2020. aug 13.

Kicserélik a Mintaapák egyik gyerekszínészét is!

írta: PéSza2
Kicserélik a Mintaapák egyik gyerekszínészét is!

A Mintaapák tavaly novemberben gyenge nézettségi eredményekkel indult, ám idén tavasszal szépen felépült a nézői bázis és a TV2 egyik legsikeresebb műsorává vállt. Azonban a koronavírus miatt a sorozat idő előtt lekerült a műsorról, mivel alig pár hetes tartalékepizódok maradtak! Ám a java még ezután jött! Most pedig egy újabb hírrel jöttünk, ami a Tovább mögött derül ki!

1594115348_mintaapak-uj-szereplo-kozos-foto-makranczi-zalan-szaraz-denes-kamaras-ivan-meszaros-bela-promotions_hu_1180_550_5.jpg

Az elmúlt hónapokban sorra mondtak fel a színészek, miután a TV2 kirúgta Fenyő Iván-t a produkcióból. Ezután Szabó Kimmel Tamás és Klem Viktor is távozott, ezt a csatorna azzal indokolta, hogy irreális feltételeket szabtak nekik. Végül Kovács Patrícia is búcsút intett a csapatnak.

Ha nem lenne elég a szereplők sorozatos távozásàból, még a sorozat produceri posztja is sokáig bizonytalan volt. Ugyanis távozott a produkciótól Kirády Attila, akit egy rövid ideig az Angyalbőrben egykori producere Gát György követett, ám ismeretlen okok miatt ő is távozott alig 2 héttel később a kinevezése után. Gát távozása után a Drága örökösöktől érkezett Szabó Zsolt, aki végül a végleges showrunerre lett a Mintaapáknak.

A négy apa kalandjaira pedig már nem sokáig kell várni, hiszen a TV2 nemrég jelentette be, hogy augusztus 24-től minden hétköznap este 19.45-kor érkezik a folytatás. A 2.èvadhoz több új színész is csatlakozik a távozók helyet. Szabi karakterét Makranczi Zalán, Géza karakterét Kamarás Iván, Tamás karakterét Száraz Dénes, míg Linda karakterét Szávai Viktória veszi át. A TV2 ma tette közzé az új főcímet, és az is kiderült, hogy kicserélték az egyik gyerekszereplőt is. Hogy miért az kiderül a csatorna sajtóközleményéből:

"A Mintaapák legújabb főcímében a négy apa látható, még pedig a gyerekeikkel körülvéve. Az ˝apás˝ pillanatok pedig magukért beszélnek, hiszen ahogy a sorozat szlogenjében is hangzik: Az apaság még mindig nem gyerekjáték.

Ahogy azt a szemfüles nézők észrevehették Géza (Kamarás Iván) jeleneténél a legidősebb fia kicsit máshogy fest, mint az előző évadban. Ez azért van, mert a korábban Máté karakterét megformáló Kerekes Marci az idei tanévben fogja befejezni tanulmányait. Emiatt a fiatal szereplő az iskolára és az érettségire szeretne koncentrálni, ezáltal a sorozatbeli munkáját nem tudta vállalni a második évadra. 

Máté karakterét a sorozat folytatásában Grasso Marco fogja alakítani, aki már nagyon nagy erőbedobással dolgozik a többi színésszel együtt. Ha te is kíváncsi vagy a fiatal fiúra, és a stáb többi tagjának munkájára, akkor kapcsolj augusztus 24-én a TV2-re!"

Az alábbi linken pedig az új főcím tekinthető meg: 

Fotó: TV2

Szólj hozzá

TV2 Mintaapák Őszi szezon 2020