2020. aug 29.

Mit néztünk régen? - 31. rész

írta: FoA
Mit néztünk régen? - 31. rész

20 évesek a kertévék, az RTL új formátumokkal, a TV2 egy nagy lopással ünnepel

A Mit néztünk régen? sorozat utolsó előtti, 30. részében 2016 tévés műsorairól, valamint fontosabb történéseiről esett szó. Egy héttel ezelőtt felidéztük a TV2 elfideszesítésének körülményeit, és azt is, hogy hiába hozott a csatorna rengeteg ex-RTL-es arcot a csatornához, még ez sem segített rajtuk, hiszen a Star Academyre épített 2016-os ősz több eleme bukás lett. Erre a linkre kattintva az is elolvasható, hogy milyen új műsorral indította az őszt az RTL, valamint az is kiderül, hogy a csatorna milyen változásokat hajtott végre a hírműsorainak több részén is. A TOVÁBB gomb után 2017 tévés műsorairól, valamint történéseiről esik majd szó, ebben a formában utoljára. 

oltari_csajok.jpg

2017. január 2-től újra élőben, egy vadonatúj műsorvezetővel tért vissza a TV2 nagysikerű gameshowja, az 50 milliós játszma. Az ezúttal Majka vezetésével képernyőre kerülő játék hatalmas siker lett, bár ebben az évadban sem sikerült egyetlen párosnak sem elvinnie az 50 millió forintot.

Miután Dirk Gerkens, a TV2 akkori vezérigazgatója kijelentette, hogy az RTL klub még mindig a Barátok közt sikeréből él, bizony a második legnézettebb adó úgy döntött, minden este 9-től a Barátok közt sávját fogják támadni újabbnál újabb műsorokkal vagy sorozatokkal

  • Hétfőnként jelentkezett az Egymás Szemében, Jakupcsek Gabriella érzelemdús családegyesítő műsora, melynek nézettsége nagyon gyenge volt, így nem is véletlen, hogy egy hónap után le is került a TV2 képernyőjéről a műsor.
  • Keddenként egy vadonatúj külföldi sorozat, a Született Szobalányok volt látható
  • Szerdánként jött a tavaszi műsorstruktúra egyik sikeresnek mondható eleme, a Vigyázat! Gyerekkel vagyok!, melyet Ördög Nóra vezetett. A műsorban három híresség és gyermekeik versengtek egymással.
  • Csütörtökönként jött a két adás után megbukó Detektív Bt. - a nyomozócsalád című sorozat, ami annyira rossz nézettséget hozott a TV2-nek, hogy az már nem tragikus, hanem inkább vicces.
  • Péntekenként filmek mentek a csatornán.

De természetesen nem lenne a TV2, ha nem lenne valamilyen botrány valamelyik műsor körül.

A csatorna az Aktív megszűnése után akart indítani egy vadonatúj bulvármagazint Ripost címmel, február 27-től a Tények előtt, csak, hát, (sokak nagy meglepetésére) hiába várták a nézők az új magazint, helyette mégsem a várt magazin indult el. Később a SorozatWikivel a TV2 azt az információt közölte, hogy a Ripost a Tények megújítása miatt nem február 27-től, hanem március 13-től indul csak el. 

Végül aztán április végén az eredeti tervekkel ellentétben, vasárnap délután a Tények előtt indult el a műsor Köböl Anitával és Istenes Lászlóval.

Hetekkel az eredeti tervek után, végül február 26-án este arculatilag teljesen megújult a Tények, melynek műsorvezetői gárdájában nem volt változás. Az új díszlet és főcím a mai napig látható, alább ez meg is nézhető.

533945_tenyek-studi-sajto-bejaras_5_jpg_w.jpg

Egy nappal később megújult a Mokka is, melynek vadonatúj díszletéhez vadonatúj műsorvezetők is dukáltak. A megcsonkult csapathoz (Pachmann Péter és Demcsák Zsuzsa) három új műsorvezető is csatlakozott. Elsőként a Jóban Rosszban egykori színésznője, Szabó Dóra, Serfőző Krisztina, valamint Istenes László, aki 2016-tól vezet a TV2-n műsorokat.

Igen ám, de a TV2 a bebetonozott fideszes újoncok teljesítményével egyáltalán nem volt elégedett, Szabó Dórát (aki a comment:com akkori hírei szerint Vajna Tímea egyik legjobb barátnője) állítólag a csatorna csak pihentette (ez később tényleg beigazolódott, Szabó hamarosan vissza is tért a TV2 reggeli műsorába, ahol egyébként ekkoriban volt vendég Hujber Feri is, aki nemcsak magából, de a műsorvezetőkből is viccet csinált), viszont az egykori fideszes szóvivő, Giró-Szász András ex-feleségének viszont egyetlen hét után véget is ért a munkája a TV2-nél. A két műsorvezetőt akkor Demcsák Zsuzsa pótolta, aki ezután nemsokkal azonnali hatállyal fel is mondott a TV2-nél.

Őt aztán a húsvéthétfői Mokkában (amikor a konkurens csatornán elindult a Reggeli) bemutatkozó Mádai Viviennel sikerült pótolni, később a másik női műsorvezető a visszatérő Szabó Dóra lett.

Hosszas huza-vona után Azurák Csaba is megkapta a neki egy évvel ezelőtt már beígért politikai-közéleti magazinját, az 1/1 Azurák Csabával-t. A műsor csütörtök késő esténként jelentkezett, mindaddig, amíg a riporter fel nem mondott a TV2-nél tavaly.

Az újabb politikai befolyásolások után vissza a szórakoztató műsorokra, ahol egyáltalán nem volt fényes a helyzet, ugyanis miután Majka búcsúzott a nézőktől az 50 milliós játszmával, jött Tilla és az Annyit ésszel, mint erővel. Az új vetélkedőben adásonként két játékos versengett, akik amellett, hogy közösen gyűjtöttek pénzt, mindeközben egymás ellenségei voltak. A Tilla vezette játék azonban hatalmas bukás lett, és hamar kiderült, hogy a TV2 előbb változtat, majd le is veszi képernyőjéről a bukott műsort.

Volt új Nagy Duett évad is, melynek ezúttal egyedül Tilla volt a műsorvezetője, ellenben változás nem volt a zsűriben, ahol továbbra is Kasza Tibi mellett Cooky és Szulák Andrea foglalt helyet. A show 2017-es évadában egyébként feltűnt Győrfi Pál és Fábián Juli, Tolvai Reni és Danny Blue, Vicze Lilla és Apáti Bence, Jolly és Hódi Pamela, Stohl Luca és Peller Károly, Oláh Gergő és Zimány Linda, Vastag Csaba és Ábrahám Edit, Völgyesi Gabi és Sági Szilárd, Emillio és Ábel Anita, Judy és Erdei Zsolt, Csipa és Mádai Vivien, valamint Simon Kornél és Janicsák Veca szerepeltek, a műsor ötödik évadát utóbbi páros nyerte meg.

Később előbbi műsor bukása után elindult a csatornán az Extrém Activity a szülési szabadságát töltő Liptai Claudia helyett Ábel Antia vezetésével. Az idő előtt elinduló műsor azonban csakúgy, mint az előtte azonos sávban futó műsor, hatalmas bukás lett, de az utána már naponta jelentkező Vigyázat! Gyerekkel vagyok még mindig jó számokat hozott.

Tavasszal - mint ahogy az általában lenni szokott - már a bulvársajtó belengetett néhány őszi műsort, ilyen volt az az Áll az Alku, amelyet 2011-ben még Kovács Áron vezetésével nyugdíjazott a TV2. Lehetséges műsorvezetőként több név is felmerült, de már akkor is a legesélyesebbnek tűnt a februárban 10 év után az MTVA-tól távozó Gundel-Takács Gábor, de erről később.

Nyáron visszatért a Bumm! is, változatlan felállással, valamint az Extrém Activity is, de a nyár legnagyobb durranása egyértelműen a Kasza Tibi vezette Pénzt vagy Éveket! volt, amelynek lényege, hogy két, celeb próbálja megtippelni az eléjük érkező emberekről, hogy hány éves. A műsor nagy reménysugár volt a TV2 számára a bukott tavaszi és nyári műsorstruktúra után, hiszen ez volt az a műsor, ami értékelhető nézettséget hozott a TV2-nek.

Augusztus 28-től aztán elindult az őszi szezon, rögtön három új műsorral. A lerövidült Tények (igazából csak az Extra került későbbre) után, 18:55-től indult el a csatorna vadonatúj gasztro-realityje, a Séfek Séfe. A műsor lényege, hogy három séf - Krausz Gábor, Wolf András, és Vomberg Frigyes - úgy kóstolják meg a versenyzők ételeit, hogy nem tudják, hogy pontosan ki készítette azokat. A Séfek a többfordulós szortírozás után csapatokat alakítanak ki, amelyeket tréningeztek, majd a gyengébben teljesítő csapatok egyénileg főznek, majd a séfek vakon megkóstolják az ételeket, majd eldöntik, ki legyen a távozó. Az országban eddig még ismeretlen főzőműsornak Ördög Nóra személyében műsorvezetője is volt, és hihetetlen módon a műsorra a nézők s hamar rátaláltak, így a frissen kinevezett Fischer Gábor vezette programigazgatóság máris elkönyvelhette első sikerét.

Ezután új részekkel jött az Áll az Alku is, melynek hosszas huza-vona után végül mégiscsak Gundel-Takács Gábor lett a műsorvezető (korábban arról szóltak a hírek, hogy az előrehaladott tárgyalások sikertelenül záródtak, és a visszatérő Áll az Alku műsorvezetője Kasza Tibi lesz). A Gundel-féle Áll az alku nem hozott kiemelkedő számokat, de nem is hozott rossz nézettséget, ennek ellenére a TV2 úgy döntött, később folytatja majd a táskás vetélkedőt.

allazalku2017.png

Az este harmadik felvonásaként visszatért a Drágám, add az életed! is, melynek új férfi műsorvezetője is lett Csonka András személyében. A női műsorvezető továbbra is Ábel Anita volt, aki ebben a szerepben utoljára mutathatta meg magát, hiszen a műsor már nem hozta a várt nézettséget, így három évad után kaszát kapott a sztárpáros műsor.

Szeptemberben nagy meglepetéssel visszatért a Sztárban Sztár is. A műsorvezetői szerepkört továbbra is Tilla töltötte be, de Bereczki Zoltán és Hajós András otthagyták a TV2-t. Helyükre két újonc került, Papp Szabi zenész (akivel Majka korábban az RTL-hez tartozó Cool TV-n vezetett műsort Kontra címmel), valamint  Stohl András színész, műsorvezető, aki a Válótársak főszereplőjeként ment át a konkurenciához 18 év után. Természetesen a zűriben az elmaradhatatlan Majka és persze Liptai Claudia is helyet foglalt az újoncok mellett.

Az átalakulós show új évadában feltűnt versenyzőként Détár Enikő, Csézy, Cserpes Laura, Singh Viki, Oláh Gergő, Kollányi Zsuzsi, Ekanem Bálint, Berkes Olivér, Janicsák Veca, Pápai Joci, Király Viktor, valamint Horváth Tamás is, végül győztesként utóbbi énekes került ki.

Aztán lépett egy váratlant a TV2. Kiderült ugyanis, hogy a csatorna őszi nagy dobása az eredeti tervekkel ellentétben nem szombat este az X-faktor ellen száll harcba a nézőkért, hanem hétfő este, így felülírva az addig megszokott hétköznap estéket. Keddtől szombatig jelentkeztek ugyanis a csatorna hétköznap esti műsorai, vasárnap este jött a Sztárban Sztár, hétfőként pedig a Ninja Warrior. Most pedig jöjjenek a teljesen új műsorstruktúra elemei, külön-külön.

A Ninja Warrior a TV2 2017-es őszének egyik legsikeresebb eleme. A sportvetélkedőben a jelentkezőknek egy egyáltalán nem könnyű akadálypályán, ahol nemcsak az számít, hogy valaki teljesíti-e az akadályokat, hanem az is, hogy mindezt mennyi idő alatt sikerül véghez vinni. A műsornak három műsorvezetője volt, a műsor három házigazdája Tilla és Majka voltak, riporterként a műsor háziasszonya a Mokkában már bizonyító Mádai Vivien lett.

552077_ninja_musorvezetok_1_w.jpg

A Séfek séfe után visszatért a Vigyázat! Gyerekkel vagyok, amely még mindig jó nézettséget hozott a TV2-nek, bár a műsor rendre kikapott RTL-es ellenfelétől. Később a műsor keddtől szombatig jelentkezett, a Tények után.

Ezek után este 9-kor jött élőben, Majkával az 50 milliós játszma új évada, de ez az etap már nem volt annyira sikeres, mint amit a csatorna elvárt volna tőle. Később karácsony előtt egy héttel még utoljára jelentkezett a műsor, ezzel egyébként 7 év után búcsúzott a pénznyelő a nézőktől és a TV2 képernyőjétől.

A kedd-szombat-ig tartó hétköznapok második felvonásában az Ördög Nóra által vezetett, még nyáron leforgatott Ázsia Expressz első évada futott. A műsor lényege, hogy hét celebpár - az első évadban Pallavicini Zita és Cseke Katinka, Kulcsár Edina és Szabó András "Csuti", Gaál Noémi és Németh Lajos, Ambrus Attila és Berki Krisztián, Muri Enikő és Fésűs Nelly, R. Kárpáti Péter és Kárpáti Rebeka, valamint Megyeri Csilla és Molnár Zsolt - indul útnak Ázsiában, ahol az a feladatuk, hogy mindössze két dollárból kell eljutniuk A pontból B pontba úgy, hogy közben feladatokat teljesítenek, és aki utolsóként ér célba, közel kerül ahhoz, hogy kiessen a versenyből. Végül a győztes páros Ambrus Attila és Berki Krisztián lettek. Az első évad jó nézettséggel futott, a folytatásra egy kicsit azonban várni kellett 2019 őszéig. 

Új műsorral visszatért Liptai Claudia is, aki egy formabontó játékot vezetett Appra Magyar! címmel. A műsor úgy nézett ki, hogy Claudia felvetett egy kérdést, majd a nézők, a TV2 Live applikációján keresztül szavazhattak arról, hogy mit gondolnak a kérdésben. A sajtóközlemény szerint mindenkit érdeklő és érintő kérdések voltak a műsorban. A műsor egyébként saját fejlesztésű volt és kicsit továbbvitte az amerikai klasszikus showműsor, a Family Feud alapötletét. Ezt itthon 2014-ben Négyen négy ellen - A családi játszma címmel mutatta be az RTL Klub. Ott csapatok versenyeztek és azt kellett eltalálni, hogy az emberek legnagyobb arányban milyen válaszokat adtak a megadott kérdésekre. Itt majdnem ugyanerről volt szó, csak élőben ment a műsor és a szavazás is és családok helyett sztárok csaptak össze.

2017 decemberében a TV2 is úgy döntött, belevág a heti, fikciós sorozat készítésébe, és elkészíti a Korhatáros Szerelem című, egyébként külföldről adaptált sorozatot. A romantikus komédia Budapesten játszódik, ahol felelőtlen huszonévesek és felelősnek tűnő negyvenesek szerelmi kalandjait és párkapcsolati botladozásait követhetjük nyomon. A háromgyermekes anyuka, és a vagány pultos fiú véletlen találkozása nem várt fordulatot tartogat, hiszen a mindkét fél számára szokatlan és megmagyarázhatatlan vonzódás egy nem mindennapi, izgalmas kapcsolatot eredményez, amit fel is vállalnak. Nem csak a kiskamaszok előtt, de a barátok, a rokonok, még az exanyós előtt is.

A sorozat főbb szerepeiben Kovács Patrícia, Kovács Tamás, Dobó Kata, Seress Zoltán, Dóra Béla, Rujder Vivien, Schneider Zoltán, Szorcsik Viktória, Kamarás Iván, Árpa Attila, Fenyő Iván, Für Anikó, Bánsági Ildikó, Szilágyi Csenge, Nádasi Veronika, Ónodi Eszter, valamint Németh Kristóf voltak láthatóak. A sorozat első évada egyébként jó nézettséggel futott a TV2-n.

Azt már megszokhattuk, hogy általában karácsonykor és a két ünnep közötti időszakban nem történik semmi érdemleges a kereskedelmi tévéknél. Nos, 2017 nem pont így alakult. Ekkor derült ki ugyanis, hogy a 2017 januárjában a FOX-os filmcsomag, amit mindaddig az RTL birtokolt, a TV2-höz vándorolt, ezzel együtt olyan filmek is a TV2 Cspoortnál kötöttek ki, mint például a Reszkessetek betörők trilógia.

Először úgy tűnt, a Sztárban Sztár +1 kicsi karácsonyi showműsora után egy másik műsor kerül képernyőre, később kiderült, hogy a TV2 mégiscsak képernyőre tűzi Kevin kalandjait, szenteste, valamint karácsony első napján. Ezt egy ilyen, kissé pofátlan videó keretein belül jelentették be.

Igen ám, de az RTL által már korábban belengetett műsorlopást sem engedte el a nagy sajtóvisszhang ellenére sem a TV2, sőt, december 24-én este szintén elképesztően etikátlan és pofátlan módon be is jelentették, hogy december 27-én este a Tények után el is indítják a Sthol András vezette játékot, a Piramist, amire szintén undorító módon az "eredeti" jelzőt és képesek voltak odailleszteni.

apiramistv2.png

"Ez mindennek a teteje" - szólt a bölcs mondás minden óriásplakáton, de hát, előbb vagy utóbb minden a helyére kerül, történt ez ebben az esetben is, de ez már egy másik történet, amit majd egy későbbi alkalommal lehetséges, hogy mi is felidézünk, újra. 
a_piramis_stohl_andras.jpg

Most jöjjenek a SuperTV2 műsorai

Új műsor a csatornán csak ősszel indult, először a csatorna saját gyártású napi, fikciós sorozata kezdődött el augusztus végén Csajok, Pasik, Balaton címmel. Az új sorozat több, egymástól különálló történetet dolgoz fel, de az események kiindulópontja ugyanaz: barátok, barátnők – tehát csajok és pasik érkeznek a Balatonra és igyekeznek kimaxolni a vakációt. Buliznak, flörtölnek, vitáznak, szerelmesek lesznek, élvezik a nyár vibrálását a magyar tenger partján. Partiznak a legtrendibb szórakozóhelyeken és olykor polgárpukkasztó viselkedéssel hívják fel magukra a figyelmet. Eljutunk velük luxusvillákba és yachtokra, de vannak köztük olyanok is, aki pénz nélkül vágnak neki a többhetes kalandnak. Három jóképű, fiatal srác, Zoli, Dorián és Kristóf lakóbusszal portyázik a parton. A sármos Gábor és kamaszlánya, Laura a rájuk örökül hagyott panzió kétes ügyeit igyekszik rendbe tenni. Kata és barátnője csak pihenni jönnének, ám egyik spontán buliból a másikba keverednek és csak úgy vonzzák a férfitekinteteket. 

Ősszel a második évadával tért vissza a csatorna nagy sikerű show-műsora, a Sztárban Sztár +1 kicsi. A SuperTV2 mellett egy adás erejéig a TV2-n is adásba kerülő műsor házigazdája ezután is Till Attila volt, a megújult zsűriben pedig Ábel Anita, Rákóczi Feri, Király Viktor, valamint Tóth Vera ültek.

A második, egyben máig utolsó évadban Hevesi Tamás és Horváth Csenge, Kocsis Tibor és Zöldi Lara, Rácz Gergő és Malaczkó Anna, Vastag Tamás és Varga Szabolcs, Veréb Tamás és Fodor Eliza, Keresztes Ildikó és Lingura Diána, Kozma Orsi és Ádám Botond, Nagy Adri és Nagy Bogi, Nótár Mary és Radics Jani valamint Tóth Gabi és Fodor Erik szerepeltek, a legjobbnak 2018 februárjában Vastag Tamás és Varga Szabolcs bizonyult.

Továbbá ezen a csatornán kerültek képernyőre a tavaszi nagy bukás, az Annyit ésszel, mint erővel című műsor a TV2-n le nem adott részei is.

Most pedig nézzük az RTL klub 2017-es kínálatát.

2017-ben volt húsz éves a két nagy kertévé, melyet a TV2 nagyon visszafogottan (az egyetlen meglepetés az Áll az Alku visszatérése volt), az RTL klub pedig jobbnál jobb új, és visszatérő műsorokkal ünnepelt.

Januárban rögtön három műsorról le is rántotta a leplet a csatorna, kiderült ugyanis, hogy ősszel 14 év pihenő után megújult formában visszatér a csatorna túlélőshowja, a Survivor, valamint hosszú kihagyás után 2017 tavaszán visszatér az 1 perc és nyersz! is.

A harmadik műsor a Válótársak második évada után indult a csatornán, csütörtök esténként. Ez a Mi kis falunk. A sorozat egy kis falu, Pajkaszeg mulatságos hétköznapjait mutatja be. A sorozatban a falusi élet résztvevői ugyanúgy megjelennek, mint a valós életben. Van korrupt polgármester, kocsmáros, helyi szépfiú, testépítő pap, és természetesen pletykás néni(k) is. A sorozat sikere valószínűleg abban rejlik, hogy a készítők - neves színészekkel - kicsit kifigurázva, de majdnem a valóságnak megfelelően mutatják be a falusi élet előnyeit és hátrányait. 

A sorozat első évada még csütörtök esténként került képernyőre, az első adás rögtön 34%-os nézettséget hozott, ami csütörtök este 9-kor brutálisnak nevezhető szám. A szakmabeliek szkeptikusak voltak, hiszen a csatorna 2011-es heti fikciós sorozata is hasonlóan kitűnő számokat hozott, ám három adás után annyira legyengült a nézettsége a Casinonak, hogy az RTL le is vette a képernyőjéről. Nos, a Mi kis falunk nem jutott erre a sorsra, a következő két adás nézettségi átlaga is közel 30%-os volt, amellyel 2017 egyik legnézettebb műsora az RTL új sorozata lett. 

(via)

A sorozat főbb szerepeiben Csuja Imre, Bata Éva, Reviczky Gábor, Bánki Gergely, Schmied Zoltán, Udvaros Dorottya, Lovas Rozi, Lengyel Tamás, Kerekes József, valamint Debreczeny Csaba látható. A sorozat sikere 2017 óta töretlen, 2018 óta a falus vígjátéksorozat szombat esténként kerül képernyőre, hatalmas sikerrel, így már nem csoda, hogy 2020 őszén már az ötödik évad kerül majd képernyőre a Mi kis falunkból.

Már dübörgött a Mi kis falunk, amikor február közepén az RTL klub váratlanul bejelentette, hogy 2017 áprilisában visszatér a 2011-ben megszüntetett Reggeli. A csatorna akkori ígérete szerint a műsor megújul, fiatalos és modern lesz, emellett új műsorvezetők is érkeznek majd a műsorhoz. A Reggeliről később még írunk.

Néhány nappal a bejelentés után Kiss Ramóna bejelentette, hogy kiszáll a Barátok köztből. Ekkoriban már a bulvársajtóban megjelent az a hír, miszerint az RTL klub újrainduló reggeli ébresztőshowjának egyik háziasszonya ő lehet majd.

reggeli_2017_013.jpg

Később aztán a csatorna bejelentette, hogy a 2017 húsvéthétfőjén visszatérő Reggeli műsorvezetői Peller Anna és Lukács Miki lesznek, akik az előző évben közönségkedvencek lettek, és hatalmas fölénnyel meg is nyerték a Nyerő Párost. 

A húsvéthétfőn induló Reggeliben egyébként az új műsorvezetők mellett elsőként Alföldi Róbert és Stohl András köszöntötték a nézőket, akik nagyon jó hangulatot csináltak a műsorban, amelyet sajnos az újrainduló műsor új műsorvezetői azóta sem tudnak továbbvinni. Alföldi és Stohl után Peller Anna és Lukács Miki egy ideig nagyon bénán vezették a reggeli ébresztőshowt, de ekkor már kiderült, hogy hamarosan érkezik a váltótársuk, Fehér Tibor színész személyében, akit a nézők nagyon hamar megszerettek.

reggeli_2017_052.jpg 

Tibi néhány hónapig folyamatosan váltakozó hölgyek mellett vezette a Reggelit, szeptemberben azonban kiderült, hogy az ő állandó műsorvezetőtársa a bulvársajtóban már korábban emlegetett Kiss Ramóna lesz. Később beugróként több nagyon kedvelt arc is megjelent a műsorban, például Garami Gábor, Peller Mariann, vagy Kovács Dóri.

Később egyébként többen is csatlakoztak a műsorhoz, például Lakatos Márk, Papp Gergő, Wossala Rozina, Szabó Zsófi, Nádai Anikó, valamint Miller Dávid is.

A Reggeli azóta is megy az RTL klub képernyőjén, de nagyon gyenge nézettséggel fut. A cikk szerzői szerint ahhoz, hogy a műsor fel tudja venni a versenyt a Mokkával, ahhoz komoly átalakítások kellenek, csakúgy, mint 2006-ban. Több közéleti téma, és több műsorvezető teljes cseréje is szükséges lenne véleményünk szerint, valamint lehetséges, hogy az is jót tenne a műsornak, ha legalább egy, régi, jól bevált arc is ott lenne a csapatban Peller Mariann mellett. Egyszer már bejöttek a drasztikus változások, egyébként akkor is hasonló volt a helyzet, és be kellett látni, hogy bizony a vidámságra épülő reggeli műsorok idejétmúlttá váltak.

Vissza 2017-be, és azon belül is a rekordkésőn, március 27-én elkezdett őszi szezonra. Ekkor indult el ugyanis a Konyhafőnök VIP, melyben Sárközi Ákos, Fördős Zé, valamint Wossala Rozina értékelték a hírességek által elkészített ételeket. 

A műsorban fakanalat ragadott Peller Anna, Gáspár Bea, Sári Évi, Dombóvári Vanda, Danics Dóra, Kocsis Korinna, Horváth Éva, Laky Zsuzsi, Tarján Zsófia, Kovács Katalin, Epres Panni, Koholák Alexandra, Keleti Andrea, Angyal András, Hajdú Steve, Zsidró Tamás, Czutor Zoli, Nagy Ervin, Sváby András, Szabó Győző, Törőcsik Dániel, Csollány Szilveszter, Faragó András, Gorbunov Dimitrij, Tóth Szabi valamint Winkler Róbert. 

a_konyhafonok_celeb-e1487587885369-1024x579.jpg

Az első Konyhafőnök VIP évad győztese végül Gáspár Bea lett, aki egy évvel később, 2018-ban női zsűritagként tér vissza egy évad erejéig a műsorba.

A Konhyafőnök VIP verziójának hatalmas sikere lett, ez viszont más műsornak nem feltétlenül tett jót. A műsor indulása miatt ugyanis úgy döntött a csatorna, hogy a Barátok köztöt rekordkésőre, 21:50 percre teszik át (és ez a premier rész, tehát akkor nem volt délutáni vetítés), amellyel egy máig is tartó mélyrepülésbe kezdett a sorozat.

Tavasszal futott még a Házasság Első Látásra is, mely egy nagyon érdekes kísérletnek bizonyult. A 9 adást megélt műsorban olyan nőket és férfiakat házasítottak össze, akik a két ember különböző ízlésének megfeleltek. A párokat szakemberek állították össze, de az, hogy pontosan ki lesz a férfi vagy a nő felesége, azt csak az oltárnál derült ki. A párkereső realitynek műsorvezetője nem volt, és az eredetileg is kilenc adásra tervezett műsornak sajnos nem lett happy end a vége, mert sajnos egyetlen pár sem maradt együtt hosszú távon.

*A TV2 akkoriban Szerelem Első Csókra címmel tervezett hasonló realityt, de abból (szerencsére) nem lett semmi.

A párkereső vége után egy rövidebb évaddal visszatért még az 1 perc és nyersz! is. A Sebestyén Balázs vezette vetélkedőben az új feladatok mellett komolyabb változás nem volt, a nézők viszont folyamatosan elkezdtek elkapcsolni a műsorról. amelynek végül az lett a vége, hogy a vetélkedőből azóta sem készült új évad. Később Kolosi Péter a SorozatWikinek adott évértékelő interújában elmondta, ezt az évadot lezáró évadnak tervezték, mert ekkor már tudták, hogy hamarosan jöt majd a szintén Sebestyén Balázs vezette Fal.

Májusban több visszatérő RTL-es műsorról is pletykáltak a bulvárlapok. Előbb az derült ki, hogy a csatorna újraéleszti a Mónika showt, ezúttal Nádai Anikó vezetésével (ez a műsor 2017. július 3-tól látható a meglepetésszerűen elindult RTL-es talkshow és gameshow csatornán, az RTL Goldon), majd az is kiderült, hogy az "RTL új Ördög Nórájaként" Kiss Ramóna ősszel már egy hatalmas showműsorban bizonyíthat majd.

Később Vidus Gabriella, az RTL Magyarország vezérigazgatója egy interjúban bejelentette, hogy 2017 őszén vadonatúj évaddal tér vissza a képernyőre a Celeb vagyok, ments ki innen is.

Most pedig nézzük az őszt. A 2017-es tévés csúcsszezont az RTL klub a majdnem másfél évtized után visszatérő Survivor-rel indította, melynek egyik legfontosabb változás az volt, hogy ezúttal nem hetente, hanem naponta került képernyőre a műsor. A Survivor egy egzotikus túlélő show, melyben a szereplők 2 törzsre vannak szét osztva. Ha 9 vagy 10 főre csökken összesen a játékosok száma, akkor egyesül a 2 törzs. A törzseket mind egy-egy állat képviseli. A műsorban minden nap vannak küzdelmek, de itt nemcsak a fizikai erő számít, hanem a taktika is fontos szerepet játszik a műsor folyamán, ugyanis valaki hiába erős, de nem jó taktikus, így könnyen kieshet a 3 naponta tartandó törzsi tanácsokon, amit a vesztes törzs tart, a játékok alapján. A szavazáson arról döntenek, hogy ki hagyja el a 20 millió forintért tartó küzdelmet. 2017-ben tért vissza a műsor, ahogy fent említettük, napi formában, Istenes Bencével. A műsorban először az Ibon és a Buwaya törzs versenyzett egymással, majd később egyesültek Mandirigma törzs névvel. Az évadot végül Iliász nyerte. A műsornak köszönhetően rengeteg érdekes figurát és máig porondon lévő celebet is ismerhettünk meg. A legnagyobb pályát egyértelműen a jogászként tevékenykedő Panyik Anita, akit azóta több műsorban is láthattunk. Kétségtelenül nehéz elfelejteni Lillát, aki az Ibon törzs harsány lánya volt, majd később komoly összetűzésbe került Anitával. Végül Nórival barátkoztak össze a Holtak szigetén, ahová egyébként azok kerülnek, akik kiestek a játékból az egyesítésnél, majd akik ott estek ki. A legnagyobb taktikus Barbi volt, aki talán a leggyengébb játékos volt, de erős taktikájának köszönhetően a döntőig jutott. De ekkor tűnt fel először Szandi is, aki azóta megjárta az Exatlon-t, és Feri is.

augusztus-28-tol-survivor-az-rtl-klubon_image_239b83edb4c14294f444501e793c.jpg

A műsor először jó nézettséggel indított, később azonban folyamatosan esett a nézőszám, amelyet az RTL végül sikeresen megállított, sőt, a műsor végére már az is biztossá vált, hogy 2018-ban is jön a Survivor, immáron a negyedik szériájával.

Szombatonként ismét szeptember elején elstartolt a megújult X-faktor is. Az új évadban vadonatúj műsorvezetőként botrányosan, de bemutatkozott Kiss Ramóna, Tóth Gabi helyére pedig új női mentorként Radics Gigi került, aki két évadon keresztül mentorálta a fiatal énekeseket.

Az X-faktor hetedik évadában rekordkorán, már november végén győztest hirdettek. A showt egyébként a műsor magyarországi történetében először nyerte csapat, pontosabban Ricco és Claudia, akik több tehetségkutatóban is feltűntek, több országban, de győzniük csak itt sikerült. Az X-faktor hetedik évada egyébkén nemcsak nézettségben, hanem tehetségekben is eléggé gyenge volt, hiszen az abban az évadban feltűnt tehetségek közül szinte senki sincs azóta annyira benne a köztudatban, mint mondjuk az első évad versenyzői.

Egy kivétel azonban akadt. Nagy Krisztián, aki többször is megpróbálta a műsort, és kétszer is bejutott az élő showba, ahol azonban mindig az utolsó pillanatban kiderült, lélekben nem állt készen arra, hogy élőben is bizonyíthasson a nézőknek. Egyébként ez volt a gyökeres változtatások előtti utolsó X-faktor, 2018-tól az újítások annyira bejöttek a műsornak, hogy extrém mértékben ugrott meg a műsor nézettsége.

Egy adás erejéig még szeptemberben visszatért a Roast is, amely 2012-ben még a Showder Klub különkiadásaként jelentkezett. Ezúttal az "égetett" személy Ganxta Zolee volt, akik olyan emberek próbáltak meg többek közt viccesen lejáratni, mint Hajdú Péter vagy Szabó Zsófi.

Október 2-án elékezettnek bizonyult a pillanat is, hogy az RTL klub lecserélje a 9 évig használt arculatát, és helyére egy modernebb, szemet gyönyörködtető arculatot rakjon, amely egyébként még ma is látható a csatornán, kisebb változtatásokkal. Ezt alább meg is tekinthetitek. 

Októberben, a túlélőshow vége után új évaddal jött a Konyhafőnök VIP is, ezúttal is változatlan felállással. A második VIP évadban Anger Zsolt, Bálint Ádám, Bundy Gergő (Survivor), Csordás Ákos, Dobó Ági, Dombi Rudolf, Erdélyi Timi, Haumann Máté, Iszak Eszter, Jakupcsek Gabi, Kálmán Olga, Király Péter (ÉNB Gábor), Kováts Vera, Kökény Attila, Lakatos Márk, Lola, Lotfi Begi, Mérai Kata, Nébald Olivér (ÉNB Roland), Nyári Alíz, Polgár Kriszta, Szabados Ági, Szabó Simon, Szabó Sipos Barnabás, Szabó Zsófi, Szunai Linda, Ungár Anikó, Vágó Piros, Valkó Eszter, Varga Viktor, Verrasztó Dávid és Walkó Csaba ragadott fakanalat a konyhában. Közölük a legjobbnak Dobó Ági bizonyult, aki a Konyhafőnök cím mellett 10 millió forinttal is gazdagabb lett.

November végén jött az új Celeb vagyok, ments ki innen! évad, melynek azért nem a megszokott Sebestyén Balázs - Vadon Jani duó volt a műsorvezetője, mert Andy Vajna akkori Rádió1 és egyébként TV2 tulaj nem tudta volna nélkülözni három hétre a két rádiósként is dolgozó műsorvezetőt, ezért az RTL lépett, és Kiss Ramónát és Puskás Petit ültette be a naponta, a Dél-afrikai Köztársaságból jelentkező élő műsor műsorvezetői székébe, ami miatt nagyon sokan elpártoltak a műsortól. Az új etap annyiban is különbözött a többitől, hogy ezúttal a két turnus helyett csak egy csapat utazott a dzsungelbe, akik ezúttal három hetet töltöttek el a táborban.

A máig utolsó Celeb vagyok... évadban Herczeg Zoltán, Pintér Tenya, Anger Zsolt, Tóth Andi, Lukács Miki, Ciccolina, Koholák Alexa, Köllő Babett, Halász "Survivor" Klaudia, Pumped Gabó, Wossala Rozina, valamint Kabát Peti szerepelt, a dzsungel királya utóbbi lett.

Miután kiderült, hogy az RTL vette meg teljesen legálisan (hogy máshogy?!) a külföldön nagy sikert arató óriási PLINKO játék, a Fal licenszét, a TV2 is úgy döntött, a frissen igazolt Stohl Andrással megcsinálják ennek a formátumnak a lopott (és undorító módon eredetiként reklámozott) verzióját Piramis néven. Igen ám, de az RTL ezt idő előtt megtudta, és gyorsan kiment Milánóba, és leforgatott két próbajátékot, az egyiket teljesen váratlanul, de november 19-én, vasárnap este, a másikat december 2-án, pontosan a Korhatáros Szerelem című TV2-es saját gyártású sorozattal egyidőben le is adta a műsort, mindkét adást jó nézettséggel. Viszont később kiderült, minden hiábavaló volt, hiszen az RTL későn kezdte el forgatni itthon a műsort, és a nézők végül nem az eredeti műsort választották Sebestyén Balázzsal, hanem a lopott Piramist, Stohl Andrással. 

a-fal-1-resz-2017-11-19_image_da5e5808ccc920cf618cde0bdbd6_16-9.jpg

Karácsony előtt egy héttel egy múltidéző műsor is indult az RTL klubon Első 20 Évünk címmel. Ebben a műsorban a Fókusz riporterei által készített bruttó egy órás riportműsorban öt kategóriába szedve kezdődött időutazás az RTL klub első 20 évéről. Az öt részes sorozatban műfajonként - hétfőn a showműsorok, kedden a válóságshowk, szerdán a kvízműsorok, csütörtökön a sorozatok, pénteken pedig a hírműsorok - lettek csoportosítva az RTL klub 1997-től képernyőre kerülő műsorai. A műsorban olyan, egykori műsorvezetők is megszólaltak, akik évek óta egy másik csatornát erősítettek. Ilyen volt Árpa Attila vagy Majka, de beszélt hosszú idő után együtt Boros és Bochkor is az általuk korábban vezetett Kész Átverés Showról.

Az ősz folyamán nagyon sok változás történt a Barátok köztben is. Júniusban távozott a produkciótól Rozgonyi Ádám, az addigi kreatív producer, akinek a helyét Szerencsés Gabriella vette át. A sorozatnak egyébként nem 2017 volt a legjobb éve, ugyanis szinte egész évben este tíz óra körül kezdődött a sorozat, ami miatt nagyon sok néző hagyta ott akkoriban a sorozatot.

Szerencsés Gabriella nevéhez fűződik egyébként a rendkívül jóra sikeredett húsz éves epizód, és az azt követő, talán eddigi legizgalmasabb történetszál 2018-ben és 2019-ben. A Barátok közt előző producere 2019 szeptemberében távozott a produkciótól, helyét az az Ondruss Ilona vette át, aki 2000-től majdnem másfél évtizedig dolgozott Kalamár Tamás mellett segédproducerként a sorozatnál.

Most pedig jöjjenek az RTL II 2017-ben indult produkciói.

A Való Világ nyolcadik szériájának vége után a következő premier műsor 2017 márciusában indult. Ez volt a Hagyjál Főzni második, egyben eddigi utolsó etapja. melyben változás nem volt, az ételeket továbbra is Vajda Pierre értékelte, a műsor házigazdája pedig Istenes Bence volt.

Szeptembertől képernyőre került az egy évet halogatott második Konyhafőnök Junior évad is, melyben már az új zsűritagok, vagyis Wossala Rozina, Sárközi Ákos, valamint Fördős Zé értékelt. Az új évad sajnos nem tudta megismételni a két évvel azelőtt bemutatott első évad sikerét, de így sem volt bukás a gasztro-reality junior változata, amelyből viszont azóta sem készült új rész.

Októberben indult egy nagyon népszerű, 101 részes telenovella is az RTL II-n. A csatornára készülő nagy meglepetés címe Oltári Csajok volt, a sorozatot showrunnerként Kalamár Tamás, a Barátok közt alapító-producere jegyzi, akkori több korábbi BK-s kollégájával együtt készítette el a sorozatot. 

Az Oltári csajok a három Erdész lány (Angéla, Hajnal, Piros) életét dolgozza fel, akik vidékről felköltöztek Budapestre, ahol mindent megtesznek azért, hogy megházasodjanak egy fél év alatt, hogy megkapják a nénikéjük által (eredetileg Hajnalnak) ajándékozott birtokot. A főbb szerepekben Hartai Petra, Horváth "Sisa" Anna, Michl Juli, Ember Márk, Jaskó Bálint, valamint Dér Zsolt volt látható.

A sorozat bevezető epizódja az RTL klubon került képernyőre, majd ezután a sorozat költözött az RTL II-re, ahol minden hétköznap este ment a telenovella, amely a kezdetekben még gyengébb, később csatornaátlagot is megtöbbszöröző, stabil nézettséget szállított az RTL II-nek.

oltari_csajok_rtl2.jpg

A telenovella elkészülése azért is volt érdekes, mert az RTL klub a Szeress Most! óta nem készített hazai gyártású telenovellát. Azóta Kalamár Tamás és csapata elkészítettek egy újabb, ennél is nagyobb sikert elért kosztümös telenovellát, a Bátrak Földjét.

Ősszel visszatért még a Beugró is, amely ezúttal a jubileumi, tizedik évadával az RTL II-n ünnepelt. A műsorban feltűntek új arcok is, de a műsorvezető személye változatlanul Novák Péter volt. A Beugró X-ből azóta sem készült új, tévés évad.

Ezzel a műsorral cikksorozatunk végére érkeztünk. A január közepén elkezdett cikksorozatunk hatalmas sikert aratott, és rengeteg pozitív visszajelzést kapott, ezt nagyon szépen köszönjük. Reméljük, hogy sokakban sikerült régi, szép emlékeket feleleveníteni egy-egy műsorral kapcsolatban, hiszen az elmúlt nyolc hónapban bemutattuk, hogy milyen műsorokkal is készültek egy-egy évre, vagy fél évre a kereskedelmi tévék, amelyeket többen-kevesebben nagyon szerettek. Sorozatunk összes része egyébként ide kattintva visszaolvasható.

A sorozat nagy sikerére való tekintettel úgy döntöttünk, sorozatunk egy részét itt most lezárjuk, de a jövő héttől hat héten keresztül jön a Mit néztünk régen? - Extra, amelyekben olyan, egykor nagyon is foglalkoztatott, de mára elfeledett történetekkel fogunk foglalkozni, amelyek néhol kellemes, néhol pedig rossz emlékeket idézhetnek fel a két nagy tévé vezetésében. Elsőként jövő héten a TV3 kinyírásáról szól majd írásunk, amelyben a gondoltnál is nagyobb szerepe lesz az RTL klubnak, a TV2-nek, és az ORTT-nek is.

Fotók: RTL klub, TV2

Szólj hozzá

2017 TV2 RTL II RTL klub Mit néztünk régen? Supertv2