 0:05 Szívünkből muzsikálun
    Sas József nótázik

ReklámInvázió

white-medium-star_2b50_1.png white-medium-star_2b50_1.png white-medium-star_2b50_1.png white-medium-star_2b50_1.png white-medium-star_2b50_2.png

Bár az ATV-n összesen volt két új műsor, és bár ezek kevésnek tűnnek, mind nagyon jól sikerültek. A #Bochkor általában is jó szokott lenni, bár ez eléggé vendégfüggő szokott lenni, de azt hiszem, hogy a Kabát-Dombi-Wossala-Ganxta négyes (plusz Bochi) alapból is elég ütős, pláne szilveszterkor.

A Hernádi kabaré ismétlés volt, és ebből semmit se láttam, így erről konkrétabban nem tudok nyilatkozni, ellenben a másik kabaréműsorral, az AradiVarga Szilveszteri showval, ami azért is számított nagy meglepetésnek, mert a korábbiakkal ellentétben idén a műsorban egy korábbi jelenet mellett majdnem egy órányi új paródia is bekerült, amik nagyon jók voltak. Összességében szerintem megint csak az este egyik legjobb műsorát az ATV adta, amit én most egy négyes értékeléssel díjazok.

Szilveszteriműsor

white-medium-star_2b50_1.png white-medium-star_2b50_1.png white-medium-star_2b50_1.png white-medium-star_2b50_1.png white-medium-star_2b50_2.png
Nagyon örültem a 69 percnyi új Aradi-Varga show-nak. Sajnos a szerkesztők összekeverték az új jeleneteket a régiekkel, ez nem egy jó módszer, persze könnyen ki lehetett szúrni Aradi hajáról, hogy melyikek az újak. Aki meg máskor nemigen nézi, annak az egész új volt. Nagyon jó műsor volt, a két kabaréműsor közül messze ez volt a jobb, sőt, az est legjobb műsora volt, a NőComment! mellett.
A #Bochkor című műsor a szokásosat hozta, kellemes beszélgetés, igaz, én a 4 vendég közül kettőt nem kedvelek, de a másik kettő nagyon jól hozta a formáját. A témákat mondjuk furán válogatták össze.
A Bajor kabaré sokadik ismétlése helyett a szintén 2009-es Hernádi kabarét adták le, a Bajort pedig január 2-án. Én jobban örültem volna mindkettő helyett egy új Dumakabarénak is, akár kevés nézős közönséggel, akár kis konzerv nevetős alásegítéssel is.

Média Klub

white-medium-star_2b50_1.png white-medium-star_2b50_1.png white-medium-star_2b50_1.png white-medium-star_2b50_1.png white-medium-star_2b50_2.png

Az ATV idén is hozta a tőle megszokott színvonalat, és továbbra is ez az egyik legszórakoztatóbb szilveszteri műsort adta. Most is sok premier szilveszteri különkiadást láthattak a nézők ezért szerintem szórakoztató estéje volt azoknak akik ide kapcsoltak. A #Bockorban jó vendégeket hívtak meg és ezért nagyon szórakoztató kis adás kerekedett ki belőle. Az Aradi-Varga show szintén jó szórakozást nyújtott idén is. Bár a Sas kabarét szerintem már nem kéne erőltetni, de én összességében 4 csillaggal jutalmazom az ATV-t.

Life TV

  • 20:00 Mr. Wrong
    Török sorozat (1. rész)
  • 21:00 Elsöprő szerelem
    Török sorozat
  • 22:00 Bréking szilveszter
    Talkshow Hajdú Steve, Holdmapf Linda, Szabó Dóra és Berki Krisztián vezetésével
  • 0:00 Himnusz

ReklámInvázió

white-medium-star_2b50_1.png white-medium-star_2b50_1.png white-medium-star_2b50_1.png white-medium-star_2b50_2.png white-medium-star_2b50_2.png

Nagy meglepetés, és nagyon jó műsorok jellemezték volna a Life TV kínálatát, ha minden úgy alakult volna, ahogy azt napokig (pontosabban december 29-ig) beharangozta a csatorna (*az eredeti tervek szerint 22:30 perctől egy Így tévéztek ti c. műsor került volna képernyőre, ami váratlanul kikerült a műsorból, helyette 22 órától kezdődött a Bréking szilveszter), és ezzel kapcsolatban azt kell, hogy mondjam, hogy időben, és tartalomban is kevésnek is tűnik a csatorna szilveszteri műsora.

Ami viszont pozitív, hogy a Bréking szilveszterben az alkalomhoz illően voltak jó produkciók, és vendégek is, viszont az este legnagyobb attrakciójának beharangozott Had Steve - Csonka András ding-dong feldolgozás inkább volt ciki, mint jó, de az biztos, hogy akik ezt látták, azoknak egy életre beleégett a retinájába az a szerencsétlen három perc...
Egyébként az elmaradt Így tévéztek ti-ből volt egy rövidke részlet a Bérkingben, ami jónak tűnt, de ez így önmagában kevés, ezért ez nálam most csak 3-as.

Szilveszteriműsor

white-medium-star_2b50_1.png white-medium-star_2b50_1.png white-medium-star_2b50_1.png white-medium-star_2b50_2.png white-medium-star_2b50_2.png
A Bréking cmű műsort sajnos jelen pillanatban még nem láttam, csak rövid részleteket belőle, de egy kellemes nevetős-beszélgetős műsornak tűnik. Erre így látatlanban 3 csillagot adok, bár kevés volt a vendég, ha jól láttam. Érdekes, hogy idén előre törtek a laza több vendéges talkshow-k. A Duna is adhatott volna egy új Család-barátot, akár a tévéfilm helyett is.

A Life TV részéről pedig az Így tévéztek ti c. műsor színesíthette volna az összképet, ki tudja, hová lett a legutolsó pillanatban. 

Média Klub

white-medium-star_2b50_1.png white-medium-star_2b50_1.png white-medium-star_2b50_1.png white-medium-star_2b50_2.png white-medium-star_2b50_2.png

A másik nagy meglepetés az RTL II mellett a 2020-ban feltörekvő Life TV. Szerintem remek ötlet volt a Bréking! Remek hangulat, vendégek és zenék voltak. Tehát minden ami egy valamire való szilveszteri műsorba kell. Egyet sajnálok, hogy több volt a sorozatsáv, mint a saját fejlesztésű műsor és azt is, hogy elmaradt az általam nagyon várt Így tévéztek ti! is. Mivel egy kis kábelcsatornához képest jó műsorral szolgáltattak megelőzve a Duna TV-t is ezért megérdemelten kap 3 csillagot a csatorna. Gratulálok, csak így tovább!

Így láttuk mi tévés szempontból azt a szilvesztert, ahol mindenkinek otthon kellett maradnia, és bizonyára az eddigieknél is többen néztek az év utolsó napján tévét. 

Szólj hozzá

ATV Duna TV TV2 RTL II RTL klub Life TV